CIES: egy lista, amin az NB I a Serie A és a PL között található

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2021.04.05. 13:01
null
A svájci kutatóközpont ezúttal arra kereste a választ, melyik a világ legkiegyenlítettebb bajnoksága (Fotó: Földi Imre)
A Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) legújabb kutatásában azt kereste, melyek a világ legkiegyenlítettebb labdarúgó-bajnokságai az egyes mérkőzések gólkülönbségeit vizsgálva.

 

A CIES azokat az élvonalbeli bajnokságokat vizsgálta, amelyekben 2021. március 31-ig legalább 100 mérkőzést játszottak a jelenleg is zajló idényben – így a tanulmányba összesen 72 ország első osztályú bajnoksága került be. A vizsgálatot az alapján végezték el, hogy a mérkőzések hány százalékán született háromgólos vagy annál nagyobb különbségű győzelem.

A svájci központ tanulmánya szerint az NB I-ben a 155 vizsgált mérkőzés 17.4 százaléka (azaz 27 összecsapás) zárult háromgólos vagy annál nagyobb különbségű győzelemmel. Ezzel a magyar bajnokság közvetlenül az angol Premier League (17.2 százalék) mögött és a Serie A-t (17.8) megelőzve helyezkedik el a listán.

A kutatás szerint az összes vizsgált bajnokság közül a kolumbiai a legkiegyenlítettebb, hiszen a mérkőzések mindössze négy százalékában (126 meccsből öt alkalommal) alakult ki legalább háromgólos különbség. Európában az albán liga (8.8 százalék) a listavezető, megelőzve a szlovén és az északmacedón (egyaránt 9 százalék) bajnokságot.

A lista másik végén a Salamon-szigetek végzett, ott a 110 vizsgált mérkőzésből 41 végződött legalább háromgólos különbséggel (37.3 százalék). Csak az európai bajnokságokat vizsgálva a moldovai élvonal lett az utolsó (31.3 százalék).

Az öt európai topliga sorrendje a következőképpen alakul: La Liga (11.4), Ligue 1 (15), Premier League (17.2), Serie A (17.8), Bundesliga (20.9).

A teljes listát ide kattintva böngészheti!

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik már ma bajnok lehet a Liverpoollal

Angol labdarúgás
3 órája

Ez a forduló sem maradt Doué-gól nélkül, a PSG legyőzte Loic Nego csapatát

Francia labdarúgás
12 órája

Elúszott a bajnoki arany? Kikapott a kiesőjelölttől az Atlético

Spanyol labdarúgás
12 órája

Győzelmet aratott a Roma a Verona ellen

Olasz labdarúgás
12 órája

Tizenkét perc alatt három gól – az Aston Villa a Newcastle-n „bosszulta meg” a BL-kiesést

Angol labdarúgás
14 órája

Ez volt az év meccse a Bundesligában: történelmi csatában harcolta ki a biztos bennmaradást az Union Berlin

Német labdarúgás
15 órája

Hiába a vigói Iglesias-tripla, remek hajrával győzött a Barcelona

Spanyol labdarúgás
17 órája

A hajrában jöttek a gólok, a Manchester City nyert az Everton otthonában

Angol labdarúgás
17 órája
Ezek is érdekelhetik