Mai szemmel picit fura, hogy nem özönlötték el akkor még vendégmunkások a labdarúgásunkat, az élcsapatok közül a bronzérmes Vasasban egyetlen légiós sem lépett pályára, a Honvédban és a Vácban klasszikus légiósok helyett erdélyi, vajdasági vagy kárpátaljai magyarok (Andrássy Csaba, Téger István, Szabó Tibor, Domokos Béla) szerepeltek a határon túliak közül – őket a különböző adatbankok román, jugoszláv vagy ukrán játékosként tüntetik fel, de éppen 2020-ban legalább ezeken a hasábokon tegyük tisztába e dolgokat: ők bizony magyarok. De: azok a magyar gyökerekkel rendelkező játékosok, akik nem a magyar válogatottat erősítették, légiósként szerepelnek sorozatunkban, hiszen ők önként döntöttek egy másik nemzeti csapat mellett.

A Ferencvárosban csak egy külföldi, a balhátvéd Dragan Crnomarkovics játszott (igaz, státuszát tekintve a felvidéki Csoknay Norbert is légiósnak számított), ráadásul ő az ősszel még Nagykanizsán futballozott, és a télen igazolt a fővárosba (a svájci-albán Zenun Selimi csupán kerettag volt, a PNB-ben nem, csak a juniorbajnokságban lépett pályára, a téli szünetben távozott, majd később koszovói állampolgárságot is szerzett). A bajnok a Dunaferr lett, amelyben két olyan légiós szerepelt, aki korábban játszott a fővárosi zöld-fehéreknél: Igor Nicsenko(ukrán átírásból Ihor Nyicsenko) 11 góllal járult hozzá a dunaújvárosiak aranyérméhez, a védő Dejan Milovanovics és a mára teljesen elfeledett ukrán légiós, Oleg Mozgovoj (hivatalos átírással Oleh Mozhovij) nem sokszor lépett pályára.

Stadler József nagy felfedezettje, Nicsenko később Győrbe igazolt, majd megszerezte a magyar állampolgárságot; fia, ifjabbik Igor Nicsenko is futballozott Győrben, jelenleg a Dunaharasztit erősíti – az atya napjainkban utánpótlásedzőként tevékenykedik az ETO FC Győrnél.

Nemzetközileg a legnevesebb légióssal az ezüstérmes MTK dicsekedhetett, a holland Glenn Helder ugyanis magyarországi kalandja előtt játszott a holland válogatottban, az Arsenalban és a Benficában is, de a kék-fehéreknél csak hat tétmérkőzésig és két gólpasszig jutott, az utolsó meccsét szeptemberben játszotta az élvonalunkban. Sokszor bajlódott sérüléssel, játékjogával sem volt minden rendben, októberben felbontották a szerződését. Helder kapcsán mindenképpen jegyezzük meg, hogy ő adta a gólpasszt Dennis Bergkamp első arsenalos találatánál!

Tatabányán meglehetősen sok légiós szerepelt, közöttük a feledhetetlen nevű Souleymane Wonkfong Sylla Ternyákkal. Goran Kopunovics ekkor az újpestieket boldogította, egyetlen külföldiként, 23 bajnokin két gólig jutott.

Nyíregyházán még ma is emlegetik a Dancso Celeszki, Ruszlan Csernijenko kettőst (előbbit nagyon szerették a nők, de a gyengébbik nem abszolút kedvence a román Decebal-Codru Gradinariu volt, legalábbis decemberig, mert akkor a sok éjszakázás miatt kirúgták a középpályást), Vladan Filipovics pedig a népes diósgyőri légióshad vezéralakjaként 27 bajnokin lépett pályára, és két piros lapot kapott az idény során.

Az év nagy szenzációját a Professzionális Nemzeti Bajnokságban a Gázszer FC szolgáltatta – soraiban Oleg Korollal, Joszip Duliccsal és Viktor Makrickijjel –, amely nagyon jól szerepel az ősszel (a 7. fordulóban a tabella élén áll!), de a télen csődbe ment. Az agárdi klub eredményeit és helyét a legjobbak között átvette a Pécsi MFC, ezzel véget ért az 1994-ben kezdődött kis magyar gázszeres futballcsoda.

Hogy még emlékezetesebb legyen ez az idény, arról a Szeged LC gondoskodott, amely a télen csődbe ment, nálunk merőben szokatlan módon jogutód nélkül. A Siófok „csak” nem állt ki egy mérkőzésre, mert nem kaptak fizetést a játékosok, de aztán folytatta az idény. A bajnok Dunaferr egy ideig nem igazolhatott, de aztán rendezte a tartozását a Diósgyőrnek, amelynek még Nota Gyula átigazolásáért tartozott, egyúttal az illetékesek eltekintettek 15 pont levonásától.

