Aranyérmek és átjáróház – Thomas Doll Fradija számokban

Négy év és nyolc hónap. Nagy idő Thomas Doll karrierjében és nagy idő a Ferencváros kispadján. A mai futballban egy klubnál ilyen hosszú időt eltölteni keveseknek adatik meg, hiába röpködnek a hosszú távú szerződések. Hosszú távú szerződés, rövid távú kirúgás – gyakran ez a kép.

Thomas Doll munkáját egy bajnoki cím, három Magyar Kupa-győzelem, egy Ligakupa-siker és egy Szuperkupa-győzelem dicséri. A német szakember 210 tétmeccsen irányította a Ferencvárost – nála több mérkőzésen csak Dalnoki Jenő, Novák Dezső, Nyilasi Tibor és Blum Zoltán dirigálta a csapatot. Ez mutatja azt is, tradicionálisan mennyire „forró” a Fradi kispadja. Kétség nem férhet hozzá, hogy ez az NB I egyik legnehezebb helye a trénerek számára. A klub hagyományai, sikeressége, szurkolótábora egyaránt a maximumra csavarja a „nyomás” potmétert, nyerni kell, a türelem kevés.

A türelem még a klublegendák felé is kevés. Novák Dezsőnek két bajnoki cím és egy BL-főtábla után kellett mennie (az IFK Göteborg elleni BL-kvalifikációs kudarc nem segített állása megtartásában…). Nyilasi Tibornak – a klub valaha volt egyik legnépszerűbb játékosának és edzőjének – az „A múltból nem lehet megélni, itt az idő a változtatásra. Sajnáljuk!” feliratú molinóval üzentek a lelátóról, mikor másodszor irányította a Ferencvárost. Dollhoz hasonlóan hosszú ideig legutóbb Dalnoki Jenő irányította a zöld-fehéreket.

Szóval, nehéz poszt ez, és nehéz azt is megítélni feketén-fehéren, hogy milyen örökséget hagy Thomas Doll maga után.

A JÓ: A HAZAI EREDMÉNYESSÉG

Igen, tudjuk, hogy a Ferencvárosnál ez az alap. Nyerni kell! Doll ráadásul pénzt, paripát és fegyvert is kapott – minden idényben a legértékesebb vagy második legértékesebb kerettel dolgozott. Öt idényt fejezett be vele a Ferencváros, négyet a dobogón zárt, negyedik volt a legrosszabb helyezése. Négy MK-szereplésből háromszor – 2013–2014-ben kiesett a Fradi még Doll érkezése előtt – megnyerte a második számú magyar trófeát.

Nagy szám – legyinthetünk erre, de vegyük figyelembe, hogy a Fradi NB II-es „száműzetése” után nem volt egyszerű a visszakapaszkodás. A 2005–2006-os és a 2012–2013-as bajnokság között egyszer állt csak a Fradi dobogóra az élvonalban, volt csaknem egy évtizede, amíg nem tudott begyűjteni trófeát. Amikor Doll átvette a csapatot, akkor rendkívül megviselt keretet kapott, mely Akeem Adams szörnyű tragédiájának hatása alatt állt.

Doll négy nyeretlen bajnokival nyitott, de aztán sorozatban kilencszer győzött a Fradi a tavaszi szezonban, és megszerezte a bronzérmet. Egy idénnyel később hét ponttal többet szerzett a csapat, megnyerte a kupát és a bajnokságban ezüstérmes lett a Videoton mögött – amelyet egyébként 4–0-ra lemosott a kupadöntőben. A Fradi egészen régen látott, 34 mérkőzéses bajnoki veretlenségi sorozatot hozott össze, mely átívelt a 2014–2015-ös és 2015–2016-os idényen, és vita sem volt arról, hogy 2016-ban már aranyérem kerül a zöld-fehérek nyakába.

