NB I: a felmérésen elköszönt a Kisvárda román védője

Vágólapra másolva!
2021.06.21. 21:11
null
Cornel Ene (balra) távozik Kisvárdáról (Fotó: Dömötör Csaba)
Cornel Ene lejáró szerződését nem hosszabbították meg a felek, így a román belső védő szabadon távozhat a Kisvárdától – tudtuk meg az NB I-es labdarúgócsapat hivatalos honlapjának hétfői bejelentéséből.

 

A hétfői felmérésre már csak búcsúzni köszönt be eddigi csapattársaihoz Cornel Ene, aki a Kisvárda eddigi mind a három NB I-es évében lehetőséghez jutott.

Ene összesen 52 élvonalbeli meccsen lépett pályára, egy-egy gól és gólpassz, tucatnyi sárga lap és két kiállítás fűződött a nevéhez; a második pirosat épp a kisvárdai mezben lejátszott utolsó meccsén, Mezőkövesden kapta – összegez a kisvárdai honlap.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KISVÁRDÁNÁL
Érkezők: Németh Márk (Újpest FC), Ötvös Bence (Nyíregyháza Spartacus, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Cornel Ene (román, ?), Fernando Viana (brazil, Újpest FC), Kovácsréti Márk (MTK Budapest), Mihai Minca (román, ?), Sassá (brazil, lejárt a szerződése)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

Legfrissebb hírek

Révész Attila: A második félidőben mindenkit be tudunk darálni

Labdarúgó NB II
5 órája

Kétgólos hátrányból fordítva nyert a Kisvárda

Labdarúgó NB II
20 órája

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

NB II: bejelentett egy újabb érkezőt a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.02.27. 22:14

Magyar Kupa: Sopronban jutott tovább a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2025.02.26. 19:22

A karcagiak újabb meglepetést okoznának

Labdarúgó NB I
2025.02.26. 09:29

Így került Brazíliába az U-válogatott csatár – bejelentették a szerződtetését

Légiósok
2025.02.25. 16:04

A következő két NB II-es fordulóban is képernyőre kerül a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2025.02.24. 16:39
Ezek is érdekelhetik