A Vácban 43 játékos szerepelt abban az idényben, tavasszal főleg ifisták játszottak a klubban, a DVTK kiesett, és 59 millió forintot kellett fizetnie Tornyi Barnabásnak, aki az NS kimutatása szerint edzői karrierje során Magyarországon csak a szerződései felbontása után 94.4 millió forintot vágott zsebre!

Ebedli Ferencet azért rúgták ki Szegedről, mert bírálni merészelte a klubhoz érkező jugoszláv vendégmunkásokat, novemberben a Lombard elleni mérkőzés bevételeit már a végrehajtók vitték el, előtte tizenhárman jelentették fel az Szeged LC-t. A DVTK-t és a DVSC-t is sokszor perelték be és hagyták el a légiósok, a Haladástól két román játékos már szeptemberben elmenekült; Diósgyőrben hatalmas volt a jövés-menés, a leigazolt játékosok türelme olykor hetekig tartott csak.

Szinte mindegyik csapatról azt lehetett olvasni akkoriban, hogy pereskedik saját játékosaival és volt munkatársaival az elmaradt bérek miatt, és több átigazolási ügy olyan érdekes volt, hogy a kíváncsi bíróságok is nekiláttak e transzferek szálait kiboncolgatni. Nagykanizsán decemberben már meleg vízre sem volt pénz, nemhogy fizetésekre, egy hónappal előtte kikapcsolták az áramot a siófoki stadionból, a játékosok feljelentették az ügyvezető-tulajdonost és vice versa. A Nyíregyházát gyakorlatilag a Dunaferrtől Kiss Györgyért kapott 18 millió forint mentette meg, Celeszkit októberig kölcsönadták a finn Hakának, anyagi viták miatt. Vácon a vízórák leszerelésével kezdődtek a bajok, még novemberben, áprilisban a csapatbuszt foglalták le, de maga az akkor Bozóky Imre vezette MLSZ sem állt a helyzet magaslatán: a Siófok szeptemberben nem állt ki a Nyíregyháza ellen, május 23-án lett jogerős döntés arról, hogy a három pont a vétlen nyírségieké.

A tartozások miatt azért sem volt egyszerű elhagyni egy klubot, mert az aláírási pénzt általában nem egyszerre kapták meg a játékosok, hanem évekre lebontva, tehát ha csődbe ment egy klub, vagy eligazolt onnan egy játékos, akkor erre az összegre keresztet vethetett. Az aláírási pénz akkoriban nagyságrendileg félévnyi bérnek felelt meg. Egy jobb légiós vételára hat-hétmillió forint volt, plusz ÁFA, fizetése 6-800 ezer forint havonta, aláírási pénze, ha ingyen érkezett, négy-ötmillió forint.

De kik voltak a légiósok közül azok, akik emelték a magyar labdarúgás színvonalát?

Mivel hajlamos arra az ember, hogy az idő múlásával egyre kevesebb konkrétumra emlékezzen, és inkább érzelmi alapon ítélkezzen, ezért segítségül hívjuk a Nemzeti Sport osztályzatait. Amelynek alapján ősszel a kapusok között Celeszki, a védők közül Crnomarkovics, a középpályások közül Liviu Bonchis és Dulics tartozott posztja átlagon felül teljesítői közé, Nicsenko a második legjobb csatár lett Tököli mögött.

Ősszel az NS álomcsapatába – Rabóczki (Dunaferr) – Molnár Z. (Dunaferr), Salamon (Dunaferr), Juhár (Vasas), Szalma (Lombard Tatabánya) – Zavadszky (Dunaferr), Jäkl (Dunaferr), Rósa H. (Dunaferr), Tóth N. (Újpest) – Nicsenko (Dunaferr), Tököli (Dunaferr) – is csak Nicsenko fért be a légiósok közül, az edzők szavazatai által összeállított legjobb csapatból már ő is kiszorult. Nicsenko tavasszal sérülése miatt csak perceket játszhatott, és az év végi legjobb tizenegybe egyetlen légiós sem került be.

Celeszki a kapusok között a harmadik lett, a mezőnyjátékosok között a legelőkelőbb helyet elérő légiós Bonchis volt – egészen hihetetlen, hogy ő is csak a 45. pozícióban végzett!

Az előző négy évben a legjobb három kapus közé egyetlen egy alkalommal fért légiós, Celeszki, a mezőnyjátékosok között a dobogóra egyetlen vendégmunkás tudott bejutni: Vasile Miriuta. Aki 2000-ben kapta meg a magyar állampolgárságot, addig tehát légiósként kell kezelnünk, mivel a középpályásnak nincs semmilyen magyar rokoni szála. Miriuta egyébként a román nemzeti csapatot sem utasította volna vissza, mint ezt elárulta a Nemzeti Sportnak, de 32 évesen oda már nem hívták; ma már egy nyilatkozata szerint minden Magyarországhoz köti.

Ebben az idényben a leggyengébb átlagot (4.83) Filipovics produkálta a légiósok közül, de mögötte még tízen végeztek a ranglistán. Ám ne feledjük, eleve csak azok kerültek be az NS–listába, akik legalább 18 mérkőzésen pályára léptek!