Ez a bajnoki cím és ez a veretlenségi sorozat – melyhez hasonló csak kettő (36 mérkőzés 1931 áprilisa és 1932 novembere, valamint 34 mérkőzés 1968 áprilisa és 1969 májusa között) volt a klubtörténelemben – volt Doll fradista pályafutásának csúcsa. A 2016–2017-es, igencsak küszködős idényben a Ferencvárosnak esélye sem volt a bajnokság megnyerésére, a 2017–2018-as idényben meg ugyan összehozott a hajrában egy 12 mérkőzéses veretlenségi sorozatot, csak éppen ebben annyi döntetlen volt, hogy a Videoton elvitte az aranyérmet.

Doll magyarországi eredményességébe – hat trófea, mérkőzésenként 2.02 szerzett pont – nehezen lehetne belekötni, a legfájóbb pont alighanem az előző idénybeli, kudarcként megélt bajnoki ezüstérem. Ugyanakkor az is tény: 2015–2016 után a Fradi nem lépett értékelhetően előre. Nem lépett előre játékban, és nem lépett előre eredményességben sem, ráadásul úgy tűnt, Doll ugyanazokat az elemeket veszi elő újra és újra.

Ahhoz Doll elég jó edző, hogy magyar szinten kimondottan eredményes csapatot hozzon össze igen erős keretére támaszkodva, viszont ezt nem sikerült tartós hazai dominanciára vagy nemzetközi eredményekre fordítania. Amikor igazi nyomáshelyzetbe került a csapat – ez nem igaz a bajnoki arany szezonjára, hiszen akkor végig óriási fölényben volt a Ferencváros, az elsőtől a 33. fordulóig az élen állt –, akkor többször botlott meg, mint maradt talpon.

A ROSSZ: AZ EURÓPAI KUDARCOK

Különösebben nem érdemes kerülgetni a forró kását: Thomas Doll európai kupamérlege egyszerűen pocsék volt, és ezen nem lehet szépíteni – ez a tény nagy súllyal esett latba akkor, amikor a Ferencváros vezetősége a váltás mellett döntött. Távozásának kiváltó oka, ezt az új vezetőedző, Szerhij Rebrov kinevezésekor a klub is tudatta, a nemzetközi eredménytelenség volt.

Nagy súllyal is kellett, hogy latba essen, ugyanis a Ferencvárosnak játékereje alapján mindenképpen valamit fel kellett volna mutatni a nemzetközi színtéren is. Olyan értékű keret állt Doll rendelkezésére, hogy a bajnoki dobogó és a nemzetközi kupaszereplés kiharcolása tulajdonképpen nem jelentett semmi extrát, a továbbfejlődés vagy a bajnoki dominancia, vagy a nemzetközi előrelépés lett volna. Az előbbi nem sikerült, az utóbbitól nagyon távol volt a Fradi.

A számok egyáltalán nem kegyesek a német edzőhöz. Thomas Doll nyolc európai kupapárharcot vívott meg a Ferencváros kispadján. Hármat nyert meg: a máltai Sliema Wanderers, a holland második ligás Go Ahead Eagles, valamint a lett FK Jelgava ellen. A Rijeka, a Zeljeznicar, a Partizani – mind közül ez, az albán bajnoki ezüstérmes elleni BL-kiesés volt a legpusztítóbb –, a Midtjylland és a Maccabi Tel-Aviv túl nagy falat volt.

Doll Fradija 16 európai kupamérkőzésből nyolcat elveszített, ötből két kiejtője (a Partizani és a Zeljeznicar) ráadásul jóval szerényebb körülmények között működik. A másik három nagyjából a Ferencváros súlycsoportja, egyetlen, a zöld-fehérekkel szemben továbbjutó csapat sem képvisel jóval magasabb kategóriát. Bravúrt nem sikerült egyszer sem bemutatni, sőt, a Midtjylland elleni hazai mérkőzés első félideje volt a Ferencváros egyetlen igazán kiemelkedő periódusa az európai színtéren. A Go Ahead Eagles és a Maccabi elleni hazai mérkőzések hoztak még jó teljesítményt.

