FTC: A labda és a peca örök szerelem – Leandro

– Ha már szombaton a német válogatott ellen játszik a magyar csapat, adódik a kérdés: mennyire emlékszik arra a kaiserslauterni mérkőzésre?
– Nagyon! Sűrű napokat éltem 2004 nyarán. A Fradival az utolsó fordulóban lettünk bajnokok, ha jól emlékszem, az ünneplés nem fejeződött be este kilenckor... Másnap korán reggel meg már a Margitszigeten találkoztunk a válogatott kerettel, nem voltam friss. Kínába utaztunk, az volt életem első válogatott mérkőzése. Onnan indultunk Németországba, három nappal a meccs előtt már Kaiserslauternben voltunk.

– Ami a szövetségi kapitány, Lothar Matthäus miatt igazi presztízsmérkőzés volt.
– Lothar különösen izgatott volt, mégiscsak németként irányította Németország ellen a magyar csapatot. Ráadásul a németeknek az Európa-bajnokság előtt az volt utolsó mérkőzésük, telt ház előtt léptünk pályára, és úgy nyertünk Torghelle Sándor duplájával kettő nullára.

– Pedig az ellenfélben többek között Miroslav Klose, Michael Ballack, Fredi Bobic rohamozott. Nehéz volt őket feltartóztatni?
– Nagyon jó csapatuk volt a németeknek, a kapuban például Oliver Kahn állt. De nem ijedtünk meg, jól kezdtük a mérkőzést, agresszívak voltunk. Torghelle Sanyi kihasználta a két lehetőségét, és ha jól emlékszem, mesterhármast is rúghatott volna. Szervezetten játszottunk, a félidőben már kettő nulla volt, éreztük, hogy azon a napon nem kapunk ki, de még csak döntetlen sem lesz. Azon a meccsen középpályás voltam, belül futballoztam.

– Lothar Matthäusszal mikor beszélt legutóbb?
– Régen. Évekkel ezelőtt Cipruson találkoztam vele. Korábban ugyebár Brazíliában is volt edző, azt a csapatot vette át, amelyben akkoriban voltam, ott akart tartani, de addigra már eldőlt, hogy jövök vissza a Fradiba.

– Brazíliában, Cornélio Procópio nevű településen született. Milyen volt az élete gyerekként?
– A város az ország belsejében található, az óceán ötórányi autóútra van. Nem voltunk gazdagok, de jól éltünk, nem szegénységben nőttem fel. Sok barátomnak nehézségei voltak, de én jó iskolába is jártam, jó ruháim voltak. Hálás vagyok a szüleimnek, nagyon jó gyerekkorom volt. Édesapámmal sokat kijártunk horgászni a környező tavakra, a labda és a peca örök szerelem volt mindig is az életemben.

– Átküldött egy képet, melyen édesapjával egy óriási hallal pózolnak. Milyen hal ez?
– Az Amazonas melletti egyik esőerdőben fogta édesapám, a pontos nevét ne kérdezze, ragadozó hal, a harcsák családjából. Apu fogta, huszonnyolc kilós volt, ez volt a családban sokáig a rekord.

– Megpucolták, megették?
– Pontosan. Azt a nagy halat egy nagy családi bulira tartogattuk.

– Szóval gyerekkorából jön a horgászszenvedély?
– Igen, már gyerekként is sokat pecáztam. A család fiú tagjaival sokat jártunk ki közösen a vízpartra, a házunktól huszonöt percre van egy nagy tó, apu családjának van ott egy horgászházikója. Sok időt töltöttünk ott, ha hazamegyünk Brazíliába, a mai napig kijárunk oda. Érdekes, eleinte Magyarországon nem jártam el horgászni, egy időre megszakadt ez a szenvedélyem, az utóbbi öt-hat évben kezdtem el újra intenzívebben horgászni. Vettem új botokat, felszereléseket.

– A képeket az egyik isaszegi tónál készítettük. Ide jár a legtöbbet?
– Igen. A tizenhetedik kerületben lakunk, Isaszeg nincsen tőlünk túl messze, szép a tó, és jó halak is vannak a vízben. Apu csúcsát én még nem döntöttem meg, az én rekordom eddig egy huszonöt kilogrammos tokhal.

– Ott fogta Isaszegen?
– Nem, azt egy kelet-magyarországi tavon fogtam, édesanyám hozta meg a szerencsémet. A pandémia alatt itt töltötték nálunk a karácsonyt, jó horgászok módjára januárban is kiültünk egy tó partjára. Olyan hideg volt, hogy a tó nagy része már be volt fagyva, alig volt hely, ahová be tudtuk dobni a csalit. Aztán jött a huszonöt kilós tokhal!

– Sokszor látogatják meg önöket a szülei?
– Minden évben egyszer legalább jönnek. A koronavírus némileg keresztülhúzta a számításokat, de mi is szoktunk menni, decemberben voltunk otthon legutóbb. A szüleim már nyugdíjasok. Édesanyám gyerekkorunkban odahaza velünk volt, később egy boltban dolgozott. Édesapám eleinte bankár volt, majd egy építőipari cégnél dolgozott vezető beosztásban. De sokat kijártunk nagyapám farmjára is, amely nagyjából egyórányira volt tőlünk, ott is sokat besegített. Volt ott minden, szarvasmarha, kávéültetvény. Lovagolni is imádtam.

