NB I: „Lerendeztem az öltözőben a fiúkkal” – Hornyáknak nem tetszett az 1. félidő

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2022.04.09. 19:50
null
Az első félidőben kapott gólt a Puskás Akadémia (Fotó: Földi Imre)
A Gyirmót FC Győr 1–1-et játszott odahaza a Puskás Akadémiával a labdarúgó NB I 27. fordulójában. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A Gyirmót trénere, Csertői Aurél szerint csapata jól kezdte a mérkőzést.

„Megszereztük a vezetést, tartottuk az előnyt, a gól előtt viszont hibáztunk, így sajnos nem tudtuk nullára hozni a mérkőzést vagy»rárúgni«a másodikat. Ha nem ebben a pozícióban vagyunk, akkor azt mondom, jó kis ikszes meccs volt, de ez sajnos most nem segít rajtunk. A tabellán elfoglalt helyezésbeli különbség nem látszott a két csapat között, ez azonban sajnos csak egy pontot ért.”

CSERTŐI AURÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

RUSÁK EDUÁRD: A SIKER ADHATOTT VOLNA REMÉNYT

A Puskás Akadémia vezetőedzője, Hornyák Zsolt kijelentette: az első félidő értékelhetetlen volt számára.

„Gyengén játszottunk, passzívak voltunk. A második már más volt, a cserék megváltoztatták a játék képét, ezt szerettem volna látni az elejétől kezdve. Tudtam, hogy nehéz lesz a Gyirmót ellen, mert az életéért, a bennmaradásért játszik. Nehéz is volt az elejétől. Csalódást jelentett az első félidő. Szomorú vagyok, mert nyerni jöttünk, ám az első félidőben nem úgy nézett ki a játékunk. Ezt az öltözőben már le is rendeztem a fiúkkal, mert ez legközelebb a Kisvárda ellen, de semmilyen más csapat ellen sem lesz elég.”

HORNYÁK ZSOLT SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

LABDARÚGÓ NB I
27. FORDULÓ
Gyirmót FC Győr–Puskás Akadémia FC 1–1 (Ikic 16., ill. Baluta 82.)
Győr, Alcufer Stadion, 1020 néző. V: Zierkelbach

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek

Bajban a Kecskemét, a rivális Debrecen elvitte a 3 pontot a Széktói Stadionból

Labdarúgó NB I
3 órája

Ennyi fordulón át még sosem vezette az NB I-et a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
11 órája

Kabát Péter: Jó pár napba telt, mire megemésztettem a kupadöntőt

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 10:43

Jurek Gábor: Nagy meccs vár ránk a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 08:44

Kocsis Dominik: Soha többet nem akarok kiesni az NB I-ből

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 08:11

Szerződést hosszabbított fiatal középpályásával az ETO FC Győr

Labdarúgó NB I
2025.03.26. 18:48

Mezei Szabolcs: Még erősebbek leszünk!

Labdarúgó NB I
2025.03.25. 08:18

Női NB I: idegenben nyert a Puskás Akadémia és a Soroksár

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 19:43
Ezek is érdekelhetik