„Félig magyar vagyok!” – Doll először beszél a Fradival történt szakításról

– Hogy is volt az a pálinka?
– Tényleg ígértem egy üveggel Horst Heldt klubigazgatónak – mondta a Nemzeti Sportnak adott interjújában Thomas Doll, miután csapata, a Hannover a hétvégén 2–0-ra megverte a Nürnberget. – A megkeresés után gyorsan történt minden, előkészítettem egy üveggel, ám a nagy rohanásban ott felejtettem az asztalon. Sok mindent megszerettem Magyarországon, az ételek fenségesek, a Balatont körbemotorozni felejthetetlen, és igen, ott van a pálinka is.

– Legközelebb végérvényesen összepakol?
– Dehogyis! Imádom Budapestet, a barátnőm is magyar, eszem ágában sincs elköltözni a magyar fővárosból. A közelmúltban eladtuk az Andrássy úton lévő ingatlanunkat, és átköltöztünk a budai oldalra, a tizenegyedik kerület egyik gyönyörű részére. A lakást most éppen felújítjuk, áprilisban költözünk be, úgyhogy a barátnőm most egy percig sem unatkozik. Burkolatokat választ, konyhabútort keres, a falak színét kell eldöntenie.

– Nem szól bele semmibe?
– Szerencsére jó az ízlése. Ő is tudja, nekem most itt a helyem Németországban, minden erőmmel a Hannoverre koncentrálok. Reggeltől estig a pályán vagyok, edzésterveket állítok össze, ellenfeleket elemzek, beszélgetek a játékosokkal, a személyzettel. Jó ideig most nem is megyek Budapestre, áprilisig talán ha egyszer hazajutok.

– Haza?! Úgy mondja, mintha Budapest lenne az otthona…
– Mert az is! Mondom, beleszerettem a magyar fővárosba. Több mint öt évet töltöttem ott, rengeteg barátot szereztem, nemcsak a futballban, a hétköznapi életben is. Miután eljöttem a Ferencvárostól, próbáltam kikapcsolódni, jártam Spanyolországban, Dubaiban, elutaztam Ausztriába, síeltem. A tengerparton és a hüttében volt időm gondolkodni. Rájöttem, félig magyar vagyok, Budapest immár a második otthonom. Egyelőre nem tudom, miként alakul a pályafutásom, hol leszek még edző az előttem álló években, de úgy érzem, Magyarországon boldog tudnék lenni.

FELKÉSZÜLT A VÁLTÁSRA, MÉGIS FÁJT A BÚCSÚ

– Amióta elment a Ferencvárostól, egyszer sem nyilatkozott a zöld-fehérekről. Ennyire fájó volt a búcsú?
– Jobbnak láttam, ha nem szólalok meg ez ügyben… Hirtelen történt minden.

– Nem érezte, hogy válás lehet a vége?
– De. Éreztem, hogy van valami a levegőben, és figyelmeztető jel volt az is, amikor a szurkolók váratlanul ellenem fordultak. Évekig remek volt a kapcsolatunk, rendre én küldtem a játékosokat a tábor elé, még akkor is, ha éppen kikaptunk. A szurkolókat tisztelni kell, a ferencvárosi tábor előtt pedig le a kalappal. Ezért is lepett meg, hogy a végén a távozásomat követelték, kórusban szidtak, transzparenseket függesztettek ki a lelátókra. Felkészültem rá, hamarosan eljöhet a váltás ideje – de a búcsút másképpen képzeltem el.

– Mire gondol?
– Amikor behívtak a vezetők az irodába, hogy közöljék velem, vége, ennyi volt, az új szakvezető már úton volt Budapestre. Megalázó ez egy edző számára, főleg, hogy mindig is remek volt a kapcsolatom a klub elöljáróival. Segítőmmel, Ralf Zumdickkal pedig telefonon közölték, hogy megválnak tőle is. Tudom, egyszer minden véget ér, a legszebb fejezetnek is vége szakad, de más elbánást vártam. Korábbi klubjaimnál, a Hamburgnál vagy éppen a Dortmundnál a klub vezetőivel leültünk szemtől szemben, megittunk egy pohár bort, megbeszéltük a dolgokat, és barátságban elváltunk. Gyönyörű időszakot töltöttem a Ferencvárosnál, tudom, ha bejutottunk volna valamelyik nemzetközi kupa csoportkörébe, még most is én vagyok az edző.

