Dicsvágy és becsvágy – amikor Albert Flórián és Varga Zoltán együtt varázsolt

Varga Zoltánt a Dorog védője szereli a két csapat 1966-os meccsén (Fotók: Fradimedia)

Az FTC elbaltázta a triplázást: megnyerte az 1962–1963-as bajnokságot – „F...a gyerek Kádár János, bajnok lett a Ferencváros!”, ez volt az 1949 után ismét aranyérmes fradisták mottója –, majd 1964-ben is első lett, csak az éves szisztéma bevezetése előtti félidényes, 1963. őszi bajnokságot elveszítette. Mészáros József együttese aztán 1964-ben visszaszerezte az aranyérmet. Egy évvel később azzal maradt le a bajnoki címről, hogy az utolsó előtti fordulóban 1:0-ra kikapott a Vasastól, s a piros-kékeké lett az arany. Érdekesség, hogy a zöld-fehéreket a két bajnoki címre és a VVK-sorozatban kupagyőzelemre vezető, a nyári amerikai túrán a vezetőséggel összekülönböző Mészáros Józsefet Vilezsál Oszkár váltotta a kispadon, majd 1966-ban Tátrai Sándor lett a szakvezető, ám a csapat nemhogy a bajnoki címet nem tudta visszaszerezni, a veretlenséget sem tudta elvenni a Vasastól.

Valami hiányzott a Fradiból, pedig remek csapata volt, a BEK negyeddöntőjében 1966. március 2-án így állt fel az olasz Internazionale elleni visszavágóra (1:1): Géczi – Novák, Mátrai, Páncsics – Orosz, Juhász – Karába, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi. Egy héttel korábban Milánóban (az Inter 4:0-ra győzött) Páncsics helyett Horváth László, Orosz helyén Szűcs Lajos lépett pályára. A pesti meccs után Helenio Herrera, az olaszok edzője azt mondta: „Nagyon tetszett az FTC játéka! (...) Voltak a mérkőzésnek olyan szakaszai, amelyben ferencvárosi gólok sokasága lógott a levegőben.”

Aztán 1967-ben érkezett Lakat Károly, aki az 1949-es bajnokcsapat tagja volt, az egykori fedezet a játékos-pályafutása befejezése után edzősködni kezdett, 1966. november 17-én írta alá a szerződését az FTC-vel – nem mellékesen az általa gardírozott olimpiai válogatott 1964-ben Tokióban aranyérmet nyert. Az első szakmai problémát az okozta neki, hogy Fernando Viera, a Flamengo akkori elnöke – emlékezve Albert Flórián 1966-os vb-n mutatott teljesítményére – meghívta a középcsatárt egy hónapra Rio de Janeiróba (meg akarta vásárolni, de Magyarországon amatőrizmus volt...). A center éppen az alapozás idején, 1968 januárjában volt a brazil klub vendége. A szakember fia, Lakat T. Károly Apám regénye című könyvében írja, hogy az edző nemhogy nem tiltakozott Flóri vendégjátéka ellen, hanem azt mondta: „Ha egy magyart a brazilok futballt tanítani hívnak, akkor az olyan, mintha Michelangelo kérte volna valamelyik kortárs szobrászt arra, hogy mutassa már meg neki, hogyan kell Dávid lábát megformázni.”

Albert vezetésével az FTC már a második forduló után az első helyen állt az 1967-es bajnokságban, a Lakat-éra egyik legjobb mérkőzését 1967 áprilisában az Újpesti Dózsa ellen vívta, a 3:0-ra megnyert találkozót követően Esterházy Péter így írt a legendássá nemesült találkozóról: „Amikor Varga Zoli felbőrözte azt a Noskó nevűt...”  Az ötcsillagos meccsen Varga Zoltán volt a mezőny legjobbja. Már tavasszal összeállt a Géczi – Novák, Mátrai, Páncsics – Juhász, Szűcs – Szőke, Varga, Albert, Rákosi, Katona tizenegy. A zöld-fehérek felgyorsult játékához jobban illett a bal szélre Katona Sándor, mint a 34. évé­ben járó Fenyvesi Máté, a jobb oldalon pedig Karába János helyét a kombinatív játékban is kiváló, emellett remekül lövő Szőke István foglalta el. Az FTC szeptemberben a Bp. Honvédot lépte le 7:1-re! Az együttes az utolsó előtti fordulóban és a záró körben szenvedett csak vereséget a Csepeltől 3:2-re, Szombathelyen 2:1-re, s nyolc pont előnnyel végzett az Újpest előtt az első helyen. A World Soccer így értékelte a bajnoki elsőséget: „Az előző idényben vergődő csapat átformálása az új edző, Lakat Károly érdeme.”

