Bombagól volt a védjegye – 80 éves lett Karába János, a Ferencváros klasszisa

– Önnek is a grund volt az akadémia?
– Az én generációmnak – meg az idősebbeknek – persze hogy az volt. Zuglóban laktam, a Paskál utca végében volt egy szabad terület, mindig oda jártunk. Iskola után már mentünk is, ha megéheztünk, valamelyik szülő kent zsíros kenyeret, azt ettük hagymával. Az Express együttes későbbi énekese, Solymos Tóni is arrafelé lakott, ő is jött, pláne, hogy övé volt a labda. A viccet félretéve, nem volt ügyetlen, és a szüleitől kapott egy igazi bőrlabdát. Aztán a Vörös Meteorhoz igazoltam, tizenhét évesen az NB II-ben futballoztam.

– Hogyan folyt a képzés?
– Gyors voltam, azt gyakoroltatták, hogy labdával se lassuljak le. Amikor már a Fradiban játszottam, csak Mátrai Sanyi volt gyorsabb nálam. Mindig szélsőt játszottam, előfordult, hogy Szőke István futballozott a bal szélen, én pedig jobbon.

– A második vonalból egyenes út vezetett az első osztályba?
– Nem! A Meteorból az ugyancsak NB II-es Budai Spartacushoz kerültem, a fekete salakos BEAC-pályán játszottuk a hazai meccseinket. El tudja képzelni, ha felrúgtak, több sebből véreztem...

– Kik voltak az edzői?
– A Szpariban nem kisebb egyéniség, mint Bodola Gyula, aki korának egyik legjobb labdarúgója volt – de ami ennél is fontosabb, hogy nagyon jó ember. Rengeteget lehetett tőle tanulni, például a kapura lövésről.

– Hogyan került Dorogra?
– Buzánszky Jenő volt a Bányász edzője, ő szúrt ki a BEAC-pályán. Egyébként nemcsak engem fedezett fel, hanem Szuromi Antalt is, akivel egyszerre kerültem Dorogra, majd egy évre rá jött Szűcs Lajos, aki korábban az Újpesti Dózsa ificsapatában játszott. A lila-fehér együttessel már UEFA-tornán is részt vett, ám úgy érezte, nem számítanak rá igazán, akkoriban Rajna Károly volt a jobbhátvéd, majd Káposzta Benő vette át a helyét. Szűcs Lajos ideje akkor jött el, amikor egyikük sem léphetett pályára, s egy Dorog elleni edzőmeccsen ő játszott jobbhátvédet. Buzánszky azonnal lecsapott rá, s elhívta a bányászvárosba.

– Ön kit szorított ki?
– Oláh Sándor játszott előttem a jobb szélen. Ez az időszak volt a Dorog aranykorszaka, az együttes az 1962–1963-as bajnokságban a Fradi, az MTK és az Újpest mögött a negyedik helyen végzett. Ha az utolsó fordulóban megverjük a kék-fehéreket, dobogósok vagyunk.

– Három fordulóval az idény vége előtt kettő nullára legyőzték a Dózsát...
– ...mind a két gólt Monostori Tivadar szerezte.

– A csatársoruk így állt fel: Karába, Szuromi, Monostori, Kertes László, Csóri László.
– Legendás ötös fogat volt, de ez a meccs nemcsak erről emlékezetes: az elején Lenkei Sándor letalpalta a Dorogon első mérkőzésén pályára lépő Szűcsöt, Lajost le kellett vinni a pályáról, gyakorlatilag tíz emberrel vertük meg a Dózsát.

– Aztán a Honvédot is kettő nullára győzték le Dorogon, gólt is szerzett, de az utolsó fordulóban a Hungária körúton nem bírtak az MTK-val...
– ...nulla nulla lett. Ha nyerünk, második a Dorog!

– Hogyan kerestek a bányászvárosban?
– A havi bérem 2200 forint volt, erre jött a 800, később 1600 forint kalóriapénz, a győztes meccsért is 800 járt, idővel 1600. De ha már a pénzről beszélünk: már Fradi-játékosként a Vasas elleni rangadók előtt mi 1600 forintos prémiumért futballoztunk, Mészölyéknek a háromszorosát ígérték. Kis túlzással dacból játszottunk, hogy a piros-kékek ne vehessenek fel csaknem ötezer forintot. A hatvanas években az nagyon sok pénz volt.

– Idősebb futballisták mesélték, hogy olykor-olykor a bányába is le kellett menniük. Így volt?
– Az én időmben már nem! Egyszer voltam lent a tárnában, azt mondtam, legközelebb akkor megyek, ha ablak lesz rajta. Nem volt jó érzés, amikor a lift zuhanásszerűen megindult. Nem is mentem többször. A bányászok egyébként imádták a futballt, másról se beszéltek a városban. A pályára nem ritkán nyolcezer szurkoló ment ki.

– Kedvelte Buzánszky Jenőt?
– Hogyne kedveltem volna?! Ő faragott belőlem NB I-es futballistát. Szigorú tréner volt, tartottunk tőle, de értett a nyelvünkön. Az Aranycsapat tagja volt, ezért külön tiszteltük.

