A szívbetegségéből felépülő szakértő tudja: „klassz dolog volt futballozni”

– Mondhatjuk, hogy egy év alatt gyökeres fordulatot vett az élete? Hiszen nemrég még a pályán küzdött azért, hogy minél több gólt szerezzen, most pedig már egy televíziós stúdióban ülve nézi a meccseket, valamint játékosok szerződéseiről tárgyal nap mint nap.
– Bizonyos szempontból mondhatjuk, de mégsem változott meg minden, hiszen a futballban tudtam maradni – válaszolta a Nemzeti Sport Online kérdésére Horváth Zsolt. – Ez köszönhető egyrészt a televíziós szakértői munkának, másrészt annak is, hogy tavaly ősszel a Hivatásos Labdarúgók Szervezetével karöltve elindítottam a Professional Footballers Agencyt, amely egy játékosközvetítéssel, vagyis játékosok menedzselésével foglalkozó ügynökség. Most az időm legnagyobb részét ez a munka teszi ki, hosszú távon is ezen a területen képzelem el magam. Ami azt illeti, nem is számítottam ilyen intenzív kezdésre, sok játékos hamar bizalmat szavazott nekünk, az első és a másodosztályban is számos ügyfelünk van, illetve vannak tehetséges fiatalok is, akiket képviselhetünk.

– Mennyiben köszönhető ez a futballistamúltjának, mi mindenben tudja segíteni az önhöz forduló játékosokat?
– Egyrészt száz százalékig tisztában vagyok mindazzal, amin egy labdarúgó a pályafutása során keresztülmehet, mert én is átéltem. Voltam első és utolsó ember is az aktuális csapatomban, voltam hosszú ideig sérült, különböző típusú edzőkkel dolgozhattam, vagyis sok tapasztalatot szereztem, tisztában vagyok vele, min megy keresztül a játékos egy konkrét szituációban. Éppen ezért nem az a típus vagyok, aki kétszer két hónapot dolgozik az ügyfeleivel egy évben, amikor éppen átigazolási időszak van, hanem folyamatosan, napi kapcsolatban vagyunk és igyekszem véleményezni a különböző helyzeteket, ha ezzel segíteni tudok, és adott esetben a meccsteljesítményt is értékelem. Másrészt ugyanazt képviselem, amit labdarúgóként is, a korrekt, tisztességes, kemény munkában hiszek, és amit lehet, azt én kikaparom a gesztenye héjából.

– Ha már a meccsértékelésnél tartunk, televíziós szakértőként mennyire tudja önmagát adni?
– Azt nem mondanám, hogy maximálisan, mert szerintem azért a kamerák kereszttüzében senki sem tud ugyanúgy viselkedni, mint a hétköznapi életben, de mindenesetre törekszem arra, hogy száz százalékig magamat adjam és hogy mindig őszintén el is mondjam, amit gondolok. Amellett, hogy igyekszem minden mérkőzésre minél több háttér-információval felkészülni, én azt a fajta konstruktív szakértői típust próbálom képviselni, aki arról beszél, hogyan lehetne mindenből a legjobbat kihozni. Próbálok pozitív oldalról közelíteni, mert alapvetően ilyen ember is vagyok, de ettől függetlenül a véleményemet, az építő jellegű kritikámat elmondom.

– Mennyire nehéz ma Magyarországon ezt a szerepet hitelesen képviselni tudva azt, hogy mennyire kritikus közeg veszi körbe a labdarúgásunkat?
– A visszajelzések, amelyeket kapok, pozitívak. Bízom benne, hogy azt érzik a nézők, „van abban valami, amit ez az ember mond, vannak jó meglátásai”. Az M4 Sportnál pedig egyre több mérkőzésre kérnek fel szakértőnek a magyar mérkőzéseken túl is, említhetem a Bajnokok Ligáját vagy a közelgő világbajnokságot. Ez is egy visszajelzés, hogy elégedettek lehetnek a munkámmal.

–Nem érezte ironikusnak, amikor Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője azt reagálta az ön egyik megállapítására, hogy „ha dr. Horváth Zsolt mondja, az biztos úgy van”?
– Szerintem Thomas Doll nem értette, hogy mit is mondtam pontosan, nem volt jó a fordítás, és később emiatt elnézését kért, ami különösen jólesett.

– Mi a legnehezebb az ön számára a szakértői munkában?
– Amikor kihelyezett a stúdió, a pálya szélén vagyunk, és odajönnek a korábbi társak kezet rázni, beszélgetni. Akkor legszívesebben én is beállnék egy kicsit passzolgatni, és eszembe jut, milyen klassz is volt futballozni.

– Hogy van a szíve, teljesen meggyógyult?
– Igen, a civil életre rendben vagyok. Elkezdtem már konditeremben edzeni, futok, és szeretnék megtanulni teniszezni is csak kontaktsportokat nem űzhetek. Persze kispályán valószínűleg fogok még focizni, de még nem érzem úgy, hogy itt lenne az ideje.

– A pályafutását utólag hogyan értékeli? Az élvonalban 119 meccsen léphetett pályára, 21 gólt szerzett. Lehetett volna ebben több?
– Ha tizenhét-tizennyolc évesen van mellettem egy olyan ügynök, aki megfelelő tanácsokkal lát el, egy olyan segítő, amilyen én szeretnék lenni, akkor talán többet is kihozhattam volna magamból. Ugyanakkor az is hozzájárult ehhez, hogy mire az élvonalbeli karrierem igazából elkezdődött, már huszonhárom éves is elmúltam, mert Pécsen sokáig az NB II-ben játszottam. Viszont az idő alatt el tudtam végezni a jogi egyetemet, amit legalább annyira nagyra értékelek, mint azt, hogy az élvonalban futballozhattam. Persze jó lett volna külföldön játszani vagy a válogatottban szerepelni, de igazából csak akkor, ha hosszú távon ott tudtam volna ragadni, mert azzal szerintem nem lettem volna több, ha kapok egy-két meccset. Összességében így is szép emlékeket őrzök, köszönhetően az MTK-val, illetve a DVSC-vel elért bronzéremnek, utóbbi szezonban a csapat legeredményesebb játékosa tudtam lenni Tisza Tiborral karöltve, habár azért Tibi barátomat emlékeztetném, hogy én több gólpasszt jegyeztem.

– Ha most, immár harmincévesen visszatekint arra az időszakra, amelyet a magyar futballban játékosként eltöltött, mi az, ami a leginkább megváltozott az évek alatt?
– Azt gondolom, az a tudás, amellyel én annak idején Pécsen elkezdtem játszani az NB I-ben, ma már nem biztos, hogy elég lenne az élvonalhoz. Jobb külföldi játékosok érkeznek és összességében sokkal profibbnak érzem a futballisták hozzáállását, mint korábban. Értem ezalatt azt, hogy ma már a legtöbb játékos különféle szakemberekhez, különedzőkhöz, masszőrhöz, táplálkozási tanácsadókhoz jár, és tényleg mindent igyekszik alárendelni a profi pályafutásának. Aki nem így tesz, az szerintem nem tud hosszú távon megragadni az NB I-ben.