Népsport: Platkó Ferenc ütközött – mellbevágó MTK-diadal

Már napokkal a mérkőzés előtt tudni lehetett, hogy telt ház lesz. „Két legnagyobb egyletünk mérkőzik meg egymással a Hungária úti sporttelepen. És – amint a jelek mutatják – rengeteg nézője lesz a bajnoki küzdelmek e díszelőadásának holnap is, mint mindenkor eddig, mióta az MTK és FTC idegfeszítően érdekes rivalizálásban viaskodnak egymással a futball-bajnokság dicskoszorújáért”– ütött meg emelkedett hangnemet a Népsport 1922 novemberében, s a stílus maradt akkor is, amikor papírforma MTK-győzelemről írt. Ugyanis  „az FTC hatalmas múltja oly imponálóan hat még most is az idők mindjobban elmosódó távlatából a sportközönségre, akár Hindosztán hindujára a Himalája fenyegetően égre meredő kőtömege. A Himalájában ugyan már nincsenek működő vulkánok, de az FTC formahanyatlást jelentő legkihaltabb állapotában is van valami, ami a váratlan, semmiféle szeizmográffal nem jelzett kitörés előérzetét ébreszti fel a sportközönség szívében”.

Az FTC 8 bajnoki címet számlált ekkor, legutóbb 1913-ban volt első, azóta ahány bajnokság, annyi MTK-győzelem.

Az örökrangadó konkurenciáját nem vállalta a Törekvés és a VAC, ezért délelőtt rendezték meg a soros bajnokijukat, a Töri a Millenárison 3000 néző előtt győzte le a BTC-t, a VAC-ot 2500 drukker látta a Vasas ellen az Üllői úton (1:2). Szép nézőszámok, megérte kitérni. Az MTK–Fradin viszont összejött 31 ezer (!) ember, legalábbis a Nemzeti Sport szerint, Az Est ugyanis 35 ezerről ír.

A Nemzeti Sport arról is beszámol, hogy az örökrangadóra nem csupán ott figyelnek, ahol léteznek hasonló derbik (Prága: Sparta–Slavia, Németország: IFC Nürnberg–SV Fürth, Göteborg: Örgryte–Kamraterna), hanem ott is, ahová a két csapat karácsonyi vagy húsvéti túrája során menni fog (Párizs, Barcelona, Madrid, Stockholm).

Az esélyek egyformák a lap szerint, a védelem egyenlő erejű, a halfsor a Fradinál jobb (Furmann Károly, Szabó József, Blum Zoltán), a csatársorban az MTK-jobbszárny (Braun „Csibi”, Molnár György) és Orth György különösen erős. Egy különös levél is bevezette a nagy mérkőzést: „Az FTC-t pártoló közönség 90 százaléka aláírással fordul hozzánk és arra kéri az FTC-t, hogy küldje nyugalomba Tóthot. A védelem és halfsor tetszésükkel találkozik, de a csatársort a Héger, Nikolsburger, Pataki, Schreiber, Wiener II összeállításban tartják csak alkalmasnak arra, hogy győzelemre vigyék az FTC színeit és tavaszra a már régen óhajtott bajnoki pálmát megszerezzék.”Nos, Tóth Potya játszott (rosszul), Pataki „Pityke” pedig nem játszhatott sérülés miatt.

A kezdés előtt óriási volt a tolongás, a türelmetlen nézők néhány kaput be is törtek, utat engedve így a potyázóknak, a rendőrség 50 gyalogosa és tíz lovasa csak nehezen teremtett rendet.

„Az őszutó sápadt verőfényében került lebonyolításra az annyi izgalommal várt nagy mérkőzés. Embererdő koszorúzta a játékteret, amely hullámzott, zúgott, mint egy nyárfa-pagony, ha szél borzolja a lombüstököt. De a szélből ezúttal nem lett vihar, a zúgás nem fokozódott bősz ordítássá: a peches FTC egy páratlanul szép, bravúros félóra után megadta magát a sorsának s átengedte a győzelem dicsőségét a jobbnak és… szerencsésebbnek”– ez már a tudósítás, amely rögzíti, hogy a meccs előtt a két csapatkapitány, Kertész II Vilmos és Blum koszorúval ajándékozta meg egymást, mindkettőn szalag, rajta ugyanaz a szöveg:  „A nemes ellenfélnek, az ötvenedik találkozás emlékére.”   Lévén ez az 50. örökrangadó (1903 óta).

Tulajdonképpen már a 3. percben eldőlt a meccs. A villámgyors Héger Ferenc ütközött az MTK bekkjével, Kovács II Istvánnal, s  „mellkasára olyan erős ütést kap, hogy kénytelen kiállni”. A szünetig bírta, akkor hordágyon vitték be az öltözőbe, onnan pedig mentővel a Szent István-kórházba, ahonnan este érkezett a hír, hogy néhány nap múlva gyógyultan távozhat.

