MLSZ: többmilliós támogatás az NB I-es klubok koronatesztjeire

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.05.14. 09:15
null
Az NB I-es kluboknak szigorú egészségügyi előírásokat kell betartaniuk (Fotó: Réti Zsolt)
A Magyar Labdarúgó-szövetség a legutóbbi elnökségi határozatában bejelentette, az NB I-es klubokat egyenként tízmillió forinttal támogatja a koronavírus-járvány miatt szükséges intézkedések és tesztek kapcsán, illetve kiderült, a szövetség miként osztja szét a pénzdíjakat a befejezettnek nyilvánított bajnokságokban.

 

A nemrég megjelent elnökségi határozatban az áll, a 12 NB I-es egyesület egyenként tízmillió forintos normatív támogatást kap az MLSZ-től a koronavírus-járvány miatt előírt tesztek megrendelésére, lebonyolítására. Valamennyi érintett sportszervezet saját hatáskörben köteles az előírt teszteket megrendelni, lebonyolítani.

A Magyar Kupában még versenyben lévő, a 2019–2020-as évadban másodosztályú MTK ugyanezen költségekre négymillió forintot kap a szövetségtől.

A női élvonal folytatásában résztvevő három csapat (FTC, MTK, DVTK) teszteléssel kapcsolatos költségeit az MLSZ megtéríti.

A szövetség továbbá bejelentette, hogy a járvány miatt a versenykiírástól eltérően befejezett sorozatok, amelyeknél vagyoni értékű jogok értékesítéséből származó bevétel kerül kifizetésre a résztvevő sportszervezetek között (NB II, női NB I, férfi futsal NB I, női futsal NB I) résztvevői miként részesülnek a pénzdíjazásból.

FUTSAL NB I: 15 MILLIÓ FORINT
A férfi futsal NB I csapatai összesen 15 millió forint helyezési pénzt kapnak az MLSZ döntése értelmében – olvasható a futsalhungary.hu cikkében.

A lezárás miatt elmaradó mérkőzésekre kalkulált, a klubok által saját erőből befizetett összegeket visszafizeti a szövetség. A kluboknak nem kell visszafizetni a vagyoni értékű jogok értékesítéséből származó bevételekből semmit, illetve az esetleges megmaradt pénzösszegeket teljes egészében szétosztják a résztvevők között.

A klubok az eredeti elosztási elvek szerint kapnak pénzt, azaz a tabellán elfoglalt helyezés szerint – ám, a díjakat csökkentik a lejátszott mérkőzések számával arányosan. A fennmaradó összeget az adott bajnokság összes csapata között egyenlő arányban osztják szét – derült ki az MLSZ mellékletéből.

Az MLSZ-határozatot ITT, a hozzá kapcsolódó mellékletet pedig ITT elolvashatja!

Legfrissebb hírek

Öt éve bénította meg a világot a koronavírus-járvány

Egyéb egyéni
13 órája

Kabát Péter: Jó pár napba telt, mire megemésztettem a kupadöntőt

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:43

Koszorúzás az MLSZ centenáriumi emlékművénél az 1000. válogatott meccs után

Magyar válogatott
2025.03.22. 13:38

NB I: egy nappal előbb játszik Diósgyőrben a KTE

Labdarúgó NB I
2025.03.18. 11:17

Játékvezetői csúcstalálkozót tartanak Budapesten

Labdarúgó NB I
2025.03.17. 18:31

Eddig nem ismert oldaláról és a magyar válogatott ezredik meccséről is beszélt Marco Rossi – videó

Magyar válogatott
2025.03.13. 16:41

Újabb két Vasas-meccs kerül képernyőre

Labdarúgó NB II
2025.03.12. 12:46

A fél NB I-es mezőny pénzbüntetést kapott az MLSZ-től

Labdarúgó NB I
2025.03.07. 09:13
Ezek is érdekelhetik