Mol Fehérvár: Örülök, hogy a bajban összefogtunk – Nikolics

– Emlékszik még az elsőre?
– Hogyan is felejthetném?! – kérdezett vissza Nikolics Nemanja, aki a Zalaegerszegen elért 2–0-s győzelem alkalmával a századik NB I-es gólját szerezte a fehérvári klub mezében. – Február elején volt tizenegy éve, hogy Kaposvárról Fehérvárra igazoltam, hihetetlen, hogy elrepült az idő! Úgy tartják, az ember akkor érzi úgy, hogy szalad az idő, amikor azzal foglalkozik, amit nagyon szeret. Márpedig én a mai napig ugyanúgy imádok futballozni, mint gyerekkoromban. Az első gólra visszatérve: a Kecskemét ellen mutatkoztam be a Vidiben, huszonöt perccel a vége előtt álltam be, aznap a győzelemnek örülhettem, gólnak még nem. Egy héttel később viszont már igen: a Diósgyőr ellen Mezey György már a szünetben becserélt Sitku Illés helyére, és hét perccel később André Alves remek passza után a kapuba találtam. Rettentő fontos volt nekem az a gól, és nemcsak azért, mert három pontot ért, hanem azért is, mert hatalmas bizonyítási vágy hajtott. Ez ma sincs másként: harminchárom esztendősen ugyanúgy meg akarom mutatni, hogy lehet rám számítani, ahogyan huszonkét évesen tettem.

– Ha a száz gólból egyet kellene kiemelnie, melyik lenne az?
– A kérdés inkább az, hogy melyiket ne emeljem ki... A család nekem szent, mindennél előbbre való, de ott van a nyomában a foci, és aki ismer, tudja, a győzelem mellett a gólszerzés éltet leginkább. Szóval, nehéz a választás. De rendben, ha már úgyis beszéltünk az első fehérvári gólomról, beszéljünk arról is, amelyet a Lengyelországban, majd az Egyesült Államokban töltött évek után, a tavalyi visszatérésemet követően szereztem. Nemegyszer elmondtam már, mennyire hiszek a sorsban, hogy miért, arról a karrierem is tanúskodik. Az élvonalban még a Kaposvár játékosaként éppen a Vidi ellen voltam először eredményes. Az élet aztán úgy hozta, hogy a Fehérvár futballistája lettem, a csapat tagjaként fantasztikus sikereket élhettem meg. A klubot ugyanúgy a szívembe zártam, mint a várost, nem véletlen, hogy itt telepedtünk le. Bevallom, sohasem gondoltam, hogy valaha úgy megszeretek majd egy csapatot, mint a Vidit. Ezért is akartam hazajönni, mármint haza, Székesfehérvárra. S miután ez megadatott nekem, kinek lőttem az első gólomat? A Rákóczinak... Nem volt nehéz feladatom, Ivan Petrjak kihagyhatatlan helyzetbe hozott, de amikor ráeszméltem arra, hogy nyolc-kilenc méterről csak az üres kapuba kell bepasszolnom a labdát, megremegett a lábam – holott nem szokott. Örömömben elsírtam magam, elképesztően fontos volt nekem az a gól is.

– Tizenegyesből érte el a századik bajnoki találatát a Vidiben: nem álmodott jubileumi ollózós gólról vagy harmincméteres bombáról?
– Az nem én lettem volna. Nem a káprázatos gólokról vagyok híres, sokkal inkább arról, hogy lesipuskásként jókor vagyok jó helyen. Azt vallom, hogy minden gólnak megvan a maga szépsége. Megjegyzem, azért egy-két gólt rúgtam a tizenhatoson kívülről is.

– Tizenegy gólra van attól, hogy...
– ...beállítsam Szabó József klubrekordját! Amikor visszajöttem a Vidibe, nem tagadtam, hogy a csúcsdöntés is motivál. Szabó József ugyanakkor a fehérvári labdarúgás egyik legendája, ha túlszárnyalom őt az NB I-es gólok terén, attól még semmivel nem leszek több nála. Már arra nagyon büszke vagyok, hogy idáig eljutottam a Vidiben, ezúton is köszönöm mindenkinek, aki segített benne. Mindamellett ezt is helyén kell kezelni, ugyanúgy, mint a múlt héten elért két győzelmet. Nehéz helyzetben voltunk a Fradi elleni kupamérkőzés és a zalaegerszegi bajnoki előtt, mivel azt megelőzően korántsem úgy teljesítettünk, ahogy az a Fehérvárhoz méltó. Annak örülök, hogy a bajban összefogtunk, és megmutattuk, jó karakterek vagyunk. Innentől fogva kizárólag az lebeghet a szemünk előtt, hogy a bajnokságban és a Magyar Kupában sorozatban nyerjük meg a meccseinket.

– Szolid ünneplés azért belefért az egerszegi találkozó után?
– Nem. A lefújást követően gyorsan felültünk a buszra, hogy minél hamarabb hazaérjünk, hétfő reggel ugyanis már vírusteszt, majd edzés várt ránk. A délután volt az ünneplésé, de nem én voltam a középpontban, hanem a második életévét betöltő kislányom, Nia. Amikor mentem a tortáért, eszembe jutott, mennyire hálás lehetek a sorsnak, mert csodálatos családom van, miközben a kedvenc csapatomban futballozhatok. Boldog ember vagyok, aki az élet minden pillanatát szeretné kihasználni – ennyi a titkom, nem több.