– Tizenhét éves kora óta él Magyarországon. Brazilnak vagy inkább magyarnak érzi magát?
– Kicsit ennek, és kicsit annak is. Magyarnak is érzem magam, de mégiscsak brazil vagyok, mindent a jó oldaláról közelítek meg. Feleségem, Éva szokta mondani, nekem mindenki jó, soha senkire nem mondom, hogy rossz ember. Ilyen vagyok, pozitív beállítottságú. Mindenben a jót látom meg, és a jót keresem. Szerintem így érdemes élni.

– Hány évesen szerette meg a bográcsgulyást?
– Érdekes, a magyar ételeket rögtön megszerettem. A marhapörkölt a kedvencem, a bográcsozást imádom, a vele járó hangulat egyszerűen lenyűgöző. A hétvégén is lesz egy bográcsos buli nálunk a kertben. Előkapom a bográcsot, tüzet rakok, és főhet a finomság. Mellette a hortobágyi palacsinta még a nagy kedvencem, ha étterembe megyünk, rendre azt rendelek.

– Igaz, hogy a hideg teleket a mai napig nem tudta megszokni?
– Egyszerűen nem tudok megbarátkozni vele. A hideg nagyon zavar. Mondjuk ennek is van előnye, volt mivel büszkélkednem otthon Brazíliában, mert én már hógolyóztam is. Nálam a nyár, a jó idő a favorit.

– Az önhöz közel állók azt mondják, fiatalon könnyen elvesztette az önbizalmát, és túlságosan kishitű volt. Igaz ez?
– Így van. Vagyis volt... Túl érzékeny voltam. Fiatal voltam, egyedül érkeztem Magyarországra, Szombathelyen éreztem először jól magam, ott többen voltunk brazilok a keretben. Később a Fradiban nagy nyomás volt rajtam, azt is nehezen viseltem. Szerencsére Garami Józsi bácsi a szárnyai alá vett, ő rendkívül sokat segített. A mi időnkben az idősebb játékosokat becsülték meg inkább, azóta változott a világ, most a fiatalok élveznek előnyt.

– Sokan nem emlékeznek rá, kétezerötben testvére pánikbetegsége miatt a Ferencvárosból hazaköltözött Brazíliába.
– Egy évig voltam otthon. Két húgom van, Beatrize és Helísa, előbbi akkoriban pánikbetegségben szenvedett. Mindenáron orvosi egyetemre szeretett volna menni, és stresszes lett. Súlyos rohamai voltak, az Egyesült Államokból speciális gyógyszereket rendeltünk, de az orvosok azt mondták, mindennél hatásosabb ilyen esetben a megnyugtató családi környezet. A másik lánytestvérem akkoriban távolabb tanult, így a kisebbik húgom sokat volt egyedül. Áldozatot kellett hoznom.

– Beatrize legalább orvos lett?
– Igen, tüdőspecialista. Nagyon büszke vagyok rá. Végül is jól sült el a hazaköltözésem, nagyszerű klubhoz kerültem, a Paranaense együttesével a Libertadores-kupában is meneteltünk. Felejthetetlen élményekkel lettem gazdagabb.

– Később néhány évet Cipruson is eltöltött. Szerettek ott élni a családdal?
– Öt és fél évig éltünk a szigeten, imádtuk. És nem csak a futball miatt. A család nagyon jól érezte magát, nem is igen akartak visszajönni Magyarországra. Nehéz döntés volt, ha nem a Ferencváros hív, talán vissza sem jöttem volna. Cipruson remek a klíma, nyugodtak a hétköznapok, ki tudja, ha még egy-két idényt maradok, talán ott telepedünk le. De nem bánom, hogy végül is így alakult, számomra mindig Magyarország volt a szívem csücske.

– Két gyerekük van, Bianka és Alex. Beszélnek portugálul?
– Bianka tizennégy, Alex tizenkettő múlt, két-három éves korukig csak portugálul szóltam hozzájuk. Sokat hallották, és mivel a családdal is portugálul tartjuk a kapcsolatot a világhálón keresztül, szerencsére mind a ketten jól beszélnek. Hozzáteszem, a feleségem, Éva is beszél portugálul. Bianka emellett most tette le a felsőfokú angol nyelvvizsgát, és Alex is beszél angolul.

– Sportolnak?
– Természetesen. Bianka atletizál, a magasugrás és a távolugrás a kedvence, céltudatos lány, és jó alkata is van. Alex a Fradiban focizik, imádja a futballt, ha így halad, ő is futballista lesz, nagyon eltökélt.

– Feleségét, Évát hol ismerte meg?
– Először kétezernégyben találkoztunk, két évvel később lettünk egy pár. Furcsa kimondani, de a feleségem az első barátnőm! Mindig azt mondtam, ha valaki komoly lesz, ő hosszú távon lesz a párom. Így is lett. Végül két évvel később jöttünk össze, akkor már nem volt párja, egy évre rá pedig már meg is született Bianka.

– A lagzi hol volt?
– Magyarországon és Brazíliában is tartottunk. Nyáron itt, télen Dél-Amerikában. Brazíliában több mint kétszázan voltunk, igaz, arrafelé ez teljesen normális. Magyarországról jött velünk a feleségem családja, és néhány barát, a többiek helyiek voltak.

– Milyenek a szokások egy jófajta brazil lagziban?
– Tánc, kaja, pia, buli hajnalig. Amíg a nap fel nem kel...