A kő visszahull: abszurd propagandaregény a nyugaton ragadt „Puskás-félékről”

„Életem első regényének megírására az 1956 november-decemberi »népvándorlás« élménye indított. Az ellenforradalom leverése után kalandvágyó fiatalok ezrei vágtak neki a sosem próbált világnak, elindultak, hogy megkeressék a maguk álombirodalmát, és elhagyták szülőföldjüket, amely a zűrzavaros napokban nem ígért csalóka képzeletüknek semmit. Elsősorban nem azok érdekeltek, akik odakinn kallódásra vannak ítélve, s végül is a kudarcok hazafelé fordítják őket. A magyar fiatalság egyik nagy nemzetközi valutája 1956 őszén a futball volt. Regényem főhőse, Csomós Ferkó is a stoplis cipőre bízza karrierjét: úgy érzi, idehaza méltatlanul szorították háttérbe s idegenben akar magának elégtételt szerezni.”

A másik város című, 1959-ben megjelent ifjúsági regény fülszövege betekintést enged az addig jobbára ismeretlen szerző, Takács István indítékaiba, bár az írói üzenet megértéséhez szinte bárhol, találomra felcsaphatjuk a könyvet. Például a leírásnál, amely a Magyar Rádió épületét 1956. október 23-én ostromló Bródy Sándor utcai forradalmi nép lelkiállapotát igyekezett megragadni.

„A lány kitágult szemekkel figyelte a mind jobban nekivaduló tömeget, torkát megnevezhetetlen félelem markolta meg: el innen, ebből a gyanús kavargásból, ahol nem tudni többé, ki miért ordít, rázza öklét, fenyegetőzik. Mintha vadidegenek közé került volna, akiknek a nyelvét sem érti s képtelen kivenni az egymást keresztező üvöltésekből az összeverődött csődület szándékát.” Néhány oldallal arrébb a bujkálni kényszerülő határőr, a „zöld ávósnak” csúfolt lelkiismeretes katona dermed meg a Budapesten látottaktól. „A főváros valami előre nem is sejthető borzalom hevében izzott. Gyújtogatások nyomai, bevert ablakok, golyótépte vakolat. Összeszorult a szíve, amint arra gondolt, vajon az ő utcájuk is ilyen állapotban van-e, mint ezek a Körút környékén, meg a Nemzeti Múzeum körül.”

A történet az osztrák határra igyekvők hosszan ecsetelt vonatútjával kezdődik, a gyanúsabbnál gyanúsabb alakokkal teli szombathelyi szerelvényen ott ül Csomós Ferkó, a Pannónia fiatal kapusa, a Nyugat-Európába induló ifjúsági válogatottból kihagyott tizenéves tehetség is. Útitársa Veréb Sanyi, a győzelemre mindig esélyes, de jó pénzért vereségre is kapható ügetőhajtó, körülöttük szabadságharcosok sora zötykölődik Sárvár felé, olyan figurák, mint a magáról Széna téri hőstetteket terjesztő kis hazudozó, a szigorú tanárja iránti méregből útnak induló lázadó és az embercsempészésből zsíros hasznot remélő összekötő. A már-már karikaturisztikusan sematikus alakokból hiányzik az életszerűség, jellemző, hogy már a korabeli sajtó is hiányolta a valóság jegyeit.

„Takács István regényének hősei azok a fiatalok, (...) akik tudatosan a könnyebb élet luftballonjának zsinegét szeretnék kezükben tartani – írta az Esti Hírlap 1959. július 29-én megjelent kritikája. – Csomós Feri, a fiatal futballista sorsa – akit szerződés vár kint és végül mégis hazatalál – éppen lassú érlelődése miatt válik hitelessé. Az itthonmaradtak talpraállása, problémáiknak túlságosan olajozott és gyors megoldása már nem ennyire reális. (...) Látószöge az »érted haragszom, nem ellened« szenvedélye.”

