NB I: Varga Barnabás megérdemelné, hogy megnézzék a válogatottban is – Waltner

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2022.10.09. 18:15
null
Waltner Róbert szerint csapata játékából hiányzott a minőség (Fotó: Szabó Miklós)
A Puskás Akadémia sok szabálytalansággal teli meccsen győzelmet aratott a Paks ellen az NB I 10. fordulójában. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A Puskás Akadémia trénere, Hornyák Zsolt azzal kezdte, hogy szeretné megköszönni csapatának a hozzáállást.

„A dominancia végre eredménnyel párosult. Három szép gólt láttam. Hagytuk visszajönni az ellenfelet egy szép fejessel, de ha Mezgrani blokkolja, akkor nincs az a gól. Nem hagytunk kérdőjelet, hogy melyik a jobb csapat, ezt köszönöm a játékosaimnak.”

HORNYÁK ZSOLT SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

A Paks vezetőedzője, Waltner Róbert szerint az első félidőben kiegyenlített volt a játék.

„Vezetést szerzett a Puskás, de szép góllal tudtunk egyenlíteni az első félidőben. Talán több lehetőségünk is volt ekkor, mint az ellenfélnek, viszont a második játékrészben ez megfordult. A Puskás bizonyította, hogy nem véletlenül dobogós két-három éve, jobb volt, mint mi. Bizonyos esetekben még szerencséje is volt, amikor jól belementünk a párharcokba, előttük maradt a labda. Többet vártam magunktól. Mentünk, csináltuk, de ma hiányzott a minőség a játékunkból, főleg a második félidőben.”

A Nemzeti Sport felvetette neki, hogy Varga Barnabás milyen szép felhőfejessel egyenlített még az első játékrészben.

„Valóban gyönyörű volt, szerintem megérdemelné, hogy megnézzék a válogatottban. Nagyon jól teljesít elöl, de visszasegít a védekezésbe is, amiről tudom, hogy Marco Rossinak nagyon fontos. Jól tartja meg a labdát, higgadt marad ziccerben, minden adottsága megvan ahhoz, hogy beférjen a keretbe. Remélem, kap meghívót, mert biztos vagyok benne, hogy meggyőzné Rossit.”

WALTNER RÓBERT SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

NAGY ZSOLT ÉS VARGA BARNABÁS A TALÁLKOZÓ UTÁN

LABDARÚGÓ NB I
10. FORDULÓ

Paksi FC–Puskás Akadémia FC 1–3 (1–1)
Paks,Paksi FC Stadion,1400 néző.Vezette:Erdős
Gólszerző:Varga B. (36.), ill. Corbu (7.), Favorov (66.), Baluta (77.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek

Mezei Szabolcs: Még erősebbek leszünk!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:18

Női NB I: idegenben nyert a Puskás Akadémia és a Soroksár

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 19:43

Kalmár Zsolt: Sok pontot kell még szereznünk

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 08:24

Saponjics marad – a Fehérvár máris élt a hosszabbítási lehetőségével

Labdarúgó NB I
2025.03.22. 16:43

A semmi problémája – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 23:21

Felkészülés: kikapott Dunaszerdahelyen az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 17:40

Legyőzte román másodosztályú ellenfelét a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 16:11

Hosszabbított finn középpályásával a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 19:19
Ezek is érdekelhetik