Ez pedig – ahhoz a szinthez képest, amit szurkolók és vezetők is elvárnak – kevés. Lehet azt mondani, hogy a Partizani és a Maccabi ellen balszerencséje volt a Fradinak, lehet azt mondani, hogy a Midtjylland elleni párharc másképp alakulhatott volna a korai kiállítás nélkül, viszont azt nem lehet mondani, hogy a Ferencvárosnak ne lett volna elég esélye ahhoz, hogy legalább egyet megragadjon. Az FTC öt kísérletből egyszer sem élte meg az augusztust a Bajnokok Ligájában vagy az Európa-ligában. A szurkolók egy részének ez olyannyira kikezdte a türelmét, hogy az MTK elleni meccsen már transzparenssel is üzentek Dollnak, a távozását követelve.

Összehasonlításul: a Mol Vidi FC kispadján Marko Nikolics csak kettővel ült kevesebb európai kupamérkőzésen, mint Doll – egy, a Ferencvároséhoz hasonló erejű keretet irányítva. A 14 találkozóból csak kétszer kapott ki csapatával, hétből hat párharcot megnyert; a kapott gólok száma átlag 1 alatt van, a mérkőzésenként átlagban megszerzett pontok száma pedig 1.57 (Doll esetében ugyanez kereken 1). Közben kiejtett három jegyzett ellenfelet (Girondins Bordeaux, Ludogorec, Malmö FF), és most már bizonyos, hogy valamelyik európai kupában főtáblára juttatja a Vidit.

Ilyen – vagy ehhez hasonló – eredményesség az, amit a szurkolók elvárnának a Ferencvárostól. A két vezetőedzőnek ugyanazokkal, a magyar bajnokság késői befejezéséből és a kupaszereplés korai kezdéséből adódó nehézségekkel kellett megküzdenie, nagyjából hasonló erejű és értékű keretet irányíthattak, Nikolics azonban az európai porondon sokkal jobb védekezésszervezőnek és dörzsöltebb taktikusnak tűnik eddig.

Ha már itt tartunk, érdemes megnézni az érkező Szerhij Rebrov európai kupamutatóit is. Az ukrán szakember 26 mérkőzést vívott eddig az európai kupákban, mérlege a Dinamo Kijev kispadján 11 győzelem, 6 döntetlen és 9 vereség, 1.5 pont/mérkőzés. Egyetlen igazán kellemetlen kontinentális kupakudarca egy zakó az Aalborg ellen, viszont jó néhány szép eredményt (a Besiktas 6–0-s kiütése, az FC Porto és az Everton legyőzése, ikszek a Chelsea, a Manchester City és a Napoli ellen) fel tudott mutatni.

Nem rossz, különösen a BL kieséses szakaszába jutás meggyőző – de tegyük hozzá, Rebrov jobb, kontinentális szinten rutinosabb és értékesebb kerettel dolgozhatott, mint amivel most fog. Viszont olyan, európai szinten szerzett edzői rutint hoz a Ferencvároshoz, amely kincset érhet.

A BUKÁS OKAI – ELHIBÁZOTT JÁTÉKOSPOLITIKA, ÁTJÁRÓHÁZZÁ VÁLT KERET

Ha egyetlen tényezőt szeretnénk kiemelni, hogy mi okozta Thomas Doll bukását, akkor azt kell mondanunk, nem sikerült az évek során olyan keretet felépítenie, amely eséllyel veheti versenyt a nemzetközi porondon. Ez persze nemcsak az ő felelőssége, de ahogy mifelénk mondani szokás – „vastagon benne volt”.