A Móra Ferenc Könyvkiadó gondozásában megjelent, 350 oldalas kötetet 12 ezer példányban nyomták ki, ennyien olvashattak Csomós Ferkó bécsi találkozásáról Puskás Ferenccel, vagy ahogy a könyvben szerepel, Aranyoss II-vel, azaz Kicsivel.

„»Valamennyien menekültek vagyunk« – Aranyoss II elhallgatott. Szétnézett a Fussball eszpresszóban. Így járatta körül a szemét valamikor a Népstadionban is. Akkor még tízezrek figyelték minden mozdulatát. Ha külföldre ment, a fotoriporterek rá eresztették először gépük pergőtüzét. Ez a tegnap. Most a hírneve élteti tovább. Az eszpresszóban kevesen voltak, (...) az idegenek rá se hederítettek.”

Aranyoss II szájbarágós kiselőadást tart a fiatal kapusnak arról, hogy az otthon Budapesti Vörös Csillag néven szereplő csapatuk (valójában a Budapesti Honvéd) kint Kék Csillag néven szerepel, és éppen dél-amerikai túrára készül. Csábítja az ifjú futballistát is, utazzon el velük Rácz (a valóságban Faragó Lajos, netán a Tatabányától kölcsönvett Grosics Gyula) cseréjeként, a tinédzser azonban a bécsi Victoria és a Neuer FC ajánlatában bízva inkább Halmos játékoskereskedőre bízza magát (karaktere Östreicher Emilét idézi). Rosszul teszi, a menedzser ahol tudja, átveri őt, és miután a Magyar Labdarúgó Szövetség nem adja ki a játékengedélyét, a hányatott sorsú bécsi menekültcsapatban, a Budapest FC-ben áll a kapuba. Az ottani kilátásokról azonban sokat elmond a kisebzett tenyerű gólszerző, Csutorás vallomása: „Hajón dolgozom. Rakodómunkás vagyok. Most a lapát szerzi a kenyeremet. És a változatosság annyi, hogy egyszer szenet rakok ki, máskor követ. Mikor mi akad.”

Bezzeg a Kék Csillag (vagyis a Honvéd) magyar futballcsillagainak nem kellett követ cipelniük! Érdekes epizód a bécsi Düsseldorf hotel szobalányainak és inasainak beszélgetése a Kocsis Sándor alakját idéző gólkirály, Karczag, Puskás és társaik kiköltözése után.

„– Karczag részegen elkapott a folyosón és mindenáron be akart jönni hozzám. De a többi sem különb. Mindegyik ki akart kezdeni a lányokkal, mert nekik pénzük van.

Walter kezében megállt a porszívógép.

– Be akart menni hozzád? Ezt komolyan mondod?

– A Lieselhez be is ment... és Rosl direkt dicsekedett vele, hogy milyen ajándékokat kapott attól a nagyhajútól... ccc... a két szép szeméért, was?

– És te? – állt meg fenyegetőn a lány előtt Walter.

– Nonono... Trudét nem kell félteni, tudom én, mit kell ilyenkor csinálni?

– Igen? – de inkább fenyegetésnek hangzott ez, mint kérdésnek.

– Már megint féltékeny vagy, Walter? Igazán elment az eszed. Gondolod, ha igazán benn járt volna nálam, elmesélem? Csak kérdezd meg Lieselt, attól hallhatnál valami szépet. De hát különben is kár róla beszélni. Sie sind schon fort... nicht war.

– Ja... – fújta ki mérgét a nyurga inas. – Nekem is volt velük egy-két finom históriám. Tudod, azzal a köpcössel, az Aranyoss II-vel. Egyik nap bevittem neki a cipőjét. Nem találta elég fényesnek. Erre hozzámvágta.”

