Gyász: utolsó útjára kísérték Szuromi Antalt

A búcsúztatón Lakat T. Károlynak, lapunk korábbi vezető szerkesztőjének a FourFourTwo magazinban megjelent nekrológjának felolvasásával emlékeztek az egyszeres válogatott csatárra. Az írást az alábbiakban közöljük:

Az a bizonyos dorogi gól

„Amikor ott nagyon magasan, fent, apaplanfelhőkön túl híre ment, hogy hamarosan egy Szuromi Antal nevezetű úr érkezik és kér majd bebocsátást az ottani világba, az égi futballkolónia tagjain túl avendéglátóipari hírességek körében is nagy mozgolódás támadt. Gyorsan kiderült, mind alabdarúgók, mind avendéglősök asaját köreikben szeretnék atovábbiakban tudni ajövevényt, hiszen az illető neve egyformán jól csengett akét egymástól voltaképpen távoli, ám adott esetben mégis összefonódó világ reprezentánsainak körében.

A legkevésbé talán afutballisták izgalmát kell magyarázni, hiszen ki ne tudná, hogy Szuromi Anti az egyik legszeretettebb tagja volt ahatvanas és ahetvenes évek honi futballjának, akit túl azon, hogy mindenki elismert és tisztelt azért, amit apályán alabdával tudott, „mérkőzésen kívüli” emberként is szinte kivétel nélkül mindenki úgy beszélt róla, ahogyan csak alegjobb barátjáról szokott. Megvolt az acsak nagyon kevesek birtokában lévő tulajdonsága, hogy belépett egy csapat öltözőjébe, és ott két perc múlva már ő volt afőnök, még azok is elkezdtek hozzá igazodni és aképzeletbeli zászlója alá tömörülni, akik addig alegnagyobb hangadók voltak. Így volt ez Dorogon, Tatabányán, az MTK-nál és aVM Egyetértésnél is, azaz minden csapatánál, amelyben pályafutása alatt megfordult.

Mindenütt hagyott maga után valami olyan egészen kivételes történetet, amelyet aztán távozása után még évekig emlegettek mind ajátékosok, mind az adott klub szurkolói, az „emlékszel, amikor aSzuromi Anti...” kezdetű mondatokból lexiko­nokat lehetett volna összeállítani.

Élete legemlékezetesebb (és mint később kiderült, ateljes magyar futballtörténelemre kiható) gólját már pályafutásának legelején, 21 évesen, aDorog színeiben megrúgta, ami akkoriban egészen más okokból nemesedett legendássá, ám mindenképpen elválaszthatatlan volt anevétől.

Az történt, hogy az 1963-as évben, őszi, félidényes bajnokságot rendeztek az NB I-ben, azért, hogy '64-től át tudjon állni amezőny anaptári évet követő sorozatra.

E félidénynek abajnoki cím védője, aFerencváros volt az első számú esélyese, és minden jel arra mutatott, hogy azöld-fehérek meg is szerzik újabb aranyérmüket, hiszen ahajrában úgy alakultak az események, hogy aSzeged és aDorog elleni mérkőzéseiken egy árva pontocskára lett volna szükségük ahhoz, hogy adobogó legtetejére álljanak, ami az akkori erőviszonyokat ismerve egyszerű rutinmunkának látszott... Aztán Szegeden kikaptak, de még mindig ott volt adorogi meccs, amelyen még ahazai játékosoktól sem lett volna idegen adöntetlenben való előzetes megegyezés, ám afradisták ezt mereven elutasították, arra gondolva: ha nem mennek bele előre az ikszbe, akkor abecsületük is megmarad, győzni pedig nem jelenthet számukra különösebb gondot. Így érkeztek el amérkőzés 85. percéhez (azaz: azöldek öt minutumra voltak az aranytól, hiszen 1:1 volt az állás), amikor aDorog jutott szögletrúgáshoz. A jobbról középre ívelt labdát afelszabadítani igyekvő Mátrai játékostársába, Rákosiba bombázta, akiről az ott lábatlankodó (igaz, hol is lett volna másutt) Szuromi elé pattant, aki fordulásból hat méterről abal alsó sarokba lőtt. Kettő egy lett avége, nyert aDorog, anevető harmadik, aGyőri ETO lett az első, elhalászva így aszereplés jogát aBajnokcsapatok Európa-kupájában is aFerencvárostól.

Egy ország zöld-fehérekért rajongó része tört ki kollektív zokogásban, pedig akkor még senki sem tudhatta, hogy Szuromi Anti agóljával milyen szerephez juttatta kedvenceiket. Mindenki aFradi balszerencséjén és aGyőr boldogságán rágódott, talán még akkor is, amikor aVVK-ban induló Fradi egy csodálatos torinói éjszaka végén elnyerte aserleget, mindmáig az egyetlen nemzetközi kupagyőzelmet is hazahozva ezzel Magyarországra, miközben aGyőr aBEK-ben alegjobb négyig (!) jutott, és ott is csak az Eusébio vezényelte Benfica tudta megállítani.

Sok-sok évtized múltán, egy futballtörténelmi könyvem írása közben jutott eszembe az az amúgy pofonegyszerű felismerés, amire valamilyen okból addig nem figyelt fel senki: ha Szuromi Tóni azt alövést adorogi meccs hajrájában elhibázza, akkor aFradi (az átállás miatt az 1964–65-ös sorozatban) nem indul aVVK-ban, amelyet végül megnyert, aGyőr pedig nem ír szintén futballtörténelmi fejezetet amagyar labdarúgás aranykönyvébe.

A felismerés pillanatában azonnal tárcsáztam Tónit, s megkérdeztem tőle: „Tónikám, te tudtad ezt?”.

Hosszú percekig tartott ahallgatás, majd jött atipikusan szuromis válasz: „Az anyám jóistenit, ez tényleg így van! Hiába, mindig mondtam én, hogy nagy játékos volt aTóni bátyátok!”

Valóban az volt. De nem csak atörténelmi gól miatt.

Hanem azért is, mert ő volt az amagyar csatár, aki pályafutása során garantáltan felbőrözött legalább egyszer minden védőt, aki ellen játszott; aki felállította azt a„rekordot”, hogy egyetlenegyszer tudott csak válogatott lenni (1970-ben barátságos meccsen idegenben győzött Svájc ellen anemzeti tizenegy, mégsem hívták többé alegjobbak közé), holott akár az ötvenen is túljuthatott volna, és aki most új állomáshelyén is csak úgy ontja magából ajobbnál jobb történeteket, sztorikat, és boldogan, felhőtlen örömmel fröccsözik aFelhő bisztró közönségével.

Pontosan úgy, ahogy tette azt híres presszóiban, előbb aPasaréten, majd később aNagykörúton, aGongban.

Távoztával aFöldön egy kicsit szomorúbb, érkeztével amennyországban egy kicsit vidámabb lett az élet. Cselezz és nevess ott fent is, drága Tóni.

Mi, még itt lent lévők, sohasem felejtünk!”

Megjelent a FourFourTwo magazin 2021. januári számában.