FTC: oszétok egymás közt – Bajcajev Csercseszovék edzésén járt

Vágólapra másolva!
2022.09.24. 12:52
null
Sztanyiszlav Csercseszov találkozása a birkózó Bajcajev Vlagyiszlavval (Fotó: Árvai Károly)
A Ferencváros pénteki tréningjét meglátogatta Bajcajev Vlagyiszlav oszét származású birkózó, aki már magyar színekben szerzett Európa-bajnoki ezüstérmet, s ötödik helyen zárt a nemrégiben, Belgrádban rendezett világbajnokságon.


A látogatás célja egyértelmű volt: Oszétiából érkezett Magyarországra, éppen úgy, mint Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros vezetőedzője. A két sportember a tréninget követően találkozott egymással, hosszasan beszélgettek.

„Hallottam a fiatalember eredményeiről – mondta Sztanyiszlav Csercseszov.   – Nagyon örülök, hogy találkozhattunk a szülőföldünktől ilyen messze. Szurkolok, hogy a folytatásban is sikereket érjen el.”

Bajcajev Vlagyiszlav, a Csepel sportolója úgy fogalmazott, megtisztelő volt találkozni honfitársával, és természetesen minden mérkőzésen szurkol a Ferencváros és vezetőedzője sikeréért.

Legfrissebb hírek

Lévai Levente: Még mindig libabőrös vagyok, hihetetlen!

Birkózás
1 órája

Az egymás elleni rangadók dönthetnek a bajnoki címről

Labdarúgó NB I
2 órája

A Nemzeti Színházban emlékeztek meg a KIMBA növendékei a holokausztról

Birkózás
12 órája

Kötöttfogásban holtversenyben a negyedik legjobb Eb-eredmény a somorjai

Birkózás
13 órája

Pászka Lórándot egy hét alatt kétszer műtötték meg

Labdarúgó NB I
16 órája

Losonczi Dávid: Egyszer meg kell nyernem az olimpiát!

Birkózás
22 órája

NB I: kilenc kulcsmeccs jön, amelyeken eldőlhet a bajnoki cím és a kiesés

Labdarúgó NB I
2025.04.14. 18:50

Lőrincz Viktor szerint jó úton járnak a magyar birkózók

Birkózás
2025.04.14. 10:05
Ezek is érdekelhetik