Vasas: Az NB II-ben igencsak megcsappanna a játékosok pénze – Vancsa

Vágólapra másolva!
2018.03.09. 11:28
Vancsa Miklós, a labdarúgó NB I-ben 11., utolsó előtti helyen álló Vasas ügyvezetője elmondta, az angyalföldi játékosok anyagilag nem járnának jól, ha nem sikerül meghosszabbítani a klub élvonalbeli tagságát.

„Még tizenkét mérkőzés van hátra a bajnokságból, ebből hét hazai, azt gondolom, hogy korai lenne feladni a bennmaradás esélyét – idézi a Vasas hivatalos honlapja Vancsa Miklóst.Remélem, a fiúk is így gondolják, szinte mindenki azt nyilatkozta labdarúgóink közül, hogy az élvonalban a helyünk. Ezt már hallottuk, lehet bizonyítani. Ugyanezek a fiúk korábban sok örömet szereztek nekünk, higgyünk bennük. Igen, sajnos sok a sérült, mondhatnám, hogy pechszéria, és csak remélni tudom, hogy nem mélyebb okai vannak. A keret nem túl bő, de elegendő. A büntetésükről mindegyikük szerződése rendelkezik. A kiutat abban látom, hogy minden srácunk legyen férfi a pályán, ha mégsem, akkor ne vegyen fel többé Vasas-mezt.”

„Ha az nem elegendő motiváció a játékosaink számára, hogy az NB II-ben igencsak megcsappan a pénzük – nemcsak a prémiumra gondolok –, akkor itt már a piócás ember sem segít. A viccet félretéve, az NB II-ben a szerződésük szerint a fizetésük és egyéb jövedelmeik jócskán lecsökkennének. Mindegyik játékosunk szerződése rendelkezik olyan kitétellel, amiket érvényesíteni fogunk, ha kell, de ezekről nem beszélhetek, mert köt a titoktartás. Legyen elegendő annyi és higgye el mindenki: nem járnának jól a játékosaink, ha kiesnénk” – tette hozzá Vancsa.

Az angyalföldi klub ügyvezetőjének teljes nyilatkozatát – amelyben többek között beszél a szerződésekről, az akadémiáról, a stadion helyzetéről és a sérültekről is – a Vasas honlapján elolvashatja! „Még tizenkét mérkőzés van hátra a bajnokságból, ebből hét hazai, azt gondolom, hogy korai lenne feladni a bennmaradás esélyét – idézi a Vasas hivatalos honlapja Vancsa Miklóst.Remélem, a fiúk is így gondolják, szinte mindenki azt nyilatkozta labdarúgóink közül, hogy az élvonalban a helyünk. Ezt már hallottuk, lehet bizonyítani. Ugyanezek a fiúk korábban sok örömet szereztek nekünk, higgyünk bennük. Igen, sajnos sok a sérült, mondhatnám, hogy pechszéria, és csak remélni tudom, hogy nem mélyebb okai vannak. A keret nem túl bő, de elegendő. A büntetésükről mindegyikük szerződése rendelkezik. A kiutat abban látom, hogy minden srácunk legyen férfi a pályán, ha mégsem, akkor ne vegyen fel többé Vasas-mezt.”

„Ha az nem elegendő motiváció a játékosaink számára, hogy az NB II-ben igencsak megcsappan a pénzük – nemcsak a prémiumra gondolok –, akkor itt már a piócás ember sem segít. A viccet félretéve, az NB II-ben a szerződésük szerint a fizetésük és egyéb jövedelmeik jócskán lecsökkennének. Mindegyik játékosunk szerződése rendelkezik olyan kitétellel, amiket érvényesíteni fogunk, ha kell, de ezekről nem beszélhetek, mert köt a titoktartás. Legyen elegendő annyi és higgye el mindenki: nem járnának jól a játékosaink, ha kiesnénk” – tette hozzá Vancsa.

Az angyalföldi klub ügyvezetőjének teljes nyilatkozatát – amelyben többek között beszél a szerződésekről, az akadémiáról, a stadion helyzetéről és a sérültekről is – a Vasas honlapján elolvashatja!


AZ NB I ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC 21 13 5 3 44–21 +23 44
2. Videoton FC 20 12 5 3 43–23 +20 41
3. Debreceni VSC 21 9 5 7 34–25 +9 32
4. Újpest FC 21 7 8 6 29–28 +1 29
5. Diósgyőri VTK 21 8 4 9 35–33 +2 28
6. Budapest Honvéd 20 8 4 8 33–35 –2 28
7. Paksi FC 21 7 7 7 29–31 –2 28
8. Puskás Akadémia FC 21 6 7 8 26–31 –5 25
9. Szombathelyi Haladás 21 7 2 12 22–34 –12 23
10. Balmazújváros 21 5 8 8 26–28 –2 23
11. Vasas FC 21 6 3 12 25–42 –17 21
12. Mezőkövesd Zsóry FC 21 4 8 9 23–38 –15 20
Legfrissebb hírek

Női röplabda Extraliga: a címvédő volt a jobb a Vasasok csatájában

Röplabda
2024.10.09. 21:29

NB I: Eb-szereplő is jött a piaczárás után; változások Fehérváron és az FTC-nél

Labdarúgó NB I
2024.09.15. 16:35

NB II-es átigazolásfigyelő: nagy volt a jövés-menés a piaci hajrában a Budapest Honvédnál, újabb légiósok érkeztek Kisvárdára

Labdarúgó NB II
2024.09.07. 10:43

Hátrányból nyert rangadót a Vasas, gólgazdag meccsen ikszelt a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2024.07.28. 21:05

NB II: két Vasas-játékos is a Szentlőrincnél pallérozódik tovább

Labdarúgó NB II
2024.07.21. 22:17

Wingo, Andzulasz és Petkovics is megtalálta új csapatát

Labdarúgó NB I
2024.07.20. 10:19

NB II: egy érkező és három távozó Angyalföldön

Labdarúgó NB II
2024.07.10. 16:46

Pirruszi győzelem volt a komlói Fradi-siker

Labdarúgó NB I
2024.07.09. 10:35
Ezek is érdekelhetik