„Jött, ment, ennyi… Nincs nekem gondom magammal”

– Nagyon nehezen állt rá a beszélgetésre. Miért?
– Nincsenek jó emlékeim a rólam megjelent cikkekkel kapcsolatban. Kiforgatták a szavaimat, néhány évvel ezelőtt megfogadtam, hogy nem nyilatkozom többet.

– Mi volt a gond, hogy leírták önről az igazságot a magánéletéről?
– Éppen nem az igazságot írták meg!

– Miért tett most kivételt?
– Mert a Nemzeti Sporttól keresett. De most tényleg úgy gondolom, ezt követően nem kívánok az újságokban szerepelni. Különben jólesik, hogy eszükbe jutottam a születésnapom kapcsán.

– Ötvenesztendős korában – úgy gondolom – az ember szembenézhet önmagával. Vagy nem?
– Néhány egészségügyi problémát leszámítva nincs nekem gondom magammal.

– A nyolcvanas évek végén híre ment, hogy játszik egy ügyes gyerek a Volánban. Azt megelőzően Törőcsik András kapcsán mondtak hasonló jelzőket, amikor a BVSC-ben futballozott. Csodagyereknek számított?
– Egy fenét!

– Jól cselezett, erősen lőtt, kitűnően fedezte a labdát, ezek a tulajdonságok egy magyar csatárban ritkán voltak meg együtt. Talán ezért kapták fel a nevét?
– Nem tudom. A futballtudás nyolcvanöt százaléka megvolt bennem. Amit felsorolt, ez így eszembe sem jut.

– A további tizenöt százalékkal hogyan állt?
– Az a munka része. De ne higgye, hogy én nem futottam a tréningeken. Ha kellett, az edzőm, Szabó Gyuri bácsi ott állt az MTK Csömöri úti pályája mellett, én meg róttam a köröket.

– Ha már szóba került Törőcsik: valahol olvastam, ő volt a példaképe.
– Noha rengeteget hallottam róla, nem. Törővel nem is ugyanazon a poszton játszottunk, de vele a Volánban jó volt együtt futballozni. Még a saját csapattársai sem tudták, mit fog csinálni, nemhogy az ellenfél. Szabó György mutatott videót egy Everton-játékosról, Tony Cottee-ról, ő inkább a példaképem volt.

– Térjünk vissza a Volánban eltöltött időszakhoz! Bálint László tizenhét évesen becserélte az 1987–1988-as idény első meccsén, ahogyan a másodikon is, utána a Népsport a címoldalán írta, hogy „majdnem bombameglepetés Rákospalotán”.
– Mintha tegnap történt volna: az NB II-ben újonc III. Kerületi TTVE ellen játszottunk, s hiába vezetett szünetben az ellenfél kettő-nullára, az én két gólommal egyenlítettünk, arra pedig talán csak én emlékszem, hogy kihagytam egy óriási helyzetet is.

– Hogyan került Újpestre?
– Schneider Istvánért – szegény, már elhunyt – és Varga Kacsáért (Varga József, korábban a Honvéd 31-szeres válogatott védője – a szerk.) cserébe.

– Az első néhány meccsét nagyon megnyomta, gólt rúgott a Veszprémnek, a Haladásnak kettőt, a Vasasnak és az MTK-nak is, ám Varga István edző később akaratgyengeségre hivatkozva mellőzte. Mit értett ezen?
– Ezt tőle kellene megkérdezni.

– A tréner arra is hivatkozott, hogy súlyproblémái vannak és iszik.
– Nekem cirka nyolcvankét-nyolcvanhárom kilósan kellett volna futballoznom, ehelyett kitalálták, hogy fogyjak le hetvenhétre.

– Alkoholproblémái voltak?
– Maradjunk abban, ha Varga hallott valamit, azt elhitte.

– Bicskei Bertalannál 1989 őszén mutatkozott be a válogatottban, Sevillában csereként.
– Nem volt sok esélyünk a spanyolok ellen idegenben, de ha kis szerencsém van, gólt szerezhettem volna.

