Honvéd: Elszállt a félelem, csak én voltam és a labda – Dúzs Gellért

Megragadta az élet adta esélyt Dúzs Gellért: a Bp. Honvéd kapusa a Mezőkövesd Zsóry (0–0) és a Puskás Akadémia ellen (3–1) egyaránt magabiztosan teljesített, sőt a felcsútiak ellen bravúrt is bemutatott, lapunktól hetes osztályzatot kapott. A kispestiek 21 esztendős játékosa azután jutott bizonyítási lehetőséghez, hogy a klub vezetősége és szakmai stábja elégedetlen volt az első számú kapus, a csapatkapitány Szappanos Péter játékával és hozzáállásával, így bár az egyszeres válogatott futballista edzhet az első kerettel, a meccskeretben nem kaphat helyet.

„Kispestre hét éve érkeztem, s mindennap azért dolgoztam, hogy ha megkapom a lehetőséget az első osztályban, ne okozzak csalódást  – mondta lapunknak Dúzs Gellért, aki harmadik számú kapusból lépett első első számúvá, az utóbbi két bajnokin a korábban rendre remeklő Tomás Tujvel ült a kispadon. – Tizennégy éves voltam, amikor elkerültem otthonról, Salgótarjánból. Az első hetek, hónapok nehezen teltek, de ez természetes, hiszen a barátaimat, a családomat hagytam hátra. Sokszor el sem hittem, hogy tarjáni srácként olyan patinás klubhoz szerződhettem, mint a Honvéd. Amúgy érdekes, hogy a huszonegyedik születésnapomon mutatkoztam be az NB I-ben, és egy héttel a születésnapom előtt léptem be először a Magyar Futball Akadémia kapuján: majdnem pontosan hét év telt el a két csodás pillanat között. Azért élveztem minden percét ennek az utazásnak, mert tudtam, bátran álmodozhatok, hiszen minden rajtam múlik. Tisztában voltam azzal, ha nem jön közbe súlyos sérülés, előbb-utóbb az NB I-ben is játszhatok, s akkor kell igazán helytállnom: eddig sikerült, de nyilván még az út elején járok. Mostanság sokszor eszembe jut, hogy már hatévesen a kapuban álltam Salgótarjánban, hogy mennyit segített az akkori kapusedzőm, Babják Csaba. Már akkor eldöntöttem, kapus akarok lenni: bár mezőnyjátékosként sem voltam ügyetlen, amikor a kapuban álltam, éreztem, jó helyen vagyok. Csakúgy, mint anno az akadémián: a régi Bozsik-stadionban az ablakból rá lehetett látni a pályára, néztük a gyepet, a lelátót, az edzéseket. Lementünk, néztük a nagyokat, s azt beszéltük a társakkal, hogy egyszer mi is ezen a pályán futballozunk. Ez az álom meg is valósult: a szélső Kocsis Dominikkal egy szobában laktunk, most meg a felnőttek között csapattársak vagyunk. Hihetetlen!”     

Nemcsak a régmúltra, hanem az utóbbi hetekre is szívesen gondol vissza – a kövesdi bajnokin nyugodtan és magabiztosan teljesített, a kispesti szurkolók pedig már az első pillanattól kezdve mellé álltak.

„Amikor megtudtam, hogy én védek Kövesden, izgultam, de a meccsnapon, amikor kifutottunk bemelegíteni, elszállt a félelmem: csak én voltam és a labda. Kétségtelen, számomra jól alakult a meccs, nem volt sok munkám. De ilyenkor nem is az a lényeg, hogy, mondjuk, a beadás után lehúzom-e a labdát, hanem az, hogy ki merjek mozdulni a kapuból. A szurkolóink pedig... Hihetetlen, hidegrázós élmény. Amikor skandálják a nevemet, olyan jó érzéssel tölt el, hogy azt hiszem, az ellenfél nekem nem lőhet gólt. A felcsútiak ellen a múlt hét végén sajnos kaptam, de a csapat erejét mutatja, hogy fordítottunk, s nyertünk három egyre. Szerencsére jól ment a védés, az első félidőben Luciano Slagveer került ziccerbe, de kivártam, és hárítottam. Ezt tartom az egyik fő erényemnek: a közeli lövéseknél, amikor szükség van reflexmozdulatra, jó százalékban védek, próbálok kivárni. A labdára kell reagálni. A gyengébbik, bal lábamra még sokat kell dolgoznom. Abban is előre kell lépnem , hogy egy jó kapus erős egyéniség, olyan, aki vállalja az irányító szerepet. Ez a képesség, készség bennem lakozik, de a koromnál fogva, s azért, mert még csak két NB I-es meccs van a lábamban, még van hová fejlődnöm.”     

Dúzs Gellért az iskolapadban is jeleskedik: a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem hallgatója, s ha minden a tervei szerint alakul, fél év múlva diplomás lesz.

„Az edzői szakmát tanulom, a hangsúly természetesen a labdarúgáson van. Az órák e köré épülnek, de tanulunk anatómiát is. Mindig is szerettem volna, hogy ne csak egy lábon álljak, ezért is fontos, hogy megszerezzem a diplomát. A suliban is sokan gratuláltak a bemutatkozásomhoz: szurkolnak azért is, hogy bennmaradjunk az NB I-ben. Erre reális esélyünk nyílt, de már nem szabad a múlt heti sikerre gondolnunk, csak a ZTE elleni szombat esti meccs lebeg a szemünk előtt. S ha már szóba került a hét végi bajnoki: eljutott hozzám a hír, hogy az egyik gyerek, aki ott volt a felcsútiak elleni bajnokinkon, feltartott egy kartonpapírt, amelyre ráírta, szeretné elkérni a mezemet. Sajnos ezt akkor nem láttam, de mindent megteszünk, hogy kapcsolatba lépjünk vele, s odaadhassam a dresszemet. Megtisztelő, ha valaki már most az én mezemet szeretné megkaparintani – már ezért megérte a kapuba állni hatévesen Salgótarjánban.”     

Fenti képünk a bizonyíték rá, összejött a találkozó.