A játék ettől kezdve   „lelanyhult, a közönség izgalma hatványozottan csökkent, mindenki érezte, nem győzhet már a Fradi, a meccs sorsa eldőlt”  . Jött is az első gól a 7. percben: „Furmanné már a labda, de késlekedik az elrúgással, a szemfüles Siklóssy elkapja előle a labdát és a meglepett Amsel mellett kapuba vágja. 1:0.”

A szünetig a Fradi szinte csak védekezik, ám a második félidő elején nekilendül, ritkán látott lelkes játékot produkál és nyílttá teszi csonka csapatával is a mérkőzést. Aztán az 52. percben  „Platkónál a labda, Kővágó erősen ráfut és a felugró Plattkó térdétől mellén megsérül, ki is áll. (…) Kővágó elhagyja a pályát, ahova csak 10 perc múlva tér vissza rövid időre, azután végleg kiáll”.

Ezzel tényleg vége, csak ráadás, hogy a 76. percben „az MTK baloldala támad és felváltva Vágónál és Opatánál van a labda. Közben Vágó a 16-oson tiszta helyzetbe kerül és orrheggyel a kapura lő. Amsel a kapuba engedi a könnyen védhető labdát. 2:0”  . A kegyelemdöfés pedig:  „A 81. percben Amsel kifut, Hungler fedezi Molnárt, mikor azonban látja, hogy Amsel elhibázza a labdát, ki akarja rúgni azt. A köztük kiugró Molnár pár lépésről a hálóba helyezi a labdát. 3:0.”

Nyer tehát a bajnoki címvédő és az idény végén is első MTK, ám „nehéz a mérkőzés után kritikát adni a csapatok teljesítményéről. Hiszen az FTC jórészt 10, sőt 9 emberrel játszotta végig a meccset”– írja a tudósító, aki azzal folytatja, hogy ezzel együtt a mérkőzés legkiemelkedőbb momentuma kétségkívül az FTC halfsorának nagy klasszisú védelmi játéka, Blum és Szabó futballpályájuk egyik legszebb játékát produkálták, de Furmann is csak kevesebb rutinja miatt maradt el mögöttük. Szabó fáradhatatlanul szedte el a labdákat az ilyen heves ellenálláshoz nem szokott MTK csatároktól, Blum pedig tökéletes helyezkedésével állta útját az MTK kombinációinak.

A másik oldalon a két összekötő, Molnár és Siklóssy Antal nem segítette Orth centerjátékát. Ezért írhatta a Nemzeti Sport: „Elkeseredett drukkerek figyelték a Nikolsburger játékát, áttörési kísérletét s igen meg voltak vele elégedve. Végre is az egyik FTC-hívő felkiált:
– Mondjon akárki akármit, ez a Rudi van olyan, mint az Orth! A különbség legfeljebb csak annyi közöttük, hogy a Rudi egy fejjel kisebb…
– És Orth egy klasszissal nagyobb – tette hozzá egy közelálló MTK-néző elégedett mosollyal.”
Ez nem volt kétséges.

A Nemzeti Sport kritikája kemény, hiszen mit láttunk? „A balszerencse pókhálójának fonalai közé keveredett FTC hősies, de mégis keserves vergődését, s a szerencsés győztesnek biztonsága érze­tében teljes ellanyhulását, elpuhulását. Az egyiktől tehát nem kaphatott, a másiktól ugyan kaphatott volna, de mégsem kapott azt, amit várt tőle: igazi sportot, igazi futballt. (…) Mi ezekkel a gondolatokkal hagytuk ott a rekordlátogatottsággal dicsekvő, de rekordsivárságot mutató MTK- FTC mérkőzést, amelynél szebb, amelynél jobb és igazibb futballt kívánunk a mi lelkes és minden jóért, szépért lelkesülő közönségünknek.”

Ide tartozik még – tudjuk meg –, hogy „a 3:0 nem tünteti fel azonban híven a két csapat tényleges játékerejét. A vasárnapi mérkőzés újabb bizonyságát szolgáltatta annak, hogy az MTK jobb és nívósabb, de puhább futballt játszik, míg az FTC játéka nyers és kiforratlan ugyan, de eredményesség dolgában normális viszonyok mellett közel egyenrangú az MTK-éval”  .

A mérkőzés utáni napon az FTC közli, hogy feljelenti Platkó Ferencet az MLSZ-nél, mert szándékosságot látott nála Kővágó Ferenccel való ütközésénél. Az esetnek nem lett folytatása, ám a játékos napokig ágyban fekvő beteg volt, nagy fájdalmakkal. Ami szomorú: az MTK köreiből senki sem vette a fáradságot, hogy érdeklődjön felőle, meglátogassa őt.

A hét közepére kiderül, hogy 3 390 000 korona volt a bevétel (mai áron: 12 882 000 forint), ám az is, hogy fizető néző 20 200 volt. Hiába, nagy divat volt a potya – ha esetünkben nem is a Tóth Potya.