Honvéd: Nenad Lukics az NB I-ben is gólkirályi címre tör

– Szremszka Mitrovicán született, ugye?
– Igen, ott – bólintott Nenad Lukics, a július 29. óta a Bp. Honvéd kötelékébe tartozó kétszeres szerb válogatott támadó.

– Azt tudja, hogy hívják magyarul a szülővárosát?
– Még nem.

– Szávaszentdemeter.
– No, igen, a Száva partján fekszik. Nekem a világ egyik legszebb helye, noha számos helyen éltem már, ha valaki azt kérdezi, hol van az otthonom, azt felelem: Szremszka Mitrovicán. Focizni is ott kezdtem el hatévesen.

– Azt olvastam, tizenegy esztendősen már a Partizan Beograd akadémiájára került.
– Így volt. Nyolc évet töltöttem ott, amit lehetett, megtanultam a futballról. Az idő tájt a Partizan utánpótlásképzése az egyik legjobb volt Európában, kiváló szakemberek foglalkoztak velünk. Amit legjobban belénk neveltek, az a mindenáron való győzni akarás. Hiába, a Partizan nagy klub, a győztesek mentalitása jellemzi. Már az U12-es vagy az U13-as csapatnál is az volt a fontos, hogy újra és újra nyerjünk – ennek megvolt az az előnye, hogy fiatalon megtanultam nyomás alatt játszani.

– Arra nem volt esélye, hogy ezt a felnőttcsapatban bizonyítsa?
– Hat hónapig tartoztam az első csapat keretéhez, bajnokin sajnos nem jutottam szóhoz. A Partizan tartalékegyüttesének számító Teleoptikban viszont kaptam lehetőséget, sőt tizenhét évesen már pályára léphettem a másodosztályban. A későbbiekben nagy hasznát vettem annak, hogy fiatalon belecsöppentem a felnőttfutballba. Állítom ezt annak dacára, hogy a tizenkilencet még nem töltöttem be, amikor elfogadtam a Lokomotiv Plovdiv ajánlatát, csakhogy Bulgáriában nem jött ki a lépés. Bízom benne, hogy ami elsőre nem sikerült légiósként, másodjára igen, és a csapatommal együtt sikeres leszek Kispesten.

– Több első osztályú szerb gárdát is erősített, de jól sejtem, hogy a legjobb döntést mégis akkor hozta meg, amikor kétezertizenkilenc januárjában rábólintott az akkor második ligás Topolya ajánlatára?
– Hatalmas fordulópontot jelentett az a karrieremben. Nem győzök eléggé hálás lenni a TSC-nek! Két nagyszerű embert volt szerencsém megismerni, az elnök urat, Zsemberi Jánost és Szabó Zoltán vezetőedzőt. Zoltán már nincs köztünk, nehéz is róla beszélnem… Nemcsak remek edző, remek ember is volt, maximálisan bízott bennem. Ezt a magam módján, gólokkal és gólpasszokkal igyekeztem viszonozni. Fantasztikus eredményeket értünk el, a Prva Ligát megnyerve jutottunk fel a Szuperligába, és az első élvonalbeli idényünket mindjárt a negyedik helyen zárva vívtuk ki a nemzetközi kupaszereplés jogát. Talán mondhatom, ahogy a csapat, én is kinőttem magam, ezért is lehettem gólkirály az első osztályban. Büszke vagyok rá, hogy a TSC-t ma már a legerősebb egyesületek közé sorolják Szerbiában. Én pedig már a második otthonomként tekintek Topolyára.

– Lassan egy hónapja, hogy Budapesten él. Mi vonzotta a Honvédhoz?
– Úgy vélem, egyet előreléptem a váltással. A szerb és a magyar bajnokság színvonala között szerintem nincs nagy különbség, ugyanakkor itt sokkal jobb az infrastruktúra. A Honvéd ráadásul Magyarország egyik legnevesebb klubja, amikor felvetődött, hogy itt folytathatom, Zsemberi János is bátorított, a Bozsik Aréna megnyitójáról még fotókat is küldött. Amit az elmúlt hetekben tapasztaltam, megerősített abban, jó helyre kerültem. Voltak ajánlataim Ázsiából, anyagilag bizonyára jobban jártam volna, de egyfelől Európában akartam maradni, másfelől így sincs okom panaszra, itt is meg tudom teremteni a családomnak a nyugodt hátteret.

– Másfél hete volt először kezdő, meg is lőtte az első kispesti gólját: tizenegyesének köszönhetően mentett pontot a Honvéd Újpesten. Nem volt abban kockázat, hogy „újoncként” elvállalta a büntetőt?
– Nem, mert nem volt bennem félsz. Ennyit számít, amit a Partizanban belém tápláltak, nem teherként fogom fel, hogy egy-egy kritikus szituációban elő kell lépnem, sokkal inkább lehetőségként. Támadóként az a feladatom, hogy gólokat lőjek, gólpasszokat adjak! Az előző fordulóban, a Paks ellen mindkettő összejött, és ami még fontosabb, az első győzelmünket is megszereztük – abban bízom, ez egy szép sorozat kezdete.

– Vajon az NB I-ben is gólkirály lehet?
– Ez az egyik célom! Azt azonban egy másodpercig sem feledem, hogy a csapatérdek mindennél előbbre való. Mindamellett egyik következik a másikból: ha a csapat jól teljesít, az azt jelenti, hogy a játékosoknak sem megy rosszul. Arról már személyesen is meggyőződhettem, hogy az új stadion gyönyörű, a szurkolók olyan hangulatot képesek varázsolni, amilyenben élmény futballozni. Gólokat várnak tőlem, de ez cseppet sem zavar. A futball a világ egyik legszebb játéka, ha valaki akkora mázlista, hogy hivatásszerűen űzheti, használja ki minden pillanatát – ne nyomásként kezelje, hanem élvezze!