NB I: a 14 éven aluli szurkolók részt vehetnek a Honvéd–Kisvárda zárt kapus találkozón

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.01.26. 22:22
null
14 éven aluliak részt vehetnek a Honvéd–Kisvárda meccsen (Fotó: mlsz.hu)
A Budapest Honvéd a hivatalos oldalán jelentette be, hogy a Kisvárda elleni hazai zárt kapus mérkőzésükre beengedik a 14 évesnél fiatalabb futballrajongókat.

A Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának döntése értelmében a Honvéd szurkolói a Zalaegerszeg elleni találkozón mutatott viselkedésük miatt – megbotránkoztató kifejezés bekiabálása, rasszista magatartás – a február 14-én rendezendő hazai mérkőzésen nem vehetnek részt.

Mindezek ellenére a klub jó hírekkel is tudott szolgálni a csapat támogatói számára, hiszen a hivatalos honlapján megosztotta, hogy a 14 évnél fiatalabbakat szívesen várják a bajnokin.

A MLSZ szabályzatához igazodva a kispesti együttes a hazai szektoraiba minimum tíz-, maximum húszfős csoportokat enged be, melyeket 1-1 felnőttnek kell elkísérnie.

A helyszínen kizárólag a vendégszurkolók számára árusítanak jegyeket, a hazai szektorba érkező csoportok csak előzetes regisztrációval léphetnek be a Bozsik Arénába.

Legfrissebb hírek

Koszorúzás az MLSZ centenáriumi emlékművénél az 1000. válogatott meccs után

Magyar válogatott
2025.03.22. 13:38

NB I: egy nappal előbb játszik Diósgyőrben a KTE

Labdarúgó NB I
2025.03.18. 11:17

Játékvezetői csúcstalálkozót tartanak Budapesten

Labdarúgó NB I
2025.03.17. 18:31

NB II: fordított a Barcika és a Vasas, a Kövesd megverte a Honvédot, Soroksáron győzött a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 19:05

A listavezetőnek a Soroksár sem jelentett gondot

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 16:51

Szendrei duplájával távolodott el a Mezőkövesd a Honvédtól

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 15:55

Női kézi NB I: csak hét percig tudta tartani a lépést a Kisvárda a Győrrel

Kézilabda
2025.03.13. 19:24

Eddig nem ismert oldaláról és a magyar válogatott ezredik meccséről is beszélt Marco Rossi – videó

Magyar válogatott
2025.03.13. 16:41
Ezek is érdekelhetik