Amikor a játékosfeleségekre terelődik a szó, jut a takarítónők élceiből Puskás Ferencné Erzsébetnek is: „Én három hónapi fizetésemből, meg a borravalókból sem tudnék olyan ruhát venni, mint amilyen a kis köpcös feleségén volt. Aranyoss II. Jó név, világmárka. Annak az asszonynak igazán lehetnek jó ruhái... Telik!”

Közben időnként Magyarországra kanyarodnak vissza a cselekmény szálai, például a vonaton megismert határsértők, szöktetők, ellenforradalmárok sorsáról határozó bírósági terembe. Ahol azért egy szerencsétlen fodrásznő esetén keresztül az ötvenes évek végi magyarországi ítélkezés híresen emberbaráti oldalát is megismerhetjük... „A tanácselnök ajkán kopogtak a szavak, hosszú esztendőket jelentett valamennyi, esztendőket, melyeket Csiszár János és társai rabsorban kell elköltsenek. S mikor Szanyinéhoz ért a felsorolásban, a bíró hangja is lazábbá vált. Az ő hathavi börtönbüntetését felfüggesztették háromesztendei próbaidőre, és azonnal szabadlábra helyezték. (...) Az ítélkezők el tudták választani a bűnösöket a megtévesztett embertől!”

Közben Budapesten újra edzésbe áll a Pannónia, Zoli bácsi, a tréner a pályára kilátogató riporternőnek Puskással példálózik. „Adhatnék egy-két témát, hogy ne neveljünk még egyszer Aranyoss II-ket. A fiatalok bálványa volt! De semmivel sem érte be: még többet, még többet! Ő jött rá, hogy a túrák elsőrendű alkalmat nyújtanak a csempészkedésre. Most már, ha egy ifi csapat kimegy Nyugatra, kilószám akarják hozni az órarugót meg az egyéb finommechanikai alkatrészeket, a jobb étvágyúak mindjárt a kész órát. És ezt eddig elnéztük. Azért sem szóltunk, ha valakinek a bőröndjében száz pár nylonharisnya akadt. Áh, jobb erről nem beszélni. Elneveltük a fiatalságot, megkaptuk érte a jutalmat...”

A könyv utolsó, A kő visszahull című fejezetében Csomós Ferkó a „másik város”-ból, vagyis Bécsből Münchenbe utazik, hogy a helyszínen nézze meg egykori csapatát, a nyugat-németországi (!) túrára induló Pannóniát. A stadionban megismétlődik az 1954-es vb drámája, csak éppen fordított szereposztásban: a németek vezetnek 2:0-ra, a hajrában a magyarok 3:2-re fordítanak. A meccs után, a vendégcsapat öltözőjében csúcspontjához érkezik a regény.

„Csomós Ferkó állt tétován, falfehéren a régi fiúk között. Lassan előrelépett, Zoli bácsit kereste megzavarodott tekintete. A hang rekedtesen buggyant ki a torkán:

– Gratulálok... nagyszerűen játszottak...

Zoli bácsi végignézett a fiún. Ferkó arca most lázrózsákban égett, füle is lángolt. Hosszú, néma szempárbaj volt ez. Aztán a vállas, zömök edző tüntetőn háta mögé kulcsolta két kezét egykori tanítványa tenyérnyújtása elől s csendesen megszólalt:

– Örülök, hogy a fiaim játéka még neked is tetszett!

Rózsa, a hatalmas termetű középhátvéd lépett mögé, megérintette az izgalomtól remegő férfi vállát és súgva mondta:

– Ne... Zoli bácsi... ne...

Ferkó úgy érezte, évek zuhannak végig ezen a megfeszülő néma pillanaton.

– Zoli bácsi... bocsásson meg nekem...

A Pannónia edzője ajkába harapott, homloka előre biccent.

Az öltözőajtó megint kinyílott és Pityu meghökkenve torpant meg a küszöbön. Csak annyit látott, hogy barátjának feje Zoli bácsi vállára borult és rázza, rázza a nehéz zokogás.”