Kaposvár: világvége-hangulat helyett bizakodás

Aki az idény kezdete előtt annak a véleményének adott hangot (tíz emberből nagyjából tíz...), hogy a két kieső közül az egyik a Kaposvári Rákóczi lesz, az tizenhat forduló után alighanem megállapította: az újonc nem cáfolt rá a megérzésére. Szokták mondani, a számok nem hazudnak. Márpedig a Rákóczi 16 fellépésén 13-szor vereséget szenvedett, a legkevesebb gólt szerezte (15) és a legtöbbet kapta (32), így 8 pont a hátránya a 10., már benn maradó helyen álló Paks mögött. Adódik a kérdés, hogy ebből a helyzetből lehetetlen vállalkozás-e a bennmaradás kiharcolása. Ezt már csak azért sem állítjuk, mert az előző bajnokságban a Kisvárdának csak hárommal volt több pontja a 16. játéknapot követően, mégis NB I-es maradt, ugyanakkor tény, kisebb csodával érne fel, ha elmaradna a kaposvári osztályváltás.

Amikor a zöld-fehérek őszét értékeljük, egyvalamit biztosan nem szabad figyelmen kívül hagyni. A csapat két éve ilyenkor még az NB III-ban szerepelt, majd miután bajnoki címet szerzett, úgy ment neki a következő idénynek, hogy csak ki ne essen a másodosztályból. A kiesés nem fenyegette a Rákóczit, mi több, nálánál sokkal stabilabb háttérrel büszkélkedő klubokat maga mögé utasítva végzett a második helyen, ezzel öt év után ismét a legjobbak közé jutott. A siker kulcsszereplője egyértelműen Waltner Róbert, aki sokat futó, az utolsó pillanatig küzdő együttest rakott össze, s aki töretlenül hitt abban, hogy jó közösséget kialakítva, kemény edzésmunkával a legjobbak között is versenyképesnek lehet lenni.

A Mol Fehérvár otthonában elszenvedett 4–2-es vereség a rajton nemcsak vállalhatónak tűnt, hanem a mutatott játék bizakodásra adott okot. Hamar bebizonyosodott viszont, azokat a hibákat, amelyeket az NB II-ben nem büntetett meg az ellenfél, az élvonalban már könyörtelenül kihasználják. Négy bajnoki után még nem volt pontja a Kaposvárnak, ám ezután következett egy bravúros, 1–0-s győzelem a Debrecen vendégeként, két fordulóval később pedig az első hazai sikernek (2–0 a Diósgyőr ellen) is örülni lehetett. A folytatásban többek között a Paks (1–2) és az Újpest (2–3) ellen is reális esély volt legalább a döntetlen elérésére, ám a rossz helyzetkihasználás, a menetrendszerű védekezési hibák vereséget hoztak – méghozzá egymás után nyolcszor! Az utolsó őszi forduló ugyanakkor nemcsak újabb győzelmet, hanem rendkívül tetszetős futballt hozott: ha valami, a DVSC elleni 4–1-es siker kapaszkodó lehet a labdarúgóknak, bizonyítva: a legjobbakkal is fel lehet venni a versenyt.

Sokszor halljuk, a pályán nem a pénz futballozik, és bár ez igaz, hátrányt azért nem jelent, ha van mit elkölteni. Míg a 10. helyezett Paks többek között Böde Dánielt és Balogh Balázst tudta átigazolni, a másik újonc, a ZTE FC pedig Radó Andrással és Stieber Zoltánnal erősített, a Rákóczi csakis szabadon szerződtethető játékosokban (Balázs Zsolt, Csiki Norbert) gondolkodhatott – ilyen megközelítésből a nyolcpontos hátrány már nem is annyira sok. Aki járt mostanában Kaposváron, tanúsíthatja, pániknak, világvége-hangulatnak nyoma sincs a sereghajtónál, és ha azt a futballt sikerülne állandósítania, amelyet a Debrecen ellen mutatott a csapat, a csoda sem elképzelhetetlen.