Játékossors: Rudolf Gergely nyakláncletépésről, döntésekről

„Elégedett vagyok a pályafutásommal – idézi a Szabolcs Online Rudolf Gergelyt. – Több és kevesebb is lehetett volna benne. Biztosan jobb lett volna, ha találok egy jó menedzsert, aki komolyabban felépít, és nekem is volt rossz döntésem, ami negatív irányba befolyásolta a karrieremet, de maximálisan elégedett vagyok azzal, amit elértem.”

A labdarúgó a korosztályos válogatottban nyújtott teljesítményével, 13 évesen hívta fel magára egy menedzser figyelmét, aki jóban volt az akkoriban Franciaországban edzősködő Bölöni Lászlóval – az ő segítségével került Rudolf a Nancy akadémiájára.

„Sok srácnak ez az egyetlen lehetősége kitörni, de az edzők is szerették, ha harcolnak egymással a fiúk – elevenítette fel a nyolcévnyi franciaországi légióskodása emlékeit. – Volt, hogy letéptem valaki nyakláncát, szétrúgtuk egymást, élet-halál harc volt az edzéseken is. Ezt hiányolom itthon az utánpótláscsapatoknál. Egyébként nagyon összetett képzés a francia, és olyan tiszteletet neveltek belénk a futball iránt, amit a karrierem végéig próbáltam tartani.”

Ami a hazai klubjait illeti, a Lokira szívesen emlékszik vissza – „az volt az egyetlen csapat, amelyikben mindig éreztük, hogy nyerni fogunk” –, viszont az újbóli légióskodásból (Genoa, Bari, Panathinaikosz) hazatérve a DVTK-nál nem úgy alakult, ahogyan tervezte.

„Egy év után láttam, hogy nem halad előre a csapat. Megmondtam, hogy nem szeretnék maradni: »Ti a pénzeteket vesztegetitek, én az időmet, ez senkinek sem jó«” – mesélt a Diósgyőrben történtekről.

Elárulta, hogy ezt követően Győrben összetartó közösségben futballozhatott, Horváth Ferencnél élmény volt edzésre is járni, de a Vidibe nem szívesen ment, nem is szerzett jó emlékeket, majd a nyíregyházi folytatás sem alakult ideálisan.

„A szezont és a pályafutásomat is Balmazújvárosban fejeztem be. Nem voltam már ahhoz elég motivált, hogy a nyáron ismét költözzünk a családdal – mondta a tavalyi visszavonulásáról, ami pedig a »civil életet« illeti: – Próbáltam olyan dolgok után nézni, amivel a karrierem után is meg tudom tartani az addigi életszínvonalat, és nem kell megélhetőségi edzőnek mennem. Csinálom az MLSZ sportigazgatói képzését, és az egyetemen közgázt tanulok. Sportigazgató szívesen lennék, de csak akkor szeretnék a futballban dolgozni, ha a szakma az első. Egy olyan futballcsapatnál, amelyik esetleg gazdasági alapon működik, el lehet adni külföldre játékost, kijönnek a nézők a mérkőzésekre. Valljuk be, távol vagyunk még Európától. Haladunk előre, de kell még fejlődni. Ebben szeretnék segíteni, de ha nem lesz rá lehetőség, akkor sem dőlök a kardomba. Bízom benne, hogy találok olyan civil munkát, amiben lesz akkora örömöm, mint a fociban volt.”