Honvéd: A Fradiban sem ment rosszul, de itt kivirágoztam – Batik

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2020.02.20. 08:00
A Haladás közel állt ahhoz, hogy meglepje a Budapest Honvédot – a kispestiek hosszabbítás után 2–1-re kikaptak Szombathelyen, de 2–2-es összesítéssel, idegenben szerzett góllal mégis továbbmentek. A találkozó után a vendégek gólját szerző Ivan Lovriccsal, illetve a válogatottal is hírbe hozott Batik Bencével beszélgetett az NSO Tv stábja.

A kispestiek gólját szerző Ivan Lovric szerint a Honvéd nagyon rosszul kezdte a találkozót.

„És az egész mérkőzésen nagyon rosszul játszottunk. Nem volt könnyű, de továbbjutottunk, ennél szerdán nem volt fontosabb.”

Batik Bence elárulta: sejtették, hogy nem vár rájuk könnyű visszavágó.

„Az előző meccs vége alakult, ahogy alakult, parázs volt a vége, éreztük, hogy nem lesz egyszerű Szombathelyen. A pálya minősége nem volt a legjobb, de nem szabad ilyen első félidőt ajándékba adni az ellenfélnek, úgyhogy ebből tanulnunk kell. Örülök a továbbjutásnak, most ez a lényeg, és már a szombati bajnoki mérkőzésre kell koncentrálnunk.”

Videónkban mesél arról is, hogy már nagyon várja a barátja, Böde Dániel elleni csatát a következő körben, illetve arról is beszél, hogy éppen a meccs napján derült ki: Marco Rossi szövetségi kapitánynál, vagyis a válogatottnál is képben van jelenleg.

Szomorú, ami az első meccs után történt, de a Honvédnak szurkolok – Mátyus

MAGYAR KUPA, NYOLCADDÖNTŐ
VISSZAVÁGÓ

SZOMBATHELYI HALADÁS–BP. HONVÉD 2–1 (1–0, 1–0, 2–1)
Szombathely, 1776 néző. Vezette: Berke Balázs (Kovács J. Zoltán, Tóth II Vencel)
HALADÁS: Gyurján M. – Tóth D., Schimmer, Devecseri, Németh Milán – Holdampf, Bosnjak – Illés B. (Rácz F., a szünetben), Kiss B. (Doktorics, 105.), Szalay (Tóth B., 72.) – Jancsó (Farkas II B., a szünetben). Vezetőedző: Mátyus János
HONVÉD: Tujvel – Batik, Kamber, Niba (Lovric, 93.) – Mezgrani (Ikenne-King, 103.), Nagy G., Hidi, Kesztyűs B. (Gazdag, 54.), Kukoc – Ugrai, George (Moutari, 70.). Vezetőedző: Giuseppe Sannino
Gólszerző: Jancsó (31.), Tóth B. (93.), ill.Lovric (100.)

Továbbjutott: a Honvéd, 2–2-es összesítéssel, idegenben szerzett több góllal.

Legfrissebb hírek

Videó: Jamie Carragher odaszúrt Marcus Rashfordnak az Aston Villa–PSG előtt felcsendülő Európa-liga-himnusz kapcsán

Bajnokok Ligája
1 órája

Három gól, tíz sárga lap: a Honvéd a Gyirmót ellen folytatta tavaszi menetelését

Labdarúgó NB II
2025.04.14. 22:00

Jön a 24. Veszprém–Szeged kupadöntő! Ezek dönthetnek a két csapat között

Kézilabda
2025.04.13. 10:23

Ennyire bíznak egymásban a női kéziválogatottunk játékosai – VIDEÓ

Kézilabda
2025.04.09. 09:41

Magyar Kupa: szerdai napon rendezik a Ferencváros–MTK elődöntőt

Labdarúgó NB I
2025.04.08. 14:24

Hétvégén lesz a döntő – elfogadták a Magyar Kupa versenykiírásának változásait

Labdarúgó NB I
2025.04.08. 10:31

Egymásnak ugrottak Nikitscher csapattársai a kispadon – videó

Spanyol labdarúgás
2025.04.07. 13:45

Nem kerül új név a trófeára – képösszeállítás a Mol Magyar Kupa negyeddöntőiről

Képes Sport
2025.04.06. 18:04
Ezek is érdekelhetik