– Egy évre rá viszont kiállították Békéscsabán. Másnap a Népsport nem hagyta ki a ziccert: „A szigorú Bácsi esete Ottlakánnal.” A hazaiak védője szabálytalankodott Szlezák Zoltánnal, majd azt nyilatkozta, ezt követően ön lefejelte és lecigányozta a csabaiakat.
– Volt ott minden, amikor kiállítottak. A nézők provokáltak, de tény, hogy az egész jelenetsor csúnya volt. Ám most is azt mondom, amit akkor: ha én megfejeltem volna Ottlakánt, nem kel fel többé. Utána egyébként el is tiltottak.

– Balhéja ellenére Mészöly Kálmán szövetségi kapitány elvitte a válogatottal Dél-Amerikába, 1991-ben kezdett az argentinok ellen Rosarióban. Kettő-nullára veszítettünk, önről mégis azt írták, annyit futott, mint egy egész bajnoki idényben. Milyen volt a kapcsolata Bicskeivel és Mészöllyel?
– Mondhatom, hogy jó. Éreztem, hogy számítanak rám. Amikor beküldtek a pályára, mondták, csináljam azt, amit otthon, mármint a Megyeri úton. Egyébként kis híján gólt rúgtam, a kapufa mentett, más kérdés, hogy a tudósításokban Váczi Dénes neve szerepelt az enyém helyett…

– Innentől viszont leszálló ágba került. Az Újpestben Kovács Ferencnél még csak-csak pályára lépett, majd Bene Ferenc az ősszel számított önre, tavasszal viszont nem, aztán mindketten távoztak. Gondolná az ember, az egykori válogatott csatár értékelte, hogy van egy jó futballistája elöl. Vagy tévednék?
– Maradjunk annyiban, hogy Bene Ferenc – isten nyugosztalja – magának való ember volt. Azt szoktam mondani, az az időszak lila ködbe veszett.

– Az Újpest után a Vasas következett, ám itt sem alkotott maradandót. Miért?
– Mészölynek kellettem, Bene és a klub áldását adta a távozásomra, viszont az ősvasasos mag nem fogadott be. Aztán még Gödöllőn szenvedtem, oda kellett igazolnom, gondoltam, kipróbálom, majd elegem lett.

– Hogyan értékeli a játékos-pályafutását?
– Jött, ment, vége!

– Ennyi?
– Ennyi.

– Mihez kezdett huszonöt-huszonhat évesen?
– Békásmegyeren egy őrzött parkolóban dolgoztam. Nem foglalkoztam a futballal, tulajdonképpen elengedtem, leszámítva, hogy lábtengóban még jó voltam.

– Mi vitte rá, hogy a kábítószerhez nyúljon?
– Unatkoztam, ott, a parkolóban egyik barátommal kipróbáltam a drogot, elszívtam egy cigarettát.

– Marihuánást?
– Nem, heroinost.

– Az a legdurvább.
– Én mindig olyan voltam, hogy vagy csinálok valamit, vagy nem. Rákattantam.

– Bódulatban töltötte a napokat?
– Így is lehet mondani. Viszont nem kereskedtem kábítószerrel. Általában ez jelent meg rosszul az újságokban. Engem ismertek a kereskedők, ezért a barátaimnak is én vettem a drogot. De nem voltam díler.

– Hogyan bukott le?
– Az egyik srác feltört egy rendőrautót, telefont akart lopni, de elkapták, ő nyomott fel engem.

– Mennyit ült?
– Másfél évet voltam előzetesben, a tárgyaláson huszonkét hónapos büntetést kaptam, amit az előzetessel letöltöttnek nyilvánítottak. Nem vallottam senki ellen. Kussoltam. Kétezer december tizenkettedikén szabadultam.

– Nem alkalmaztak ön ellen kényszert, hogy valljon?
– Mire gondol?

