Játékossors: Varga Roland nem tudott személyesen elbúcsúzni

– Hat év után távozott a Ferencvárostól. Milyen érzések kavarognak önben?
– Egy fejezet lezárult az életemben – mondta Varga Roland, aki január végén lesz 31 esztendős. – A mögöttem hagyott hat év örök emlék marad. Olyan sikereket értem el a Ferencvárossal, amilyenekről korábban csak álmodtam. A szép pillanatokat holnap reggelig sorolhatnám.

– Egyet ki tudna azért emelni, vagy képtelenség?
– Egyet nehéz lenne. Kezdjük azzal, amikor ferencvárosi mezben az első gólomat szereztem – éppen korábbi csapatom, a Győri ETO kapujába találtam be. Vagy amikor először a nyakamba akasztották a bajnoki aranyérmet... Ezek felejthetetlen emlékek.

– Elégedett a maga mögött hagyott hat esztendővel?
– Nem panaszkodhatok, háromszor lettem magyar bajnok. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen azzal foglalkozom, amit a leginkább szeretek, a Ferencvárosnál pedig olyan helyen voltam, ahol szerettek és elfogadtak. Sajnos az évek szaladnak, jól mutatja, mennyire rohan az idő, hogy még itt van előttem, amikor először toppantam be az öltözőbe. Most meg búcsúzom az Üllői útról...

– Első ferencvárosi interjújában arról is beszélt, milyen „padtársai” vannak. Emlékszik még, ki ült ön mellett az öltözőben?
– Megmondom őszintén, nem.

– Ahogy ön fogalmazott: „llusztris társaságba kerültem, a jobbomon Böde Dániel, a balomon Hajnal Tamás ül”.
– Így már emlékszem. Hajnal Tamás akkor került vissza az Üllői útra, én pedig január közepén írtam alá a szerződésemet. Fiatal voltam, már annak is örültem, hogy egy lapon említenek a legnépszerűbb magyar klubbal. Aztán teltek-múltak a hetek, és arra eszméltem, hogy célegyenesbe ért a történet. Úgy voltam vele, ha a Fradi hív, nincs min gondolkodni, menni kell.

– A mostani váltás érett, vagy gyorsan történt minden?
– Az utóbbi hetekben sokat beszélgettünk a vezetőkkel és a szakmai stábbal arról, hogy lehet, eljött a váltás ideje. Talán már csak az volt a kérdés, mikor. A Ferencváros most is rendkívül korrekt volt velem, az én véleményemet is kikérte.

– Elérzékenyült, amikor végérvényesen eldőlt, hogy elhagyja a Fradit?
– Ha az öltözőben kellett volna a társaimtól elbúcsúzni, biztosan nehezebb lett volna. Csakhogy a csapat már Spanyolországban készült a tavaszra, amikor az én jövőm eldőlt, így személyesen sajnos nem tudtam elköszönni a társaktól. De láttam, a világhálón sokuk posztolt közös képet, így emlékezve a mögöttünk hagyott szép időszakra, ez nagyon jólesett. A népligeti öltözőbe már biztosan nem megyek be elbúcsúzni tőlük, ez a történet így ért véget. De a számomat tudják, és a lakásból sem költözöm el, amelyben eddig laktam.

– Szerhij Rebrov vezetőedzővel milyen volt a kapcsolata?
– Jó volt a kapcsolatunk, sokat köszönhetek neki is. Az utóbbi néhány hónap nem úgy sikerült, ahogy elterveztem. A koronavírus-járvány első hullámában megműtötték a bokámat, legutóbb pedig eltört a kis lábujjam. Balszerencsés időszak van mögöttem, de tényleg csak a szépre szeretnék emlékezni.

– Igaz, hogy a döntésében fontos szerepet játszott, hogy olyan helyre kerüljön, ahová tényleg szívesen megy?
– Igen, ez volt az egyik legfontosabb szempontom. Talán nem titok, sok megkeresésem volt az elmúlt hetekben, több magyar klub csábított. De eldöntöttem, olyan helyre igazolok át, ahová tényleg szívesen megyek, nekem ez most mindennél fontosabb volt. Az MTK-nál jó helyre kerültem, éreztem a vezetőkön, hogy nagyon szeretnék, ha náluk folytatnám.

– Péntek este költözött a telki edzőközpontba a csapathoz. Milyenek az első benyomásai?
– Csak jót mondhatok. Fiatal csapat a miénk, rutinos, sokat megélt futballistákkal kiegészülve. Pintér Ádámmal és Kanta Józseffel ezer éve ismerjük egymást, de a többiek is örömmel fogadtak. A beilleszkedéssel aligha lesz gond, a motivációmmal pedig sosem volt. Izgatottan várom az előttem álló időszakot.