AZ ÉV CSAPATA A NEMZETI SPORT TUDÓSÍTÓINAK OSZTÁLYZATAI ALAPJÁN
Rabóczki (Dunaferr) 6.1 – Molnár Z. (Dunaferr) 5.9, Salamon (Dunaferr) 6.1, Juhár (Vasas) 5.8, Szalma (Lombard Tatabánya) 5.9 – Zavadszky (Dunaferr) 6, Jäkl (Dunaferr) 6, Rósa H. (Dunaferr) 5.8, Tóth N. (Újpest) 6 – Orosz (Dunaferr) 6.1, Tököli (Dunaferr) 6.1

Dunaferr: Dejan Milovanovics (jugoszláv), Igor Nicsenko, Oleg Mozgovoj (ukránok)
MTK: Radu Gusatu, Nicolae Ilea (románok), Glenn Helder (holland), Leandro (brazil, 2003-ban kapott magyar állampolgárságot)
Vasas: Anatolij Gricajuk (ukrán)
Lombard FC Tatabánya: Mauro Sergio, Fabrizio Goncalves (brazilok), Souleymane Wonkfong Sylla Ternyák (guineai), Vjacseszlav Jeremejev (ukrán)
Ferencváros: Dragan Crnomarkovics (jugoszláv), Zenun Selimi (albán)
Debrecen: Liviu Goian, Cornel Casoltan, Radu Sabo (románok)
Pécs: Goran Kolarics (jugoszláv), Dragan Puskás (jugoszláv, a családneve ellenére nincsenek közeli magyar rokonai)
Győr: Claudiu Salagean (román), Radovan Markovics (jugoszláv)
Nyíregyháza: Dancso Celeszki (macedón), Decebal-Codru Gradinariu (román), Ruszlan Csernijenko (ukrán)
Újpest: Goran Kopunovics (jugoszláv)
Zalaegerszeg: Liviu Bonchis (román), Gregor Bunc (szlovén)
Honvéd: –
Haladás: Flavius Sterean, Marian Dinu, Ciprian Rosca, Sorin Marginean (románok)
Nagykanizsa: Dejan Marinkovics (jugoszláv), Crnomarkovics (jugoszláv, az őszi idényben játszott ott), Sabahudin Agic (bosnyák), Catalin Azoitei (román), Godian Ugochukwu (nigériai)
Siófok: Miroslav Bédi (szlovák), Jean-Pierre Zabundu (Kongói DK-beli), Jerson (brazil)
Diósgyőr: Vladimir Csirics, Nenad Pozder, Vladan Filipovics (jugoszlávok), Marian Timko, Frantisek Kunzo (szlovákok), Remus Ganea, Sorin Radu, Relu Buliga, Danut Frunza, Mircea Raican (románok), Ibrahim Komi (szudáni)
Vác: –
Szeged: Nenad Markovics, Budimir Basics, Miljan Markovics (jugoszlávok), Dejan Godar (horvát), Vjacseszlav Jeremejev (ukrán, a télen Tatabányára igazolt)
Gázszer: Oleg Korol (fehérorosz), Viktor Makrickij (ukrán), Joszip Dulics (jugoszláv)

A LÉGIÓSOK ÁLOMTIZENEGYE AZ OSZTÁLYZATOK ALAPJÁN:

Celeszki (Nyíregyháza) 5.9 – Kunzo (Diósgyőr) 5.4, Goian (Debrecen) 5.4, Agic (Nagykanizsa) 5.2, Crnomarkovics (Nagykanizsa, Ferencváros) 5.2 – Bonchis (Zalaegerszeg) 5.5, V. Filipovics (Diósgyőr) 4.8, Ugochukwu (Nagykanizsa) 5.2, Bédi (Siófok) 5 – Sabo (Debrecen) 5.1, Frunza (Diósgyőr) 5.1

A légiósok közül legtöbben Romániából érkeztek, 18-an, az akkor még létező, 2003-tól Szerbia és Montenegróvá alakuló, majd 2006-ban Szerbiává és Montenegróvá szétváló Jugoszláviából 14-en, Ukrajnából hatan, Szlovákiából hárman jöttek kies NB I-ünkbe, a brazilos technikát pedig négyen terjesztették.

A LÉGIÓSOK SZÁMA ORSZÁGONKÉNT:

Románia 18
Jugoszlávia 14
Ukrajna 6
Brazília 4
Szlovákia 3
Hollandia 1
Guinea 1
Macedónia 1
Szlovénia 1
Bosznia-Hercegovina 1
Nigéria 1
Kongói DK 1
Szudán 1
Horvátország 1
Fehéroroszország 1
Albánia 1

IDEGENLÉGIÓS EDZŐK
Stanko Poklepovic (horvát, Ferencváros)
Henk ten Cate (holland, MTK)