NB I: szakad az ég, villámlik, mennydörög, de Rebrov nem kér esernyőt – videó

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2020.06.08. 08:22
A labdarúgó NB I 27. fordulójának utolsó mérkőzésén a Ferencváros hazai pályán 3–0-ra legyőzte a sok helyzetet kihagyó Diósgyőrt. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

Rendhagyó sajtótájékoztatók tartottak, a koronavírus-járvány miatt nem az erre kialakított teremben, hanem a szabadban, egészen pontosan a pálya szélén beszélt a két mester. Ez most azért is volt igazán érdekes, mert szakadt az ég, villámlott és mennydörgött is, ezért a Ferencváros esernyővel szeretett volna kedveskedni edzőjének, Szerhij Rebrovnak, aki azonban határozottan elutasította ezt a lehetőséget – eddig is sejtettük, hogy kemény fából faragták.

Értékelésében egyébként nehéz mérkőzésről beszélt:

„A Diósgyőr megérdemelten áll a negyedik helyen. Nagyon örülök annak, hogy a második félidőben sikerült ennyi gólt lőnünk, mert az elsőben is elég sok helyzetet tudtunk kialakítani.”

A videóban a „szörnyként küzdő″ Somáliáról és a szurkolókról is beszél.

A diósgyőriek vezetőedzője, Feczkó Tamás szerint jól kezdték a mérkőzést.

„A harmadik percben ajtó-ablak ziccerünk volt, utána Dibusz Dénesnek kellett bravúrt bemutatnia, aztán a huszadik percig a Fradinak volt négy ziccere, mert a szélsőink nem jó passzsávokat zártak. Az ivószünetben rendeztük a sorokat, így az első félidőben a mezőnyfölénye ellenére már nem volt nagy helyzete a hazai csapatnak. A második félidőre nagyon jól jöttünk ki, pont akkor kaptuk a gólt, amikor nem volt benne a játékban. Bosszantó, hogy eltört labdából szereztek gólt, aztán egy percen belül Zubkov óriási gólt rúgott, ezzel eldöntötte a mérkőzés sorsát. Próbáltunk még támadókat cserélni, de nagyon kevés labdát szereztünk az ellenfél térfelén. A Fradi ennyivel jobb csapat, úgyhogy gratulálok a mai meccshez és a bajnoki címhez is.”

NB I
27. FORDULÓ
Ferencvárosi TC–Diósgyőri VTK 3–0
(F. Boli 54., Zubkov 55., Botka 83.)
Budapest,
Groupama Aréna, 2725 néző. Vezette: Karakó

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2019–2020, 27. FORDULÓ
JÚNIUS 5., PÉNTEK
HELYSZÍNNÉZŐSZÁM
JÁTÉKVEZETŐ
DVSC–Kaposvár 1–1Debrecen, Nagyerdei Stadion 2400
Farkas Ádám
JÚNIUS 6., SZOMBAT
Mezőkövesd–Paks 0–2
Mezőkövesd, Városi Stadion 500
Solymosi Péter
Fehérvár–Kisvárda 2–0
Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó 1325
Andó-Szabó Sándor
Újpest–Bp. Honvéd 1–0
Budapest,Szusza Ferenc Stadion
1900 Pillók Ádám
JÚNIUS 7., VASÁRNAP
ZTE–PAFC 2–0
Zalaegerszeg, Városi Stadion 2166Vad II István
FTC–DVTK 3–0
Budapest, Groupama Aréna 2725Karakó Ferenc
Az M4 Sport az összes mérkőzést élőben közvetíti.
TABELLA • GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 27 19 6 2 51–21 +30 63
2. Mol Fehérvár FC 27 16 6 5 49–23 +26 54
3. Mezőkövesd Zsóry FC 27 13 6 8 37–24 +13 45
4. Diósgyőri VTK 27 12 4 11 36–36 0 40
5. Puskás Akadémia FC 27 10 10 7 40–34 +6 40
6. Budapest Honvéd 27 10 7 10 28–34 –6 37
7. Kisvárda 27 10 4 13 36–38 –2 34
8. Zalaegerszegi TE FC 27 9 7 11 42–37 +5 34
9. Újpest FC 27 9 5 13 32–39 –7 32
10. Paksi FC 27 9 5 13 32–42 –10 32
11. Debreceni VSC 27 9 4 14 39–50 –11 31
12. Kaposvári Rákóczi FC27 3 22220–64–4411
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik