NB I: „A DVTK több lesz, mint egy átlagos labdarúgóklub”

Mindig mondják (sőt, gyakran írjuk is), ha valaki igazán zajos futballélményre vágyik, jól teszi, ha egyszer-egyszer elmegy a Diósgyőr hazai meccsére. A DVTK stadionjában van hangulat, nincs szükség plusz hangerősítésre, akkor főleg nem, amikor a drukkerek istenigazából rázendítenek – igaz, a csapat előző idénybeli és mostani szereplése miatt nagyon is elkélt a kitartó szurkolói támogatás, máskülönben…

A DVTK a nem olyan régen befejeződött bajnokság utolsó percéig a kiesés ellen küzdött.

Amíg a produkció hullámzó, addig a szakmai koncepció betonsimaságú volt, ugyanis a diósgyőri klubnál más utat választottak, mint ami amúgy a magyar futballra jellemző. A nagyobb szakmai váltást követően – amikor is szakítottak Bódog Tamással – a vezetők roppant türelmesek voltak a csapattal és az edzővel: a spanyol Fernando Fernández az NB I-ben már-már kivételezett szakvezetőként, irigylésre méltó helyzetben dolgozhatott.

Egyrészt nem kellett állandóan maga mögé néznie, hogy ki veheti át a helyét a kispadon, másrészt – és talán ez a legnagyobb szó futballunk jelenkorában – még azt a „luxust” is megengedhette magának, hogy a klub saját nevelésű fiataljait tesztelte, még a leginkább kiélezett bajnokin, az utolsó fordulóban rendezett Újpest elleni, élet-halál harcot jelentő mérkőzésen is.

A szokatlannak tűnő klubvezetői hozzáállásról is beszélgettünk a DVTK ügyvezetőjével, Sántha Gergellyel, kíváncsian arra, vajon mit akartak elérni ezzel a pengeélen táncoló kísérlettel, s vajon hosszabb távon is kitartanak-e a „magyar fiatalokat a pályára” modell mellett?

„Az idén sem kísérleteztünk, hanem igencsak határozottan letettük a voksunkat az olyan működési modell mellett, amely révén a DVTK több lesz, mint egy átlagos labdarúgóklub – mondta Sántha Gergely. – Azt persze elmondhatom, hogy főleg a nagyobb különbségű vereségek idején nem volt könnyű minden feltétel nélkül hinni abban, hogy ez a szakmai irány rövid távon gyümölcsöző lesz. Az Újpesttől és a Fraditól kapott gólok mindenkinek fájtak, a szurkolóink viszont a legnehezebb pillanatokban is állták a sarat, a lila-fehérek elleni bajnoki záró mérkőzésen valamivel több mint tizenkétezren voltak kint a stadionban, amiért csak köszönettel tartozunk.” (Erre a meccsre egyébként a nézők elővételben 90 százalékos kedvezménnyel vásárolhatták meg a jegyüket – a szerk.)

Akik a bentmaradásért vívott bajnokit látták, tanúsíthatják, valóban különleges érzelmek dolgoztak, ugyanis olyan erő sugárzott a lelátóról, hogy talán nem is lehetett volna más a futballcsata kimenetele, mint diósgyőri győzelem. A siker – mondta Sántha Gergely – annak fényében is értékes, hogy ha csak az utolsó 21 forduló eredményeit nézi valaki, láthatja, a DVTK volt a bajnokság harmadik legjobban szereplő csapata.

A bajnokságot lezáró, Újpest elleni győzelem másik fontos momentuma volt, hogy az ifikorú tehetség, Korbély Kristóf is gólt szerzett, és – ahogy az ügyvezető fogalmazott – ez volt az a pillanat, amely mindenkit meggyőzhetett arról, hogy nem volt hiábavaló bizalommal lenni a szakmai irányvonal mellett.

