FTC: Már majdnem elfelejtettem, milyen nézők előtt futballozni – Tokmac Nguen

– Az utóbbi három mérkőzésén három gólt szerzett. Mondhatjuk, hogy újra elkapta a fonalat?
– Most újra jól érzem magam a bőrömben – jelentette ki lapunknak Tokmac Nguen, a Ferencváros 27 éves norvég válogatott szélsője, aki a hétvégén duplázott a Mezőkövesd ellen 2–1-re megnyert hazai bajnokin. – A két gólomnak örülök, de megmondom őszintén, annak még inkább, hogy szurkolóink visszatérhettek a lelátókra.

– Egészen más volt a stadion atmoszférája, ugye?
– Kis túlzással már majdnem elfelejtettem, milyen is nézők előtt futballozni. A zárt kapus találkozókat még akkor sem lehet összehasonlítani a szurkolók előtt rendezettekkel, ha ezen a hétvégén például negyedéig sem telt meg a stadion. De aki ott volt, nagyon jó hangulatot csinált. Amikor megtudtam, hogy a Mezőkövesd ellen újra lehetnek drukkerek a lelátókon, egészen más hangulatban keltem fel reggel.

– Ezért a két gól?
– Lehet. Egy biztos, extra motivációt jelentett.

– A mostani duplával már tizenegy gólnál jár a bajnokságban. Elégedett vele? Nem kevesli?
– Nézőpont kérdése. Kétségtelen, tarthatnék előrébb is, de szerintem elfogadható. Én azt is figyelem, hogy a Ferencvároshoz érkezésem óta folyamatosan fejlődök ezen a téren, minden idényben több gólt szereztem.

– Amikor hetekig nem találta a ritmust, sokan a szemére vetették, fejben nincs itt, alighanem megsértődött, mert a télen klubot akart váltani, de nem engedték el. Van ennek bármi valóságalapja?
– Semmi. Sőt, nem igaz, hogy ne lettem volna itt fejben, csak nem ment úgy a játék, ahogyan szerettem volna.

– Akkor mi lehetett az oka?
– Ha én azt tudnám… Mindenesetre a kívülállók sok mindenről nem tudnak, mi történik az öltözőben, egy-egy játékos magánéletében. Én például édesapa lettem, ezzel rengeteg minden megváltozott az életemben. Ez is hatással lehet egy futballista formájára. Nehéz időszakon vagyok túl, hiszen a kisfiam születése után a téli szünetben hazautaztunk Norvégiába, ám amikor visszatértem Budapestre, a családom három hónapig odahaza maradt. Nagyon hiányzott a párom, a kisfiam. Ezzel a helyzettel is meg kellett küzdenem. Édesapám szerint nem kérdés, azért nem ment úgy a játék, mert hiányzott a családom.

– Milyen érzés apának lenni?
– Nincs ennél szebb a világon! Most is itt fekszik mellettem a kisfiam, imádjuk egymást.

– A gyengébb játék miatt ideges volt? Bosszankodott?
– Nem voltam ideges. Sőt, kifejezetten nyugodt voltam. Tudtam, úgyis fordul a kocka, és elkapom a fonalat. Az is fontos volt, hogy Szerhij Rebrov bízott bennem, végig a kezdőcsapatban kaptam helyet, sőt, a helyzeteim is megvoltak, a hatékonysággal adódott probléma. Az edzéseken kettőzött erővel dolgoztam, még többet gyakoroltam a kapu előtti szituációkat. Aztán az utóbbi három meccsemen háromszor is eredményes voltam.

– Tényleg megkeresték?
– Ezt kár lenne tagadni. De nem akartam elmenni! Nagyon jól érzem magam a Ferencvárosnál, szeretek itt lenni.

– Időközben a norvég válogatottban is bemutatkozott. Eltette a mezt?
– Naná! Nagyon büszke voltam magamra. Aki ismeri a történetemet, honnan indultam, hova jutottam el, azok velem együtt örültek. Talán az sem volt véletlen, hogy az összes addigi edzőm megkeresett telefonon, elmondták, milyen nagy eredményt értem el ezzel. Remélem, a fiam is lát még norvég válogatott mezben.

– Hamarosan itt a vakáció. Merre utaznak?
– Nekem semmi más nem hiányzik, csak az otthonom. Végig odahaza leszünk, Norvégiában, a felkészülésre jövünk csak vissza.