Eppel: Meg akarom mutatni, hogy méltó vagyok a külföldi szerződésre

– Miután bajnok és gólkirály lett, lapunknak úgy nyilatkozott, még két álma van: a válogatottság és a külföldi szerződés. Az egyik teljesült.
– Boldog vagyok, hogy júniusban kétszer pályára léphettem az A-válogatottban, és persze annak is örülök, hogy legutóbb is kaptam meghívót, mi több, a portugálok ellen játszhattam is – fogalmazott a Bp. Honvéd támadója, Eppel Márton. – Azt viszont sajnálom, hogy nem tudtam külföldre igazolni.

– Öröm az ürömben, hogy Kispesten maradt?
– Ez nem is kérdés, imádok a Honvédban játszani. Mindazonáltal a fejlődésem szempontjából jó lett volna, ha megmérethetem magam a határon túl. Huszonöt éves vagyok, mindent megteszek, hogy jobb legyek, szerintem akkor léphettem volna szintet, ha légiósnak állok. Úgy voltam vele, mikor vinne el egy külföldi csapat, ha nem akkor, amikor bajnok, gólkirály és válogatott lettem?! Ezért is voltam csalódott, hogy nem sikerült.

– Múlt időben fogalmazott. Ezek szerint túltette már magát azon, hogy kénytelen idehaza folytatni?
– Muszáj volt. Az átigazolási időszak lezárult, nem tudok mit csinálni. Nehéz időszak van mögöttem. Heteken át jóformán csak az volt a téma, hogy megyek-e vagy sem. Szüntelen hívogattak a menedzserek, egyik csapattal hoztak szóba a másik után, azt sem tudtam, mit higgyek el, mit nem. Utólag nyilvánvaló, az elején én is többet foglalkoztam ezzel, mint kellett volna. Idővel megtanultam kezelni a helyzetet, ma már gőzerővel azért hajtok, hogy jól menjen a Honvédnak – és nekem. Annyit mindenképpen profitáltam ebből a periódusból, hogy rádöbbentem, a jövőben még jobban ki kell állnom magamért.

– Említette, hogy egyik játékosügynök tárcsázta a számát a másik után. Ezek szerint nincs menedzsere?
– Nincs. De lehet, hogy nem ártana.

– Mikor állt legközelebb a klubváltáshoz?
– Talán amikor Izraelből, Oroszországból és Lengyelországból kerestek. Érdeklődés szintjén Kína, Spanyolország, Németország és Svájc is szóba került, de hogy ennek volt-e valóságalapja, nem tudom. A szomorú tény az, hogy nem igazoltam sehová.

– Fel is adta a reményt?
– Dehogy adtam fel! Keményen küzdök, hogy a következő alkalommal összejöjjön. Dolgozik bennem a dac, motivált vagyok, meg akarom mutatni, hogy méltó vagyok a külföldi szerződésre.

– Ha azt állítom, a magyar futball kritikája, hogy az NB I gólkirályára nem akadt vevő, egyetért?
– Igen. Rossz megélni, hogy itt van egy magyar bajnok és gólkirály támadó, és nem érkezik érte visszautasíthatatlan ajánlat. Ez egyáltalán nem mutat jól. Hozzáteszem, biztosan bennem is van, volt hiba, feltehetőleg több gólt kellett volna szereznem, de az sem zárható ki, hogy már nem tartanak elég fiatalnak. Mindenesetre elkeserítő, hogy ezen a nyáron alig igazolt magyar labdarúgó külföldre.

– Másik magyar csapatban nem folytathatta volna?
– Nem akartam. Itthon nem szeretnék máshol játszani, csak Kispesten. Ha elmegyek a Videotonba vagy a Fradiba, jobban felfigyelnek rám? Nem hiszem.

– A társak ugyanakkor díjazták, amit az előző bajnokságban letett az asztalra: a Hivatásos Labdarúgók Szervezetének hétfői gáláján harmadik lett a legjobb mezőnyjátékosok kategóriájában.
– Büszkeséggel tölt el, hogy a szakmabeliek ismerték el a teljesítményemet. Sokan megtiszteltek azzal, hogy rám szavaztak, az csak hab a tortán, hogy az év csapatába is beválasztottak. Az elmúlt idényt azonban ezzel le is zártam, most már a jövőbe tekintek. Csupán egy mondat még: örülök, hogy Davide Lanzafame lett az első.

