MTK: elfogadták a Genoa Schäfer Andrásért tett ajánlatát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.24. 00:13
null
Schäfer (labdával) Olaszországba utazott az edzőtáborból (Fotó: Unger Tamás, archív)
Az MTK hivatalos honlapján tett közleményben közölte, elfogadta Schäfer Andrásért az olasz Genoától érkezett ajánlatot, és engedélyezték a fiatal játékosnak, hogy a kék-fehérek törökországi edzőtáborából Olaszországba utazzon orvosi vizsgálatra, és hogy a szerződése személyes feltételeiről egyeztethessen az olasz klubbal.

 

„A Serie A-ban szereplő Genoa CFC hivatalos ajánlatot tett Schäfer András játékjogáért, amelyet többfordulós egyeztetés után az MTK Budapest elfogadott.

Döntésünk során a klub érdekei mellett – ezúttal is – kiemelten tekintettel voltunk játékosunk karrierjének további fejlődésére is. Schäfer András számára engedélyeztük, hogy elhagyhassa a törökországi edzőtábort, és Olaszországba utazzon – az ilyenkor esedékes – orvosi vizsgálatra, valamint saját személyes szerződéses feltételeiről egyeztethessen az olasz klubbal.

Az MTK Budapest a következő napokban – a hivatalos honlapon – folyamatosan beszámol a tervezett átigazolással kapcsolatos további fejleményekről”áll a kék-fehérek hivatalos honlapján megjelent közleményben.

Schäfer előtt legutóbb Tőzsér Dániel szerepelt magyarként a Genoában, korábban Rudolf Gergely és Détári Lajos is volt a klub játékosa, míg a városi rivális Sampdoria utánpótlásában jelenleg is találunk magyart, a kapus Hutvágner Gergely személyében.

A Genoa jelenleg a 14. helyen áll a 20 csapatos olasz élvonalban, előnye hat pont a már kieső, 18. pozícióban lévő Bolognával szemben. Mint ismert, jelenleg egy honfitársunk futballozik a Serie A-ban, Nagy Ádám éppen a Bologna labdarúgója.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK BUDAPESTNÉL
Érkezők: Slobodan Mihajlovic (osztrák, szabadon igazolható, legutóbb FC Dornbirn 1913 – Ausztria)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Farkas Balázs (ZTE FC), Takács Ronald (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Korozmán Kevin, Schäfer András (érdeklődik iránta: Genoa – Olaszország)

 

Legfrissebb hírek

Elúszóban a bajnoki cím, a Bayer Leverkusen csak döntetlent játszott Schäfer Andrásékkal

Német labdarúgás
2025.04.12. 17:36

Két olasz játékosért is harcba szállhat a Milan

Olasz labdarúgás
2025.04.11. 19:39

Szerződést hosszabbított svájci légiósával a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 10:49

Kalmár Zsolt és Schäfer András bekerült az elmúlt 11 év DAC-álomcsapatába

Minden más foci
2025.04.09. 20:10

Folytatta jó hazai sorozatát a Genoa, és ismét megtréfálta az Udinesét

Olasz labdarúgás
2025.04.04. 22:43

Rendkívüli nyitás a német játékospiacon is a klubvilágbajnokság előtt

Német labdarúgás
2025.04.02. 10:42

Bundesliga: az Union fordított Freiburgban, Schäfer is beállt; nyert a Dortmund

Német labdarúgás
2025.03.30. 19:40

Győzelemmel mutatkozott be Igor Tudor a Juventus kispadján

Olasz labdarúgás
2025.03.29. 20:04
Ezek is érdekelhetik