Először is volt egy alapvető tévedése, ami nemcsak rá jellemző, hanem a hazánkba érkező legtöbb külföldi edzőre. Azt hitte, hogy a Nyugat-Európából hozott, topligában, jelesül a német élvonalban is futballozó – de ott aztán különböző okok miatt háttérbe szoruló – játékosok az NB I-ben feltétlenül erősítést jelentenek. Doll időszakában nyolc olyan légióst szerződtetett a klub, aki korábban pályára lépett a német élvonalban, viszont nálunk csak felvillanásai voltak, vagy még azok sem… A Marco Djuricin, Oliver Hüsing, Julian Koch, Benjamin Lauth, Mateo Pavlovic, Rju Szung Vu, Janek Sternberg, Florian Trinks alkotta sor nem sokat tudott hozzátenni a Ferencváros szerepléséhez az elmúlt években, a felsorolt játékosok Koch kivételével már mindannyian távoztak is, de elképzelhető, hogy az utóbbitól is hamarosan elköszönnek.

A másik nagy probléma az állandóság hiánya volt. Ha megnézzük a példaként már citált, a hat év alatt másodszor nemzetközi kupa csoportkörébe jutó Vidit, akkor azt láthatjuk, hogy a korábbi vezetőedzőnél, Paulo Sousánál és Marko Nikolicsnál is megvoltak, illetve megvannak azok a légiósok, akikre hosszú távon épült, épül a csapat. Korábban Filipe Oliveira és Marco Caneira jelentette, majd az immár hét, illetve hat éve a fehérváriaknál futballozó Vinícius és Stopira jelenti az állandóságot. Sousánál a magyarok mellett főképp brazil és portugál játékosok köré épült a csapat, nagyjából hasonló stílusú, egymással összeegyeztethető labdarúgókat próbáltak szerződtetni, míg Nikolicsnál a délszlávok jelentik az alapot. Dollnak nem sikerült ilyen magot kialakítania, miután a német vonalról érkezett játékosok többségével kudarcot vallott.

Ebben az is közrejátszott, hogy több labdarúgó csak kölcsönbe érkezett a Fradihoz, és ha be is épült a csapatba, fél vagy legkésőbb egy év múlva távozott. Ebbe a sorba tartozott Marcos Pedroso, Joseph Paintsil, Rju, Djuricin, Pavlovic, Gerson és Kleinheisler László, de említhetjük a Legiának eladott, aztán fél évre kölcsönbe visszatérő Nagy Dominikot is.

Aztán az is nehezítette az építkezést, hogy az igazán jó játékosokat, akikre Doll valóban ütőképes, a BL-csoportkörre is esélyes csapatot tudott volna alapozni, nem tudta megtartani a klub. A Doll-éra egyik legjobb külföldi szerzeménye, a belga válogatott Roland Lamah volt, a középpályás két szezon alatt az NB I-ben és a Magyar Kupában 16 gólt szerzett és 20 gólpasszt adott, bajnoki címhez és két kupagyőzelemhez segítette a csapatot, de szerződése lejártával nem hosszabbított vele a klub. Ma már az amerikai profi ligában rugdossa a gólokat, másfél szezon alatt 19-et szerzett az FC Dallasban.

Aztán ott van a napokban már a török Fenerbahce által is csábított, ecuadori válogatott balhátvéd, Cristian Ramírez, aki a német másodosztályú Düsseldorftól érkezett, s két év után eladták az orosz FK Krasznodarnak. A brazil Somáliából Doll csinált védekező középpályást, és azon a poszton figyelt fel rá, majd szerződtette is a francia élvonalbeli Toulouse. A Bolognának eladott Nagy Ádámot, valamint a már említett Nagy Dominikot is a német szakember keze alatt vagy éppen a keze alól adta el a klub.