„Az egységes arculat kialakítása, a »brandépítés« az íróasztal mellett jól hangzó tétel, divatja is van mostanság az ilyesféle szavaknak, de az, hogy gyakorlatilag is értéket teremthessünk, elképzelhetetlen a klubhoz, a DVTK családhoz kötődő, a régióból kiemelkedő tehetségek nélkül. A menedzsment elképzelései mellett a tulajdonos mindvégig kitartott, s miután a klubépítést a kormányzat is támogatta, sőt a DVTK nagy vidéki egyesületi státusza mellé állt, nekünk kötelező is volt bíznunk és hinnünk abban, hogy a többi kiemelkedő teljesítményt elérő diósgyőri szakosztály mellett a DVTK futballcsapata a pályán képes lesz bizonyítani. Kiesés ellen küzdeni persze nem túl megnyugtató állapot, ugyanakkor az együttes úgy harcolta ki az élvonalban maradást, hogy az NB I-es mezőnyben a legfiatalabb átlagéletkorú csapatként szerepelt. A szurkolók azt érzékelhették, hogy a vadonatúj diósgyőri arénában szó szerint értük küzdenek a labdarúgók, akik közül ráadásul sokan kötődnek a városhoz, környező településekhez, így tehát az sem lehetett véletlen, hogy a drukkereink éppen az utolsó három, igencsak fontos bajnoki mérkőzésen álltak maximális hittel és hangerővel a csapat mellé, sőt a legfontosabb, utolsó hazai meccsen szó szerint a győzelembe hajszolták a játékosokat.”

Az ügyvezető által említett nagy egyesületi besorolás különleges jogosítványa a klubnak. A DVTK – és erről többször is írtunk lapunkban – az elmúlt évek során „kinőtte” Borsod-Abaúj-Zemplén megyét, a szomszédos Hevesben, valamint Nógrádban is keresi, kutatja, s ami ennél is fontosabb, képezi is a tehetségeket, s hogy ennek a modellnek van jövője, bizonyítja, piros-fehér szerelésben, a DVTK család tagjaként több hazai fiatal már az élvonalban is lehetőséget kapott a bizonyításra az elmúlt időszakban.

„A klubnál a fő csapásirány a klubhagyomány és az egyesületi integráció erősítése, valamint a minél sikeresebb utánpótlás-nevelés. Kétezer-hatszáz igazolt sportolónk van, ez azt jelenti, hogy a klubnak van jövője is, hogy a DVTK 2019-ben már nem egy futballcsapat, hanem az ország egyik legnagyobb sportcsaládja. Az utóbbi időszakban ezenfelül nagyszabású fejlesztések valósultak, valósulnak meg: elkészült, üzemel, működik a DVTK új stadionja, mi több, az aréna az egyik rangos nemzetközi versenyen az év legjobbjának járó díjat is elnyerte. Sikerrel elindítottuk, gőzerővel dolgozunk a DVTK Medical Center felépítésén Diósgyőrben, európai orvosi csúcsminőséget hozunk Miskolcra. Orvosi központunk nemcsak a sportolók egészségét, gyógyulását és felépülését segíti, hanem a helyieknek is elérhető lesz.”

S ha már építkezés… Aki mostanában járt Miskolcon, láthatta, nem csupán a futball fejlődik a városban, hamarosan elkezdődik a multifunkciós sportcsarnok építése is a DVTK-sportligetben. Sántha Gergely négy esztendeje kezdett el lobbizni a sportfejlesztések érdekében, az ügy fél éve jutott el a megvalósítási szakaszig, úgyhogy elmondható, dinamikus fejlődésen megy át a DVTK.

A klubnak több mint háromszáz munkavállalója van, aki valamilyen formában a Diósgyőri VTK-tól kapja a javadalmazását, s éves szinten 650 millió forintnyi adóforint csörren meg „DVTK-címke” alatt, vagyis, ahogy azt az ügyvezető mondta a beszélgetés végén: mára eljutottak odáig, hogy a klub kezd újra láthatóvá, mi több, tényezővé válni a magyar sportéletben – és ha már idáig eljutottak, a futballal kapcsolatban jövő ilyenkor a kiesés elleni harcról már hallani sem szeretnének…