TUDJA, MI HIÁNYZOTT A NEMZETKÖZI SIKERHEZ

– De nem jutottak be… Miért nem, mi az, ami hiányzott?
– Próbálok óvatosan fogalmazni, mert ez kényes téma… A Vidi az idén bejutott az Európa-liga csoportkörébe, megtette azt, ami nekünk nem sikerült. Hogy miért? Mert a fehérváriak a nyáron és az előtte lévő tél során nem váltak meg az értékeiktől, a legjobbjaiktól, így nem kellett öt-hat új futballistát beépíteni. Hiába kínáltak Loic Negóért egymillió eurót, a vezetők nemet mondtak az ajánlatra, mert tudták, csakis így juthatnak be a csoportkörbe.

– És a Ferencvárosnál?
– A Fradinál rendre kiárusítottuk a legjobbjainkat, Somália, Roland Lamah, Cristian Ramírez, és akkor Joseph Paintsil esetéről nem is beszélek. Pedig csak együtt kellett volna tartani a társaságot. A helyükre érkeztek persze újak, de úgy nem lehet csapatot építeni, hogy érkezik egy argentin fiú, akit előtte életemben nem láttam labdába rúgni. Volt olyan felkészülésünk, amikor háromnaponta állított be új játékos az öltözőbe, sokszor én is csak kapkodtam a fejemet. Szóval így nem lehet csoportkörbe jutni. Na de ezt hagyjuk is, már most többet mondtam a kelleténél. A szívem csücske lett a Ferencváros, csak ez az, ami számít.

– Szerhij Rebrovot ismeri?
– Személyesen nem. Mindenesetre sok sikert kívánok neki, figyelemmel követem a csapat eredményeit, mérkőzéseit. A világháló segítségével láttam a derbi összefoglalóját is, a hangulat ismét remek volt.

TÉVÉBE HÍVTÁK, INKÁBB A MUNKÁRA FIGYELT

– Tíz év után tért vissza a Bundesligába. Hogyan fogadták?
– Pontosan úgy, ahogyan arra számítottam. Az újságírók szétszedtek, a hannoveri sajtófőnök nem győzte lemondani az interjúkéréseket, hol egy televízió stúdiójába kellett volna mennem, hol az egyik országos rádióba. Ha mindenhová elmegyek, mindenre jutott volna időm, csak éppen edzést vezényelni nem. Márpedig most a munka az első, ahhoz, hogy kilábaljunk a hullámvölgyből, minél több időt kell együtt töltenünk, minél jobban össze kell szoknunk. Németországban imádják a labdarúgást, a Bundesliga az angol után a második legerősebb bajnokság, büszke vagyok rá, hogy újra itt dolgozhatok.

– A második mérkőzésén aratta első győzelmét: a Nürnberg elleni kettő-nulla már a közös munka eredménye?
– Fontos találkozó volt. Úgy mentünk neki a szombati összecsapásnak, ha nyerünk, lesz esélyünk a bennmaradásra, ellenkező esetben pokoli nehéz helyzetbe kerülünk. Szerencsére sikert arattunk, nem mindegy, fejben milyen állapotban vágunk neki a bajnokság hajrájának. Az önbizalmunknak jót tett a győzelem, de tisztában vagyunk vele, ettől még nem lesz sétagalopp az előttünk álló tizenhárom forduló.

– Sikerül bennmaradniuk?
– Maradjunk annyiban, nem lehetetlen. Amikor aláírtam a szerződésemet, a vezetőkkel abban maradtunk, minden erőnkkel azon leszünk, hogy megkapaszkodjunk a Bundesligában. Aztán ha mégsem sikerülne, a megállapodás értelmében a másodosztályba is együtt megyünk, nem lehet más célunk, mint azonnal visszajutni a legjobbak közé. Na de erről egyelőre egy szót sem… Most csakis a Hoffenheim elleni következő összecsapás érdekel.