NB I: fél év után kölcsönbe távozik a Mezőkövesd korábbi korosztályos válogatott védője

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2023.01.04. 17:49
null
Bobál Dávid a tavaszt az MTK-nál tölti (Fotó:<a href="https://www.mtkbudapest.hu/hu/hirek/magyar-bajnok-belso-vedo-erkezett" target="_blank"> mtkbudapest.hu</a>)
A labdarúgó NB II-ben szereplő MTK-hoz kerül kölcsönbe a Mezőkövesd 27 éves játékosa, Bobál Dávid – írja a hivatalos oldalán a borsodi klub.


Korábban beszámoltunk arról, hogy a labdarúgó NB I-ben szereplő Mezőkövesd alaposan átalakítja a keretét tavaszra, már hat játékos érkezését is bejelentette.

A tabella 9. helyén álló együttes most megnevezte az első távozót, Bobál Dávid mindössze fél év után kölcsönbe kerül az NB II-es MTK-hoz. A 27 éves, korábbi korosztályos válogatott játékos 9 mérkőzésen lépett pályára ebben az idényben a bajnokságban, emellett két kupameccsen is játszott.

Bobál szabadon igazolhatóként 2022 nyarán érkezett Kövesdre, miután lejárt a szerződése Zalaegerszegen.

„Dávid kölcsönvételének célja, hogy a csapatvédekezésünket javítsuk célunk elérése érdekében. Rutinos, jó korban lévő játékos, aki volt már hasonló helyzetben, jól ismerjük, így tudjuk, mire számíthatunk” – nyilatkozta Selei András, az MTK Budapest klubigazgatója a klub honlapjának.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS MEZŐKÖVESDEN
Érkezők:
Ilja Beriasvili (grúz, FC Telavi – Grúzia), Csontos Dominik (Ferencváros, legutóbb kölcsönben Soroksár, szabadon igazolhatóként)), Steliano Filip (román, szabadon igazolhatóként, legutóbb Dinamo Bucuresti – Románia), Márkus Attila (Nyíregyháza Spartacus, Nyikolaj Prudnyikov (orosz, szabadon igazolható, legutóbb FK Orenburg – Oroszország)
Kölcsönbe érkezők: Lehoczky Roland (MTK Budapest)
Kölcsönből visszatérnek:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek: Younn Zahary (klub nélkül, legutóbb SO Cholet)
Távozók:
Kölcsönbe távozók: Bobál Dávid (MTK Budapest)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek

Elbukott a Vasas az utolsónál, két meccsig tartott a Honvéd feltámadása – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
22 órája

A Mezőkövesd nyerte meg az alsóházi csatát, oda a Békéscsaba tavaszi veretlensége

Labdarúgó NB II
Tegnap, 13:44

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

Ötvös Bence nem gondol a válogatott meghívóra, csak dolgozik becsülettel

Labdarúgó NB I
2025.02.28. 10:10

NB II: bejelentett egy újabb érkezőt a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.02.27. 22:14

Ötvös-munkával jutott nyolc közé a kupacímvédő Paks

Labdarúgó NB II
2025.02.26. 18:50

Így került Brazíliába az U-válogatott csatár – bejelentették a szerződtetését

Légiósok
2025.02.25. 16:04

Súlyosan megsérült Bobál Dávid térde

Labdarúgó NB I
2025.02.24. 19:12
Ezek is érdekelhetik