Fernando: Magyarországon félnek pályára küldeni a fiatalokat

– Ezúttal is a kiesés elkerülése a cél Diósgyőrben?
– Bízom benne, hogy az előző idénnyel ellentétben nem erről szól a mostani bajnokság – felelte Fernando Fernández, a DVTK spanyol vezetőedzője a Nemzeti Sport kérdésére. – A legfontosabb, hogy ne kelljen harminchárom fordulón keresztül rettegnünk, de ez önmagában már kevés. A legutóbbi bajnokság végére összeállt a csapat, ha csak az utolsó húsz fordulót nézzük, a harmadik helyen végeztünk a tabellán, ezen az úton megyünk tovább. A stílusunk kialakult, a filozófiánk változatlan, bízom benne, hogy odaérhetünk a középmezőnybe.

– Milyen helyezéssel lenne elégedett?
– Mivel tizenkét együttes szerepel az élvonalban, rendkívül sűrű a mezőny, ezért nem szeretnék konkrét helyezést említeni. Egyelőre csak a Honvéd elleni vasárnapi meccsel érdemes foglalkozni. Hosszabb távon az a lényeg, hogy kiegyensúlyozottabban szerepeljünk, mint korábban. A nyári felkészülésünk jól sikerült, szerződtettük a kiszemelt labdarúgókat, úgyhogy szerényen, de önbizalommal telve várjuk az új idényt. Akkor sem ünneplünk, ha megnyerjük az első két bajnokit, de akkor sem kongatjuk a vészharangot, ha esetleg két forduló után nulla ponttal állunk.

– Előnyt jelenthet, hogy a Honvéd a hétközi Európa-liga-meccs után lép pályára hétvégén?
– Tény, hogy amíg mi öt hétig készülhettünk a meccsre, addig a kispestieknek mindössze néhány napjuk lesz ráhangolódni az NB I nyitányára. Ez biztosan előny, ugyanakkor a Honvéd azért szerepel a nemzetközi porondon, mert az egyik legerősebb magyar csapat. Vagyis az idegenbeli túrája ellenére is erős riválisra számítok.

– Úgy fogalmazott, sikerült szerződtetni a kiszemelt játékosokat. Ezek szerint elégedett a mostani kerettel?
– Olyannyira, hogy szerintem a Ferencváros és a Mol Fehérvár mögött a mi keretünk az egyik legerősebb az NB I-ben. A Fradi más kategória, két olyan kezdőt is ki tudna állítani, amely bajnok lenne. Érzésem szerint egy lépéssel a Fehérvár előtt jár, de az előző idény ezüstérmese is nagyon erős maradt. Az utánuk következő csapatok többsége ugyanúgy küzdhet ebben az idényben a dobogóért vagy a középmezőnyért – és ebbe mi is beletartozunk. Ezzel együtt két lábbal a földön maradunk, nincs értelme Európa-liga-indulást érő helyekről beszélni, de az biztos, hogy a mostani keretben jóval több van annál, mint hogy a kiesés ellen harcoljon.

– Mondja ezt úgy, hogy az előző idény házi gólkirálya, Vernes Richárd távozott? A támadó Florent Hasanihoz hasonlóan hét gólt szerzett.
– Ricsi sokat tett azért, hogy bent maradjunk, a kapu előtt feltalálta magát, de hosszú távon más típusú csatárra volt szükségem.

– Furcsa helyzet, amikor a házi gólkirály stílusa nem illik a csapathoz.
– Ahogy említettem, Ricsi jól feltalálta magát a kapu előtt, de alapvetően nem befejező csatár volt, ellentétben a nyáron szerződtetett Haris Tabakoviccsal. Rajta kívül Ivan Rados pótlására érkezett Braniszlav Danilovics, a régóta figyelt Joachim Adukort is szerződtettük, és Prosser Dániel is erősítést jelent. Ezért is mondtam, hogy megvan a megfelelő minőség a keretünkben, de fontos, hogy továbbra is bátran támaszkodjunk a klub akadémiáján nevelkedő fiatalokra.

– Nem irigykedik olykor a nagyobb költségvetésű kluboknál dolgozó kollégáira?
– Ha irigykednék, nem fogadtam volna el a DVTK ajánlatát. Az első perctől egyértelmű volt, hogy itt nem kapom meg azonnal azt a játékost, akire rámutatok. Ám épp azért tetszik a klub mostani filozófiája, mert tisztában vagyunk a lehetőségeinkkel: nehezen tudunk kész játékosokat szerződtetni, úgyhogy a fiatalokra támaszkodunk. A költségvetésünket nem lehet összehasonlítani a Ferencvároséval vagy a Fehérváréval, ám az utánpótlás-nevelésünk jobb, mint az említett két klubnál. Sőt, szerintem az egész országban nálunk zajlik az egyik legszínvonalasabb utánpótlásképzés.

– A spanyol iskolában tanult edzésmódszereket tudja alkalmazni a magyar labdarúgásban? Nem fordul elő, hogy a Real Madridnál, a Betisnél vagy éppen a Málagánál látott gyakorlatokat itthon nem tudják végrehajtani a játékosok?
– Szó sincs ilyesmiről. Egy rossz szavam sem lehet a labdarúgókra, a felkészülés minden napján motiváltan jöttek edzésre, remek közösséget alkotnak, és megvan bennük az a szenvedély, ami a labdarúgáshoz kell. Ha mégis kellene egy fontos különbséget említenem a magyar és a spanyol futball között, akkor a fiatalokhoz való hozzáállást említeném.

– Mire gondol?
– Magyarországon játékosként és vezetőedzőként is azzal szembesültem, hogy a szakvezetők sokszor félnek pályára küldeni a fiatal játékosokat, attól tartanak, hogy hibáznak, ami pontokba kerül az együttesnek. Emiatt nem kapnak lehetőséget a tizenhét-tizennyolc éves tehetségek, Spanyolországban teljesen más a helyzet. Húszesztendős voltam, amikor először pályára léptem a Real Madrid felnőttcsapatában, pedig ha van csapat, ahol minden eredmény és minden bajnoki pont számít, az a Real Madrid. Ha ott nem féltek, akkor nekünk, magyarországi edzőknek miért kellene? Eleve nem szeretem a „fiatal” szót. Mi alapján döntjük el, hogy a játékos túl fiatal-e vagy sem? Örülök, hogy az MLSZ ösztönzi a klubokat a tehetségek szerepeltetésére, de azt kicsit sajnálom, hogy szükség van a „felülről” érkező nyomásra.

– Ön mit figyel a tehetségekben?
– Nálam az intelligencia a legfontosabb. Nem a sebesség, nem a fizikai erő, hanem a gyors gondolkodás. Hiába sprintel a labdarúgó mindenkinél gyorsabban, és hiába ütközi le az ellenfelet, ha aztán rossz döntést hoz, vagy nem tudja, hova kell helyezkednie. Az intelligenciával lehet kompenzálni a lassabb sebességet vagy a gyengébb fizikumot, de a gyors gondolkodást nem lehet mivel kiváltani.