A magyar futball jövője? Itt a megoldás a szemünk előtt!

– Vajon lesz olyan játékos, akit ezen a világbajnokságon fognak felfedezni?

– Ez nem jó kérdés, le sem fordítom.

– Miért?

– Mert nincs olyan tizennégy évesnél idősebb első és másodosztályú játékos egy komolyabb ligában vagy az utánpótlás-válogatottakban, akit ne ismernének a scoutok. Több tízezres adatbázissal dolgoznak, nincs olyan, hogy ismeretlen játékos.

– Akkor kérdezd meg, hogy nem akarta-e leigazolni korábban a csodagyerek Simone Pafundit?

– Igen, beszélt vele, amikor a játékos még csak tizennégy éves volt, de nem akart váltani, nem akart eligazolni az Udinesétől.

– Onnan jobb ajánlatot kapott?

– Nem, nem a pénz miatt nem akart váltani, ott akart befutni.

Ez a kissé szürreális beszélgetés a FEC scoutképzésén egy kíváncsi tanuló, a tolmács, Szabó András Bálint és a neves olasz szakember, Riccardo Guffanti között zajlott.

Utóbbiról írtunk már korábban, még a világbajnokság előtt is, hiszen Guffanti szinte hazajár Magyarországra, hogy a már külföldön is elismert, a világ legjobb 30 ilyen képzése között számon tartott kurzuson a leendő vagy fejlődni vágyó megfigyelők újabb és újabb sorát tanítsa meg a szakma fortélyaira. És akinek a világbajnokság előtti jóslatai kétharmados sikerrel teljesedtek be: befuccsoltak a németek, volt afrikai csapat a legjobb négy között, de Neymar nem lett a torna aranylabdása.

De szép is lenne, ha három kiszemeltből kettő befutna: a különböző futballmenedzser-játékokban is szereplő Guffanti a munkatársaival többek között Alexis Sánchezt, Simone Zazát, Juan Cuadradót, Luca Pellegrinit, Milan Skriniart és Samir Handanovicot fedezte fel, de ehhez kilométerek százezreit kellett megtennie, és órák ezreit a pályák mellett, a számítógép előtt eltöltenie.

Aranybányászok, kincstalálók, lápi lidércek kergetői, a modern klubok nélkülözhetetlen alapkövei: megfigyelők nélkül nehezen lehet elképzelni egy komolyan vehető futballegyesületet, sőt a magyar válogatott a példa arra, hogy a nemzeti csapatoknál sem nélkülözhető már ez a szakma.

Az olasz másodosztályban szereplő Cagliarinál például négy megfigyelő dolgozik egy fő scout és a sportigazgató, illetve az elnök keze alatt, a megfigyelők 16 bajnokságot tartanak szemmel, fejenként négyet-négyet. Minden scout délelőtt és délután is megnéz egy-egy mérkőzést, elvégzi az ilyenkor szokásos dokumentációt, majd közben utánpótlásmeccseket néz – a scoutok vezetője csak az értékelőlapokat összesíti. A Cagliarinál például létezik egy 500 fős lista a náluk szóba jöhető 16-22 év korú játékosokról, ebből dolgoznak a vezetők.

„Már tizenhárom évesen látszott rajta, hogy nagy sztár lesz, ha az edzői el nem rontják” – mondta Guffanti a felnőttválogatottban tavaly 16 évesen debütáló Pafundiról, aki 2014-ben került az Udineséhez, ahol a korábban a Monza sportigazgatójaként tevékenykedő Guffanti 2009 és 2016 között dolgozott.

Az udinei csapat a Zico-korszak utáni fénykorát élte még néhány évvel ezelőtt, évi 20-50 milliós nyereségre szert téve az átigazolási piacon. Mégsem sikerült a nagy áttörés, mondhatni, az Atalanta futotta be azt az utat nem is olyan régen, amely az Udinese előtt állt.

„Udinében a tulajdonosnak más volt a célja, nem nagy csapatot akart építeni. Eladta a gyárait, és két másik csapatot is megvásárolt, és úgymond ebből él, más volt tehát a sportszakmai cél, más a célkitűzés, ezért nem lett az Udinese az Atalanta” – mondta az olasz és a magyar futballt is nagyon jól ismerő Szabó András Bálint.

Visszatérve a scoutingra: millió és egy fortélya van ennek a szakmának is, mint minden más szakmának, kulcsszereplő a szerencse, mint az élet területén mindenhol, de a lényeg: nyitott szemmel kell járni. És nyitott füllel: Guffanti sokáig figyelte Simone Zazát, az Atalanta tehetséges csatárát, pontosabban csak figyelte volna, mert a játékos sohasem lépett pályára az ifik között. Végül a kávézóban megtudta a megfigyelő a mindent halló „bergamói nagy öregek” beszélgetéséből, hogy azért nem léphet pályára Zaza, mert nem írta alá az új szerződését. Guffanti azonnal lépett, az ék leigazolását javasolta a főnökének – aki szerződtette is gyorsan Zazát, de már az új munkaadója, a Sampdoria részére.