– Verték?
– Fizikai atrocitás nem ért, pszichikailag akartak nyomást gyakorolni rám.

– Úgy tudom, szakács. Nem próbált a szakmájában elhelyezkedni?
– Amikor szabadultam, még nem voltam az. Viszont a börtön után még a környékről, Békásmegyerről is elköltöztem.

– Egy korábbi nyilatkozatában említette, kifőzdét szeretne nyitni. Sikerült?
– Sajnos nem, anyagilag nem álltam úgy. Az újpesti Csülök vendéglőben szakácskodtam, vagy ahogyan én fogalmazok ezzel az időszakkal kapcsolatban, a hátsó pályán játszottam, aztán pedig egy angol pubban úgyszintén.

– Klublegenda lett a Megyeri úton 2011-ben, de ebben az esztendőben előállították egy Fradi–Újpest találkozó előtt történtek miatt. Méltó ez egy legendához?
– Méltó, nem méltó, megtörtént. Az újpesti táborral érkeztem az Üllői úti stadionhoz, ahol a fradisták megdobáltak minket. Nem hagytuk magunkat persze, engem nekilöktek a kordonnak, amit a rendőrök kordonbontásnak minősítettek. Bevittek, de utána rögtön kiengedtek.

– Nem gondolt rá, hogy edző legyen?
– Nem, soha! Nincs hozzá türelmem. Az meg hogy nézett volna ki, hogy valamelyik „nagy tehetséget” fültövön legyintem? Engem még máshogy neveltek. Manapság minden más. Néha kimondottan sajnáltam Pintér Attilát, aki ha kellett, káromkodva teremtette le a játékosait, s ezért megszólták. Merthogy a fiataloknak jogaik vannak…

– Jelenleg mivel foglalkozik?
– Le vagyok százalékolva.

– Mi miatt?
– Pontosabb lenne, ha úgy kérdezné, mi miatt nem… Minden bajom van az ereimmel, az érszűkület csak az egyik. Pajzsmirigyproblémám is van, a testsúlyom alakulása is részben ennek tudható be. Decemberben pedig porckorongsérvvel műtenek.

– Vannak anyagi gondjai?
– Nincsenek, szerencsére egy biztonsági cégnél részmunkaidőben foglalkoztatnak.

– Megváltoztatna valamit az életében?
– Egyet biztosan! Amikor a spanyolok ellen játszottunk, megkerestek a Sevillától és a Cádiztól is, utóbbiban Szendrei József védett. Hazajöttem, pedig kint kellett volna maradnom, és kész.

– Miért? Akkoriban már lehetett külföldre szerződni.
– Persze, csak nekem rossz tapasztalatom volt. Név nélkül mondom el: egy spanyol egyesület csatárt keresett Újpesten, rám gondolt, de a klub mást küldött ki, aki nem felelt meg. A másik, hogy nem voltam még húszéves, ilyen fiatalon nemigen lehetett kimenni. S ért még egy balszerencse: hazajöttem, s szinte rögtön behívtak katonának.

– Az egykori újpestiekkel tartja a kapcsolatot?
– Véber Gyurival, Urbán Flórival, Katona Gyurival, Varga Attilával, de a többiekkel is, ám az edzőimmel nem.

– Mégis, kit ismer el a trénerek közül?
– Mindenféle konfliktus ellenére Varga Istvánt.

– Melyik meccs áll a legközelebb a szívéhez?
– Ön is említette, hogy nyolcvankilencben idegenben vertük meg a Vasast kettő-nullára, az első gólt én szereztem, szinte mindenkit kicseleztem, a Népsporttól hetes osztályzatot kaptam. Az idény végén pedig bajnokok lettünk.

– Lehet azt mondani, hogy az élettársa mellett lehiggadt?
– Két éve ismerem Ágit, amióta együtt vagyunk, mondjuk inkább úgy, hogy megnyugodtam.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2019. november 23-i lapszámában jelent meg.)