Az igazán meghatározó távozókat nem tudták hasonló szintet képviselő játékosokkal pótolni. Ebbe az is bele játszott, hogy olyan labdarúgókra is pénzt áldozott a Ferencváros, értve ez alatt akár a játékosok átigazolási díját, akár a fizetését, akik nem Thomas Doll kifejezett kérésére érkeztek a klubhoz, és akiket – nem biztos, hogy ezért, de ez után – nem is épített be, vagy nem tudott beépíteni a szakember a csapatba. Ide sorolható az NB I-ből igazolt szinte mindegyik magyar labdarúgó Bognár Istvántól Haraszti Zsolton át Radó Andrásig, míg a légiósok közül például Rui Pedro vagy a télen megvett, de azóta tétmeccsen alig játszó Dejan Georgijevics is.

A fenti, közel sem teljes névsor is mutatja, Doll edzősködése alatt valóságos átjáróházzá vált a Ferencváros. Csak légiósból összesen 30 labdarúgót igazolt a klub, közülük 17-en már távoztak az évek során, de könnyen lehet, hogy ez a szám a következő napokban tovább emelkedik.

NAGYON TARKA ÖSSZKÉP

Az vitathatatlan, hogy Thomas Doll frissességet és új impulzust hozott a Ferencvároshoz, amikor megérkezett. Eljuttatta a klubot a 2004 óta áhított, újabb bajnoki címig, ám innen nem tudott továbblépni, és az utóbbi időben úgy tűnt, ugyanazokat a lemezeket forgatja. Rossz eredmény esetén rendre a játékosok hozzáállására mutatott rá – ha tényleg ez volt a gond, akkor ezen nem tudott változtatni, és már a Paks elleni iksz után megígért elbeszélgetésre sem biztos, hogy sor került.

Érdekes kérdés, hogy Dollnak mi lesz az öröksége a Ferencvárosnál. Jó játékosokból álló, ám folyamatosan változó keretekkel dolgozott – sokatmondó, hogy csak Dibusz Dénes (171 mérkőzés), Böde Dániel (162), Varga Roland (121), Gera Zoltán (115), Leandro (108) és Michal Nalepa (102) mondhatta el magáról, hogy a mérkőzések legalább felén pályára lépett, amikor a német tréner irányított. Közülük Böde már „helyben volt”, Gera és Leandro egyaránt közönségkedvencként tért haza régi-új klubjába, „Doll-találmányoknak” nehezen lehetne őket nevezni.

A Transfermarkt nyilvántartása szerint Doll 94 olyan játékossal dolgozott együtt, akit tétmérkőzésen pályára is küldött, de kevesen voltak közülük olyanok, akik a saját utánpótlásból érkezve áttörtek, istenigazából csak Nagy Ádám sorolható ide. A légiósigazolásokkal kapcsolatban pedig, ahogy azt fent kifejtettük, nagyon vegyes a kép. Persze az is tény, és erre is utaltunk, hogy azért alakulhatott volna ez másképp is. Például, az elmúlt évek távozóit ide számolva, akár így is felállhatna ma a Ferencváros: Dibusz – Pavlovic, Blazic, Otigba, Ramírez – Somália, Nagy Á., Lamah – Varga R., Paintsil, Lanzafame. Nem mondjuk, hogy ezzel a csapattal garantált az El- vagy BL-csoportkör, de az esély nagyobb lett volna.

Ezzel együtt nehéz arra a kérdésre is válaszolni, hogy játékban mi a „dolli örökség”, azon kívül, hogy a Ferencváros az esetek többségében minőségbeli fölényét érvényre tudta juttatni a pályán is, már ha hazai porondon szerepelt. Ezt akár kritikaként is fel lehet fogni. Érdekes lesz figyelni, hogy Thomas Doll utódja mennyire tudja átalakítani, a maga képére formálni a Ferencvárost, hol nyúl hozzá a kerethez. Egy biztos – a magas elvárásokat ismerve nem lesz könnyű ugyanilyen hosszú ideig megtartania helyét a kispadon.

Thomas Doll a Ferencváros történetének legeredményesebb, legsikeresebb külföldi edzőjeként távozik – ugyanakkor nagyon is vegyes képet hagy maga mögött, és alighanem még a szurkolók is sokáig fognak vitatkozni megítélésén és tevékenységén.