NB I: a Honvéd az első számú kapusával is hosszabbított

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2021.06.24. 19:35
null
Tomás Tujvel marad Kispesten (Fotó: Tumbász Hédi)
A labdarúgó NB I-re készülő Budapest Honvéd a hivatalos honlapján bejelentette, Tomás Tujvel egy évvel meghosszabbította az idén nyáron lejáró szerződését.

A 37 esztendős szlovákiai kapus 2019 nyara óta a kispestiek játékosa. Az NB I legutóbbi kiírásában mind a 33 fordulóban Tujvel nevével kezdődött a Honvéd összeállítása.

„Nagyon boldog vagyok, hogy továbbra is a Honvéd embere lehetek! – idézi a honvedfc.hu Tomás Tujvelt, aki tavaly magyar állampolgárságot szerzett. – Volt ajánlatom más csapatoktól, de én végig szerettem volna Kispesten maradni, mert ahogyan korábban is mondtam, nekem a Honvéd olyan, mint egy család, mint a második otthonom. Emiatt is nagyon örülök, hogy sikerült megállapodnunk a folytatásról. Az ember sosem tudhatja, mit hoz a jövő, én sem tudom, meddig folytatom a pályafutásomat, de most csak erre a szezonra, csak a Honvédra koncentrálok.”

A Honvéd a közelmúltban Baráth Botonddal, Eppel Mártonnal, Ivan Lovriccsal, Mohamed Mezgranival és Nagy Gergővel is szerződést hosszabbított.

Legfrissebb hírek

NB II: fordított a Barcika és a Vasas, a Kövesd megverte a Honvédot, Soroksáron győzött a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 19:05

Szendrei duplájával távolodott el a Mezőkövesd a Honvédtól

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 15:55

NB II: ollózós góllal nyert a Honvéd, kiütéses sikert aratott a Kisvárda, botlott a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2025.03.09. 18:57

Ollózós gól döntött: Kántor hőssé vált, a Soroksár legyőzésével kapaszkodik a Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.03.09. 16:43

Elbukott a Vasas az utolsónál, két meccsig tartott a Honvéd feltámadása – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 18:51

Levegőhöz jutott az Ajka, miután behúzta a Honvéd elleni balhés, alsóházi helyosztót

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 14:55

Partnerségi megállapodást kötött a Budapest Honvéd és a Csíkszereda

Labdarúgó NB II
2025.02.28. 14:44

A tabella ezúttal hazudott: a kieső helyen álló Honvéd kiütötte a Kozármislenyt

Labdarúgó NB II
2025.02.24. 21:50
Ezek is érdekelhetik