Vasas: műtét vár a négyszeres cseh válogatott védőre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.09. 09:04
A Vasas cseh belső védője, Jan Simunek nyári szerződtetése óta mindössze két NB I-es mérkőzésen lépett pályára az angyalföldieknél, legutóbb szeptember közepén, a Videoton elleni, 3–1-re megnyert bajnokin játszott 49 percet, ám bokasérülés miatt 49 perc játék után le kellett cserélni. Noha abból a sérüléséből felépült, később ismét megsérült, és mára kiderült: csípőporcsérülést szenvedett, műtét vár rá, több hónapig nem állhat klubja rendelkezésére.

Simuneket Prágában MR-, röntgen- és ultrahangvizsgálatoknak vetették alá, majd kontrasztos MR-t is végeztek rajta, ami megállapította, hogy a csípőjénél porckárosodást szenvedett, amit meg kell műteni, emiatt több hónapon keresztül nem számíthat rá a piros-kék alakulat.

„Sajnálom, hogy így alakult. Mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy százszázalékos állapotban térjek vissza, és segítsem a Vasast, amelytől rengeteg támogatást kaptam. A felépülésem most hosszabb időt fog igénybe venni, de hiszem, hogy a rehabilitációm végeztével erősebb leszek” – mondta a cseh válogatottban négyszer szereplő Simunek a klub honlapjának.

Legfrissebb hírek

Női röplabda Extraliga: a címvédő volt a jobb a Vasasok csatájában

Röplabda
2024.10.09. 21:29

NB I: Eb-szereplő is jött a piaczárás után; változások Fehérváron és az FTC-nél

Labdarúgó NB I
2024.09.15. 16:35

NB II-es átigazolásfigyelő: nagy volt a jövés-menés a piaci hajrában a Budapest Honvédnál, újabb légiósok érkeztek Kisvárdára

Labdarúgó NB II
2024.09.07. 10:43

Hátrányból nyert rangadót a Vasas, gólgazdag meccsen ikszelt a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2024.07.28. 21:05

NB II: két Vasas-játékos is a Szentlőrincnél pallérozódik tovább

Labdarúgó NB II
2024.07.21. 22:17

Wingo, Andzulasz és Petkovics is megtalálta új csapatát

Labdarúgó NB I
2024.07.20. 10:19

NB II: egy érkező és három távozó Angyalföldön

Labdarúgó NB II
2024.07.10. 16:46

Pirruszi győzelem volt a komlói Fradi-siker

Labdarúgó NB I
2024.07.09. 10:35
Ezek is érdekelhetik