NB I: cseh csatárral erősíthet a Puskás Akadémia – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.13. 11:29
null
David Vanecek lehet a Puskás Akadémia első nyári érkezője (Fotó: The Scottish Sun)
Skót lapértesülés szerint a Puskás Akadémia szerződtetheti David Vaneceket, a Hearts cseh labdarúgóját.

 

A 28 éves, 193 centiméter magas csatár pocsék hat hónapon van túl – írja a The Scottish Sun. A korábbi utánpótlás-válogatott támadó januárban a Teplicétől szerződött Skóciába. Craig Levein, a Hearts menedzsere erősen kritizálta a játékos erőnléti állapotát. Olyannyira nem volt elégedett Vanecekkel, hogy a cseh futballista első bajnoki meccsén mindössze 34 perc után lecserélte.

Vanecek a tavasszal hét tétmérkőzésen játszott skót klubjában, gólt nem szerzett. Az ősszel viszont a cseh első osztályban tizenhat találkozón hét találatig jutott.

Úgy tudni, a felcsúti NB I-es klub az új vezetőedző, Hornyák Zsolt kérésére szerződtetheti Vaneceket, akinek 2020 nyaráig szól a szerződése a Heartsnál. Hornyák az előző idényben a Slovan Liberecet irányította a cseh élvonalban, innen ismerheti Vaneceket, aki iránt állítólag a Sigma Olomouc és több szlovák klub is érdeklődik.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Csilus Ádám (Csákvár), Ezekiel Henty (?, nigériai, NK Osijek – Horvátország), Madarász Márk (?, ETO FC Győr), Molnár Gábor (?, Mezőkövesd), Antonio Perosevic (horvát, el-Ittihad Kalba – Egyesült Arab Emírségek), Prosser Dániel (?, DVTK)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Fülöp Lóránd (romániai, FC Botosani – Románia), David Vanecek (cseh, Hearts – Skócia)
Távozók: Szécsi Márk (DVSC, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Benedik Mioc (?, horvát, NK Osijek – Horvátország), Sós Bence (?, Fehérvár)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Rus Adrian (romániai, legutóbb kölcsönben Sepsi OSK – Románia, érdeklődik iránta: Fehérvár)

Legfrissebb hírek

Szavazzon! Melyik csapat nyeri meg a labdarúgó NB I-et idén?

Labdarúgó NB I
21 órája

NB I: kilenc kulcsmeccs jön, amelyeken eldőlhet a bajnoki cím és a kiesés

Labdarúgó NB I
2025.04.14. 18:50

Hornyák Zsolt: Hiányoltam a futballunkból az agressziót

Labdarúgó NB I
2025.04.13. 07:04

Tovább menetel az ETO, hajrában lőtt gólokkal legyőzte a Puskás Akadémiát!

Labdarúgó NB I
2025.04.12. 16:15

Otthon kapott ki a Fradi a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.04.12. 14:15

NB I: 32 éve nem látott nyeretlenségi széria küszöbén a Lokit fogadó Újpest

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 14:45

Szerződést hosszabbított svájci légiósával a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 10:49

Ezúttal halovány volt a Puskás Akadémia, csak döntetlent játszott az MTK-val

Labdarúgó NB I
2025.04.06. 18:20
Ezek is érdekelhetik