– Nem érezte jól magát Dorogon? Ez volt az oka annak, hogy eljött?
– De, jól éreztem magam, csakhogy a Fradi hívott! Egyszer a zuglói lakásunk előtt megállt egy gépkocsi, Mészáros József, Albert Flórián és Rákosi Gyula kászálódott ki belőle, Dodó bácsi megkérdezte: „Janikám, nem lenne kedved a Fradiban futballozni?” Egyből igent mondtam. Mit mondhattam volna?! Minden álmom ez volt! A történethez hozzátartozik még, hogy egy-két nappal később Illovszky Rudolf, a Vasas edzője, Mészöly Kálmán és Farkas János kopogtatott nálunk, hogy igazoljak a piros-kékekhez, mire mondtam nekik, hogy már a Ferencváros játékosa vagyok. Rudi bácsi ki is fakadt: „Nem megmondtam, hogy néhány nappal ezelőtt kellett volna jöjjünk?!” Mészáros szeme azért akadt meg rajtam, mert 1963 áprilisában a Dorog az Üllői úton egy egyes döntetlent játszott az FTC-vel, Dalnoki Jenő fejesével vezettek a hazaiak, én egyenlítettem. Éles szögből váratlanul lőttem rá a Springer-szobor felőli kapura, Aczél László nem is mozdult a labdára. „Monkey, ne is menj érte, bent van!” – szóltam oda neki. Azért becézték így Lacit, mert roppant hosszú karjai voltak, mint a majomnak.

– Hogyan érezte magát fradistaként?
– Ahogyan néhányan közülük: milyen katonának lenni. Ugyanis egyből bevonultattak három hónap kiképzésre, Alberttel, Páncsics Mikivel, Juhász Pistával, Németh Miklóssal, Havasi Sándorral együtt bújtam katonaruhába. Február 28-án leszereltem, március 10-én már pályára léptem az AS Roma ellen. A csatársor így állt fel: Karába, Varga, Juhász, Rátkai, Fenyvesi. A kettő egyes győzelem után itthon Flóri góljával győztünk egy nullára. Az Athletic Bilbao elleni első és harmadik mérkőzésen léptem még pályára, aztán a Manchester United ellen, a döntőbe jutásért vívott harmadik meccsen, és a Juventus elleni fináléban.

– Gyanítom, a United elleni kettő egyes győzelem a legszebb emléke. Aki látta a gólját, az sem felejti el a mérkőzést!
– A találkozó előtt volt bennem némi dac, mert a kinti meccsen Dodó bácsi taktikai okból Fenyvesi József játéka mellett döntött, a visszavágó előtt pedig sérült voltam. A harmadik mérkőzésen óriási becsvágy dolgozott bennem. Varga Zoli a felezővonal után elengedte nekem a labdát, közép felé indultam, 25-30 méterről rálőttem. Amint elhagyta a lábamat a labda, éreztem, ha ez eltalálja a kaput, gól lesz. Be is akadt a bal felső ficakba. Az ellenfél kapusa, Patrick Dunne évekkel később bevallotta, farkasvakságban szenved, szürkületben rosszul tájékozódik. A magasan meglőtt labdámat szemmel követve a fénybe nézett, ami után nem látott rendesen. A gól utáni első pillanatokban azt sem érzékelte, hogy a hálóban van a labda.

– A Vásárvárosok Kupáját követően 1965 júliusában New Yorkba látogattak a zöld-fehérekkel. Az amerikai Hamilton hat nullás és a skót Kilmarnock négy egyes legyőzése során is gólt szerzett.
– A skótoknak a 16-os sarkáról vágtam be. Az egész sorozat óriási élmény volt, jártunk Clevelandben is, minden meccsünk úgy kezdődött, hogy a kinti magyarok elénekelték a Himnuszt, még most is beleborsódzik a hátam. A Polonia Bytommal azért játszottunk Chicagóban, mert a tengerentúlon abban a városban él a legnagyobb lengyel közösség. De aztán idő előtt haza kellett jönnünk. Az volt az indok, hogy kezdődik a bajnokság, ne kelljen halasztani. Kint az egyik ágról mi jutottunk a döntőbe, a másikról a Dukla Praha, de a terminusgond miatt nem játszottuk le a meccset. Kutas István hazarendelte a csapatot!

– Úgy tudom, itthon, Ferihegyen néhányukat átkutatták, s azt gyanították, valaki feldobta az érintetteket.
– Gyanús volt, hogy nem mindenkit vetettek alapos vizsgálat alá. Akkoriban jött divatba a zsebrádió, persze mindenki hozott. Szegény Dalnoki Jenő bökdöste is az oldalamat, hogy az asztalnál lábbal valahogy csúsztassam tovább a csomagját, ne kerüljön rá sor, de Jenő kisrádióit is elvették. Ám ebben a történetben az a legjobb, hogy amikor egy másik alkalommal repülővel utaztunk, Jenő kiszúrta, hogy a vámos az ő rádióját hallgatja. Mondta is nekünk, látjátok, az a szemét...

