Gyorsaságáért, munkabírásáért kedvelték, de zárkózottsága miatt nehezen oldódott. Amikor Pécsről az Újpesti Dózsába került, nem érezte jól magát a fővárosban, más kérdés, hogy a futballján ezt nemigen lehetett látni, 56-szoros válogatottként nagyjából egy évtizeden át kirobbanthatatlan volt a védelem bal oldaláról – Tóth József december 2-án tölti be a hetvenedik életévét.
Első válogatottsága után Dimitar Dojcsinov, a bolgár labdarúgó-válogatottat összeállító triumvirátus egyik tagja ezt mondta róla: „Ez a Tóth szenzációs futballista. Tényleg csak először válogatott?” Az 1974. november 10-én Várnában 0–0-s eredménnyel végződő találkozón rá is több védőmunka hárult, mert Bálint Lászlót a 30. percben kiállította a játékvezető. A Népsport így értékelte a teljesítményét: „Újonctól nem várt nyugalommal játszott ezen a mérkőzésen. Nagyszerű szereléssel mutatkozott be, aztán volt néhány megingása, de ezeken gyorsan túljutott. Keményen, egyszerűen, sokszor ügyesen szerelt, és néhányszor még felfutásokkal is próbálkozott. Volt egy nagy lövése, amiből majdnem gól született.”
Amikor ezt elmondtam Tóth Józsefnek, az egyébként nem bőbeszédű balhátvéd hozzátette, egy alkalommal a legjobbak között betalált a kapuba: „Salvador ellen elfutottam a bal oldalon, aztán viszonylag közelről, ballal laposan a kapuba lőttem a labdát. Ez a negyedik vagy ötödik gólunk volt a tíz egyre végződő találkozón… ” – nos, a máig legendás 10–1 már az 1982-es világbajnokság csoportmeccsén volt, a negyedik gólt szerezte a balhátvéd, aki amúgy már az 1978-as argentínai vb-n is szerepelhetett.
Gyors volt, abszolút ballábas a mosonmagyaróvári srác, az iskolacsapatban, majd a megyei első osztályban könnyen megtalálta a helyét. Jól ment neki játék, 1969-ben meghívták a Győr-Sopron megyei ifjúsági válogatottba, ott figyelt fel rá Machos Ferenc, az ifiválogatott edzője, s meghívta a keretbe, a Pécsi Dózsa trénere, Czibulka Mihály pedig megkérdezte, nem lenne-e kedve Pécsen futballozni. Volt, noha Vasas-drukkerként Mészöly Kálmán és Farkas János volt a kedvenc játékosa. Tizenkilenc évesen, 1970-ben részese volt az előző kiírás győztese, a Newcastle United második fordulóbeli kiverésének az EVK-ból, bal oldali középpályásként – és akkoriban azt írták a játékáról, hogy „Tóth óriási munkabírással harcolt”, de ami ennél is fontosabb, hogy a hosszabbítás után a tizenegyespárbajban nem hibázott – más kérdés, hogy a hazaiak már Tüske Csaba gólja után továbbjutottak, de akkoriban még végig kellett lőni a sorozatot, ezért a többiek, így Tóth József is, az öltözőből mentek vissza büntetőkhöz…
Újpesten Várhidi Pál balhátvédként számított rá Juhász Péter helyén. Ez nem okozott gondot neki, mert szinte valamennyi bal oldali poszton hasznos volt. Várhidi Pál amúgy nem kedvelte a játékos stílusát, a vidéki élet után „a főváros nem jött be”, ahogyan fogalmazott. „Zárkózott gyerek, »vidéki suttyó« voltam, nagyon nehezen oldódtam, barátom se nagyon akadt, talán Maurer Laci – akit a hosszú lábai miatt csak Gémként emlegettek –, vele Pécsen is együtt futballoztunk. Eleinte munkásszállón laktam, a Dózsától csak később kaptam lakást.”
Kedvenc edzője nem volt, az MTK-beli évekre kevésbé emlékszik a kisebb memóriazavarral küszködő Jokka, annál inkább a Finnországban eltöltött időszakra: „Nem az én világom volt, korán sötétedett, nyáron meg szinte egész éjszaka világos volt.”
Az egykor elnyűhetetlen védő manapság sincs rossz kondícióban, rendszeresen fut, felesége azért elmondta, az utóbbi időben el-elhagyta a kocogást. A Fóton élő védő korábban panaszkodott alacsony nyugdíjára, mára valamelyest javult a helyzet, Marika szerint annak is köszönhetően, hogy a Finnországban eltöltött alsóbb osztályú edzői évek után is kap némi pénzt. A kinti klubok nem fizettek utána nyugdíjjárulékot, de méltányossági alapon kiegyeztek egy kisebb összegben. Jokka nyugdíjas napjaiban tévét néz, időnként megiszik egy-egy fröccsöt vagy üveg sört.
S hogy hogyan teltek az elmúlt évtizedek?
„Jó volt focistának lenni!”