– Olasz csapattársa kiemelte, hogy az ön segítsége nélkül aligha lett volna a legjobb.
– Mint ahogy én sem lettem volna gólkirály nélküle. A kezdeti nehézségek után összecsiszolódtunk, szeretek vele játszani. A többiekkel szintúgy. Jó emberek vesznek körül a Honvédban, sokat köszönhetek a klubnak.

– Vajon az egyenességének mennyit köszönhet? Merthogy a múlt vasárnapi, Portugália elleni világbajnoki selejtező után volt egy őszinte megnyilvánulása, amikor ország-világ előtt kijelentette, hogy „…ezeket a világsztárokat eddig csak a tévében láttam”. Később nem bánta meg, hogy ezt mondta?
– Cseppet sem. A véleményemet mindig vállalom. Korábban futballoztam Pepe, Cristiano Ronaldo vagy Joao Mário ellen? Soha. Csak a tévében láttam őket. Sarkítva: felnőttszinten ezen a nyáron játszottam az első nemzetközi tétmeccsemet. Ráadásul Andorra és a Hapoel Beer-Seva sem mérhető a portugál válogatotthoz, de még Oroszország sem.

– Immár tapasztalatból beszélhet: óriási a különbség az NB I és a nemzetközi nívó között?
– Igen. Sebességben, gondolkodásban, mindenben. Amire a hazai mérkőzéseken van idő, arra a nemzetközi porondon nincs. Sajnos ez is a magyar labdarúgás kritikája. A portugálok elképesztőek voltak, nem véletlenül nyerték meg az Európa-bajnokságot. Ronaldo – szerintem – a világ legjobbja, hiú ábránd, hogy vele és a társaival egy szinten legyünk. Jóllehet nekünk nem is velük kell versenyre kelnünk.

– Térjünk vissza végérvényesen a magyar valóságba. Vasárnap Pakson lépnek pályára, ott, ahol két évet eltöltött eddigi karrierjéből.
– Szerettem Pakson focizni. Igaz, mindenhol szerettem, az MTK-nál is, ahol gyakorlatilag felnőttem. Úgy hallom, ma már remek állapotban van a korábban sokat bírált pálya, remélem, játszunk egy jó meccset, és persze azt is, hogy nyerünk.

– Ha nem tévedek, Pakson tett egy kísérletet arra, hogy belső védőként bizonyítson.
– Így volt. Nagyjából fél évig tartott ez az állapot, aztán visszavezényeltek a támadósorba. Ma már hálás vagyok ezért, mert védőként bajosan jutottam volna bajnoki és a gólkirályi címig, valamint válogatottságig.

– Kispesten az ismétlés a cél?
– Az bizony. Lélekemelő érzés bajnokként kifutni a játéktérre, miközben azt is érezzük, jobban tartanak tőlünk az ellenfelek, mint tavaly. Mindenki minket akar megverni, de ez így van rendjén. Mi is azért küzdünk, hogy akit csak lehet, legyőzzünk. Jó kis brigádunk van, a realitás azt mondatja velem, az első három között van a helyünk. Ámbár az idén a Videoton nagyon erősnek tűnik…

– Gyanítom, a gólkirályi címek terén is egyről a kettőre jutna.
– Ez is a terveim között szerepel. Az eddigi hét mérkőzésből haton játszottam, négy gólnál járok – kezdésnek nem rossz. A szezon azonban hosszú, ráadásul többen is elkapták a fonalat, nagy harc várható. Az mindenesetre megnyugtató, hogy jó csapatban futballozok, és a kiszolgálásra egy rossz szavam sem lehet.

– No de mi lesz a gólkirályi címmel, ha a télen eligazol?
– Erre is van megoldás: az ősszel annyi gólt kell rúgnom, hogy a tavasszal ne tudjanak behozni.