FTC: „Ha Bödének váltania kell, valószínűleg visszamegy Paksra”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.21. 13:16
null
Böde Dániel és ügynöke hamarosan egyeztetnek a játékos jövőjéről (Fotó: Szabó Miklós)
Böde Dániel menedzsere, Stijacic Radovan a Borsnak megerősítette a Nemzeti Sport Online hétfői értesülését, mely szerint a csatár, amennyiben valóban távozik a Ferencváros labdarúgócsapatától, úgy nevelőegyesületéhez, a Paksi FC-hez szerződhet.

 

Hétfőn az NSO írt róla, hogy a távozását vasárnap kilátásba helyező Böde Dániel minden bizonnyal a Paksi FC-nél folytatja a pályafutását, amennyiben valóban búcsút int a Fradinak, amelyhez még egyéves szerződés köti.

„A csapat most szétszéledt, de hamarosan leülünk egyeztetni a jövőről – mondta a Borsnak Böde ügynöke, Stijacic Radovan. – Az nem titok, hogy Dani nem elégedett a helyzetével, nem az edzővel van baja, egyszerűen szeretne többet futballozni. Jelen helyzetben a távozására van nagyobb esély, de sosem lehet tudni. Kíváncsiak vagyunk, mik a tervük vele a Fradinál.

Számára csak a Fradi és a Paks létezik, mert ebben a két klubban érzi otthonosan magát. Dani döntéseit sosem a pénz, hanem az érzelmei határozzák meg, így ha váltani kell, valószínűleg visszamegy Paksra. Habár sokan érdeklődnek iránta, senkivel sem kezdtünk el tárgyalni, mert tiszteletben tartjuk az FTC-t.”

Legfrissebb hírek

A Ferencváros szerződést hosszabbított sikeres edzőjével – hivatalos

Vízilabda
Tegnap, 16:58

NB I: az Újpest 10 esztendeje nem kezdte ilyen rosszul az évet – a Puskás Akadémia ellen javítana

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:10

NB I: jól teljesítenek a fiatalok az MLSZ elemzése szerint

Labdarúgó NB I
2025.03.06. 13:33

Döntött az UEFA: a Ferencvárosnak többet kell fizetnie, mint az Alkmaarnak

Európa-liga
2025.03.05. 22:49

Női MK: nagy csatában jutott tovább az FTC; kiütéssel nyert az ETO FC Győr és az MTK

Labdarúgó NB I
2025.03.05. 18:10

FTC: Naby Keita egy ideig nem lép pályára a guineai válogatottban

Labdarúgó NB I
2025.03.05. 17:37

Nikitscher, a kilenc év utáni első magyar, Keita, a sztárigazolás, meg a hatalmas salzburgi visszaesés

Labdarúgó NB I
2025.03.05. 16:55

Szűcs Tamás: Négy pontot már szereztünk az FTC ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.05. 11:01
Ezek is érdekelhetik