Mondhatni, most éppen Davide Lanzafame van rosszkor rossz helyen. Mert miközben elismerem az olasz importcsatár klasszisát, igencsak szomorúvá tesz, hogy 18 forduló után 8 góllal éllovas lehet nálunk valaki a góllövőlistán. Esetünkben szó szerint „valaki”, hiszen Lanzafame az, ám az a nyolc gól… Nagyon kevés. Nem tőle, hiszen az őszi játékosrangsorban ő a legjobb center, összesítésben ott van a tízben, s minden mozdulatán látszik, hogy valódi futballista, nem kinevezett.
Nem ehhez szoktunk. Például amikor ezüstcipőseink voltak (Dunai II Antal, Fazekas László, Fekete László, Nyilasi Tibor, Várady Béla), s még korábban, amikor még szó sem volt Aranycipőről, tehát 1968 előtt. Egy összeállítás szerint 1911 és 1967 között nyolc aranycipősünk lett volna, ha létezik a díj (Schlosser Imre négyszer, Deák Ferenc háromszor, Schaffer Alfréd és Zsengellér Gyula kétszer, s mellettük Cseh II László, Kocsis Sándor, Puskás Ferenc, Dunai II Antal), ami összesen tizenöt cím.
És itt jönnek a maiak – legalábbis dumában. Például azzal, hogy akkor még kocka alakú volt a labda (ez könnyen cáfolható), nem volt olyan szoros a védőőrizet, a keménység sem mérhető a maihoz, ami igaz, ám attól még például a felsoroltak közül Deák 66 (1946), Zsengellér 56 (1939), Puskás 50 (1948) vagy éppen Schaffer (1918) és Schlosser (1913) 42-42 gólja nem intézhető el a „korszerűség” jegyében egy kézlegyintéssel. Főként hogy a matematika nem hazudik: ha marad a mostani trend (18 forduló, 8 gól), akkor a bajnokság végén kerekítve is csak 15 gólja lesz a góllista büszke éllovasának, ami még Európa jobbik felében (angol, francia, német, olasz és spanyol bajnokság) is kevés, pedig ott duplán számítanak a gólok – a valós Aranycipő-számítás érdekében (na hiszen…).
Már hallom is a „csapatépítő” közhelyet, hogy mindegy, ki szerzi a gólt, csak nyerjen a csapat. Nos, nem mindegy. Szép a gondolat, de nem eszem meg, lévén emészthetetlen. Mert ugyebár ha a játék célja a gól, nem törekedhet másra az igazi (ismétlem: igazi) csatár, egyébként pedig nem létezik olyan kitűnő közhely, amely tovább él az emlékezetben, mint a legjobb góllövők.
Nyilván hallottak már Lionel Messiről.