Volt azonban néhány tényező, amellyel Lakat sem tudott megbirkózni. Mátrai Sándor még csapatkapitánya volt az 1965-ben VVK-t nyerő együttesnek, mégis 1969-ben az Egyetértésben fejezte be a pályafutását annak következtében, hogy Alberttel nem volt egyetértésben... A pletyka szerint egy dél-amerikai túrán biliárdozás közben a középhátvéd durván „anyázott”, ami azért ütötte szíven Flórit, mert korán elveszítette az édesanyját. Mátrai hiába kért elnézést, mély sebet ejtett. A másik verzió szerint az 1965-ös amerikai túráról hazatérő játékosokra azért szálltak rá a vámosok, mert valaki leadta a drótot, s többen Mátraira gyanakodtak. Nem sokkal ezután az öltözőben a fogasa fölé ki is írták: „Itt a tégla.” Mátrai jobbnak látta, ha az Egyetértésbe igazol.

A Varga Zoltán–Albert Flórián ellentétet nem lehetett az egyik futballista átigazolásával megoldani – más kérdés, hogy aztán Varga nemcsak a Fraditól, az országból is eltávozott. A legendás 8-as – mint a zsenik általában – kezelhetetlen volt. Istenáldotta tehetségként nem bírta elviselni a miliőt. N. Pál József Varga sors – magyar sors? című írásából idézve: „Míg Albert elfogadta a közeget, igazodott hozzá (...) alighanem jól is érezte magát benne, addig Vargának a bőre viszketett tőle (...) míg aranylabdás társát a dicsvágy, addig a fiatalabb társát a becsvágy vezérelte inkább.”   Zoliról ügynökök jelentettek, bizonyos tekintetben a szembenállás szimbólumaként jellemezték. A sajtóban a magyar futball két géniusza „osztotta” egymást, Varga a primadonna kifejezést egyértelműen a középcsatárra értette, Albert pedig nem tagadta, a prímás szerepkörért meg kell harcolni. Zoli később elmondta, Albert miatt disszidált, de nem haragszik rá.

De ne szaladjunk előre! A Ferencváros éppen bajnok lett 1967-ben. Közben remekelt a VVK-ban is: a köd miatt lefújt Zaragoza elleni visszavágó másnapján csodálatos 3:0-val jutott tovább, novemberben Katona góljával 1:0-ra legyőzte a Liverpoolt, a visszavágót 1968 januárjában rendezték. Igen ám, de Mátrai már nem volt, Albert sérüléssel bajlódott, sőt Géczi István is, ám jött a „Császármorzsa”, Branikovits László, s az ő góljával 1:0-ra győzött az FTC. S ha már VVK, a következő körben az Athletic Bilbao (két 2:1-es győzelem) és a Bologna (3:2, 2:2) testén át a döntőbe jutott az együttes, a Leeds elleni kinti meccsen Géczit belökték a kapuba a gól előtt (1:0-s vereség), 1968 szeptemberében a Népstadionban pedig „csak” 0:0 lett.

A bajnokság tavaszi szezonjában a vezető Vasastól két ponttal lemaradva álló FTC-ben Lakat szerint a friss aranylabdás Albert és Rákosi Gyula játéka hagyott elsősorban kívánnivalót maga után. Az ősszel az Újpest volt a nagy ellenfél, a Vasas is besegített a zöld-fehérek címvédésébe, nem feszült meg ellenük a 2:1-re elveszített rangadón… Az utolsó fordulóban hiába nyert a Dózsa 2:0-ra Dunaújvárosban, az FTC Győrben 2:2 után 3:2-re győzött. A Fradi egypontos előnnyel végzett a 102 gólt szerző Újpesti Dózsa előtt úgy, hogy Varga Zoltán a mexikóvárosi olimpián lelépett, a Honvédnak szeptember 7-én lőtt csodás szabadrúgásgólját hagyta maga után emlékbe.

Az 1969-es évadban harmadik helyen végzett az FTC, ennek nemcsak Varga disszidálása volt az oka, Albert Flórián június 15-én a dánok ellen súlyos sérülést szenvedett.

Ezen még Lakat Károly sem tudott segíteni.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. július 31-i lapszámában jelent meg.)