Hasonló volt Milan Skriniar esete is, akinek a mutatói bizonyos területeken nagyon rosszak voltak, holott kiváló felépítésű, jó képességű játékos: végül személyesen is többször megnézte a szlovák hátvédet, és kiderült, hogy statisztikai rendszerekben megjelenő sok-sok egyéni hiba nem az ő „sara”, hanem a társai helyezkedési ügyetlenségei után neki kell kétségbeesetten mentenie, ami aztán vagy sikerült, vagy nem. Guffanti azonnal javasolta a leigazolását, de addig alkudoztak a főnökei a Zsolnával, hogy a Sampdoria megelőzte őket.

Érdekes és tanulságos a magyar futballban dolgozók számára is, hogy az olasz szakember többször is kiemelte, mennyire fontos a játékos személyisége: az evidens példa, Mario Balotelli mellett megemlítette, hogy Paulo Dybalát tényleg mindenki jól ismeri a szakmában, de amikor az utolsó évét töltötte a Juventusban, a Roma és az Internazionale scoutjai folyamatosan figyelték az argentint, igyekeztek megtudni, miért nem akar hosszabbítani vele a klubja, és azt is, hogy milyen a futballon kívüli élete.

„Az utánpótlásban az edző a legfontosabb a gyereknek, mert mintát ad” – szögezte le Guffanti, aki egyébként jól ismeri a magyar futballt is, rendszeresen figyeli a magyar és a Magyarországon játszó tehetségeket.

Apropó, megfigyelés: az Udinese százmillió eurói nem a semmiből ereszkedtek le a klubkasszába, nem lehet véletlenül 182 millió eurót keresni csak az Alexis Sánchez, Juan Cuadrado, Gökhan Inler, Kwadwo Asamoah, Fabio Quagliarella, Piotr Zielinski, Roberto Pereyra, Samir Handanovic, Mauricio Isla, Luis Muriel, Allan, Adalberto Penaranda soron.

Bármilyen hihetetlennek hangzik, de öt éven át az Udinese költötte a legtöbb pénzt a megfigyelésre az egész világon, többet a Barcelonánál és a Real Madridnál is, tizenöt éve már ennek köszönhetően eltartja magát a csapat. Jelenleg is 24 főállású megfigyelővel dolgozik az udinei klub, amely ma már a Granada és a Watford „testvére”, és önálló stadionja is van, ami nem általános Olaszországban. Apropó, Olaszország: az ottani törvények miatt tilos 14 éven aluli játékost egy másik tartományba átigazolni, ezért 16-20 év közötti játékosokat szemelnek ki a csapatok, vagy éppen nagyon fiatal külföldiekre csapnak le, lásd éppen az általunk is megénekelt Atalanta-módszert.

„Egy harmadosztályú, de profi csapatnál kezdtem el dolgozni sportigazgatóként, nem voltak olyan erőforrások, mint a nagyoknak, kevés pénz, kevés ember állt rendelkezésünkre. Én voltam a megfigyelő is egy személyben. Sohasem mondom egy játékosra sem, hogy én vittem egy csapathoz, mert egy igazolás teammunka. Az ottlétem során az Udineséhez igazolt összes játékoshoz közöm van nyilván, de egy adott játékost többen is megnéznek. Akad két olyan játékos, akire úgy bukkantunk rá, hogy senki sem figyelt fel rájuk korábban: Grigorisz Kasztanosz az első ciprusi lett az olasz profik között, korábban nem volt igazolt játékos egyetlen valamirevaló klubban sem. Egyszer egy barátságos mérkőzésen vett részt tizenöt évesen, sokkal idősebbek között, megláttam, elvittem próbajátékra Udinébe. Még nem volt tizenhat éves, hazaküldtük addig, csakhogy a Juventus tudomást szerzett róla, és leigazolta, amikor betöltötte a tizenhatot” – nyilatkozta Guffanti az NS-nek.

A játékos az interjúiban maga is gyakran felidézi ezt az esetet, de még különösebb esete is volt a „szarvasgomba-keresésnek”.

„Krisztosz Kurfalidisz többször is játszott már a Cagliari felnőttcsapatában, és éppen csak betöltötte a tizenhatot, amikor Szaloniki külvárosában egy kispályán találtam rá, miután lekéstem egy mérkőzésről. Egy szeméttelep melletti pályán egy meccset néztem meg unalmamban, mondtam, ha már itt vagyok, csak megnézek egy meccset. Magammal vittem a Cagliarihoz, három éve már ennek.”

Kurfalidiszt behívták már a felnőttválogatott keretébe is.

„Sok fiatal külföldi nehezen illeszkedik be az idegen kultúrába, ez történik az olaszokkal is más országokban, nehéz beépíteni őket. Ha találsz egy jó játékost, néha előfordul, hogy mentálisan nem áll készen a feladatra. Hiányoznak neki a megszokott dolgok, túl nagy a távolság, nem tudja kezelni a változásokat. Olykor Olaszországon belül is előfordul, ha nagy a földrajzi távolság a régi és az új csapat között. Igyekszem olyan játékosokat találni, akik mentálisan is erősek, nyilván alaposan fel kell térképezni a környezetét, a családi hátterét is” – világított rá a szakmai nehézségekre Guffanti, akinek több „játékosa” is részt vett a téli világbajnokságon.

Futballt imádó gyerekek százezrei játszanak itthon – a következő világbajnokság résztvevői közöttük lehetnek. Csak éppen…

Az olasz szakember hamarosan ismét ellátogat Budapestre. Ki tudja, a képzések utáni meccsnézés közben már látja a jövő Détári Lajosát?