– Milyen edzőnek tartotta Mészáros Józsefet?
– Elfogult vagyok vele, mert ő vitt a Fradihoz, bízott bennem, számított rám. El kell olvasni, mit mondott rólam A Fradi New Yorkban című könyvben!

– Nemcsak a Manchesternek rúgott nagy gólt, az izlandi Keflavíknak, továbbá a görög Panathinaikosznak is az idegenbeli BEK-meccseken.
– Ez VVK-siker utáni őszön történt. A görög bajnokkal a Népstadionban nulla nulla volt az eredmény, Szőke Pista játszott a jobb szélen. A megbízott edző, Vilezsál Oszkár rögtön utána odaszólt nekem: „Athénban te leszel a jobbszélső!” Mit ad isten, megháláltam. Nálam Vilezsál és Tátrai Sándor is a világ legrendesebb edzője – Dodó bácsi után. Amúgy Mucha Józsival időnként szoktunk hülyéskedni. Ő mondja: „Mekkora gólokat lőttél harminc méterről!” Én meg rávágom: „Á, nem volt az harminc, csak huszonnyolc.”

– Az 1965-ös és 1966-os idényben zömmel ön játszott a jobb szélen, 1966 novemberében az Újpest ellen hat háromra megnyert MNK-mérkőzésen Szőke István parádézott, négy gól szerzett, de az 1967 áprilisában rendezett fináléban ön került a jobb oldalra, az első meccsen gólt is lőtt. Ám ezt követően egyre ritkábban kapott helyet. Mi volt az oka?
– Lakat Károly 1967-ben került az együtteshez, nála Szőke István volt az első számú jobbszélső. Ezt el kellett fogadnom, az edző döntése. Hozzáteszem, az 1967–1968-as VVK-sorozatban öt alkalommal pályára léptem – ez csupán egy mérkőzéssel kevesebb, mint amennyit az 1965-ös VVK-siker idején játszottam. Ugyanakkor, az is tény, Lakatnál 1964-ben olimpiai kerettag voltam, de Jugoszlávia ellen súlyosan megsérültem, szóba sem jöhetett a tokiói részvételem. Ha megkérdezi, futballkarrierem alatt mi volt a legjobb, ami velem történt, azt válaszolom, az, hogy leigazoltak a Ferencvárosba. S hogy mi volt a legrosszabb? Amikor megmondták, hogy nincs szükség rám.

– Milyen volt együtt játszani olyan korszakos futballistákkal, mint Albert Flórián és Varga Zoltán?
– Flórit ki kellett szolgálni, ez a szélsők és a fedezetek feladata volt, de amint megkapta a labdát, a legváratlanabb megoldásokat választotta. Varga Zoli azt csinált a labdával, amit akart. Ha indított, elém került a labda, nem kellett rá pokrócot dobni, már meg is játszhattam.

– Az FTC-t követően az Egyetértésben folytatta olyan rutinos rókák között, mint Varga László kapus, Józsa Sándor, Galambos Antal, Sóvári Kálmán, Kuharszky Béla, Pál II Tibor, később Weimper István, Nell Lajos, Szuromi Antal, Katona Sándor. A soroksári csapatot a vendéglátóipar tartotta fenn, a játékosok azért igazoltak oda, hogy üzlethez jussanak és üzemeltessék.
– Igen, akkoriban az volt a divat, hogy az idősödő labdarúgók az Egyetértésbe igazoltak. Én a Traktor presszót kaptam meg Kispesten az Ady Endre úton, közel a Honvéd-pályához. A szurkolók ki sem tudták kerülni. A mérkőzések előtt mindig több sört rendeltem, fogyott rendesen a Kőbányai Világos. Az volt a klubvezetők kérése, a futballista lehetőleg ne járjon a vendéglátóipari egységbe, persze a végzettséget meg kellett szereznem. Aztán átkerültem Budára, a Városmajor utcába egy borozóba, Vak egér volt a neve, mert nem volt ablaka. Később, amikor újra meg kellett pályázni az üzemeltetést, úgy döntöttünk a feleségemmel, hogy nemigen tudunk többet kihozni belőle. De szerencsénkre a BSE ügyvezetője éppen büfét akart nyitni a klubban, így odakerültünk a teniszezőkhöz és a kosárlabdacsarnokba.

– Van emlékezetes mérkőzése a kettő egyes Fradi–Manchester mellett?
– A BEK-negyeddöntőben az Interrel játszottunk, Milánóban négy nullára kikaptunk, a visszavágóra mégis majd' nyolcvanezren kijöttek a Népstadionba. Egy egy lett, Giacinto Facchetti volt az ellenfelem, többek között Tarcisio Burgnich, Luis Suárez, Mario Corso rúgta a labdát az olasz együttesben.

– Manapság mi jelenti önnek a futballt?
– Kijárok a Ferencváros mérkőzéseire, no meg az unokám, Dávid meccseire, akinek 12 évesen már olyan jó a bal lába, amilyen nekem volt a jobb fénykoromban!

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. április 23-i lapszámában jelent meg.)