FTC: ukrán középpályással erősítene Rebrov – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.24. 09:35
null
Ihor Haratin (pirosban) többek között a Hertha ellen is játszott az Európa-ligában (Fotó: AFP)
Ukrán médiaértesülés szerint Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője szerződtetné Ihor Haratint, a Zorja Luhanszk labdarúgóját.

 

Rebrov Magyarországra csábítaná a 23 esztendős Haratint, aki szívesen játszana a Ferencvárosban – hívta fel rá a figyelmet az ulloi129.hu ukrán forrásra hivatkozva.

A korábbi korosztályos válogatott védekező középpályás a Dinamo Kijevben nevelkedett, jelenleg a Zorja Luhanszkban, Ivan Petrjak korábbi klubjában futballozik. A mostani idényben 11 ukrán első osztályú találkozón kétszer talált be, valamint négy Európa-liga-selejtezőn is pályára lépett.

Haratint 2020 nyaráig szerződés köti jelenlegi csapatához. Az ukrán játékos 2014-ben gólt szerzett a magyar U19-es válogatott ellen Balmazújvárosban. Akkor a mieink a triplázó Mervó Bence és a tizenegyesből betaláló Kalmár Zsolt vezérletével 4–1-re nyertek. Tavaly ősszel a Zorja Haratin góljával nyert az Athletic Bilbao vendégeként az Európa-liga csoportkörében.

Legfrissebb hírek

Ennyi fordulón át még sosem vezette az NB I-et a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
16 órája

Tőzsér Dániel: Csak azt bántam meg, hogy nem értem oda a lányom születésére

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 16:31

Robbie Keane: Élveznem kell a Fradinál töltött időt, aztán ki tudja, mit hoz a jövő

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 09:54

Jurek Gábor: Nagy meccs vár ránk a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 08:44

Ivan Petrjak többet keresett Fehérváron, mint az FTC-nél

Minden más foci
2025.03.26. 17:17

Idénycsúcsot hoz a DVTK–Ferencváros mérkőzés

Labdarúgó NB I
2025.03.26. 15:21

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

Naby Keita megszerezte első gólját a Ferencvárosban – videó

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 12:57
Ezek is érdekelhetik