Született: 1945. január 1., Vál |
Elhunyt: 2010. április 9., Budapest |
Klubjai játékosként: Ferencváros (1961–1968), Hertha BSC (NSZK, 1970–1972), Aberdeen FC (Skócia, 1972–1973), Ajax (Hollandia, 1973–1974), Borussia Dortmund (NSZK, 1974–1976), Augsburg (NSZK, 1976–1977), KAA Gent (Belgium, 1977) |
Válogatottsága/góljai: 12/2 (1964–1968) |
Klubjai edzőként: BV Brambauer (NSZK, 1978–1981, játékosedző), Preusser Münster (NSZK, 1981–1983, játékosedző), MTV Ingolstadt (NSZK, 1983), MSV München (NSZK, 1991–1993), Ferencváros (1996–1997), Kispest-Honvéd (1997), Dunaferr (1998–1999), Diósgyőr (2000), Győri ETO FC (2001, 2003, szakmai igazgató) |
Legjobb eredményei játékosként: olimpiai bajnok (1964), Eb-3. (1964), VVK-győztes (1965), VVK-döntős (1968), 4x magyar bajnok (1962–1963, 1964, 1967, 1968), bajnoki 2. (1965, 1966), bajnoki 3. (1961–1962, 1963 ősz), Bundesliga-3. (1971), holland bajnoki 3. (1974) |
Legjobb eredménye edzőként: magyar bajnoki 3. (1997) |
A szülőhelyéről az ötvenes években a Veres Pálné utcába költöző Varga család Zolijáról a közeli Károlyi kertben derült ki, hogy remekül bánik a labdával, ezért a bámészkodók nemegyszer jegyezték meg: „Ő a kis Puskás, úgy játszik, mint Öcsi!” A Fradi nagycsapatában már tizenhat évesen bemutatkozott, 1961-ben a Csepel ellen adott neki lehetőséget Mészáros József edző, aki később azt mondta róla: „Abban az időben ő volt az egyetlen igazán profi módra élő és készülő magyar éljátékos.”
Az 1963-ban bajnoki aranyérmes együttesben vert gyökeret, a válogatottban az 1964-es Eb bronzmeccsén mutatkozott be. Noha nem lépett pályára, tagja volt a Tokióban (1964) olimpiai bajnok csapatnak, oroszlánrészt vállalt az FTC VVK-meneteléséből. A Bilbao ellen idegenben szerzett gólját a helyszínen Puskás Ferenc is látta, a legismertebb magyar Albert Flórián teljesítményét kritizálta, Varga Zoltánnak viszont azt mondta: „Öcsi, te jó voltál!”
Tagja volt az 1966-os vb-keretnek, de sérülése miatt nem lépett pályára, igaz, ügynöki jelentés szerint disszidálni akart, míg egy 1968-as besúgás a szembenállás szimbólumaként jellemezte. A mexikóvárosi olimpián még a játékok kezdete előtt elhagyta a csapatot, belga segítséggel tért vissza Európába, ám hiába tartották remek futballistának, kétéves eltiltása miatt nem kapkodtak utána a profi klubok. Végül a nyugat-berlini Herthában jutott lehetőséghez, de sem ott, sem később nem futotta be azt a karriert, amelyre tehetsége predesztinálta.
Szeretett klubjához 1996-ban edzőként tért vissza, ám szelet vetett, s vihart aratott: nyughatatlan egyénisége nehezen békélt meg a honi közeg közömbösségével. Élete drámai módon ért véget: 2010. április 9-én este a zuglói Danuvia-pályán egy öregfiúkmeccsen rosszul lett, a helyszínre kiérkező mentők már nem tudtak rajta segíteni, a szíve felmondta a szolgálatot.
Varga Zoltánról a hétvégén induló nyolcrészes sorozatunkban bővebben is megemlékezünk.