Paks: Windecker József a fájdalom ellenére sem akart kiszállni a játékból

A Paks előző öt bajnokiját sérvműtét miatt kihagyta Windecker József, ám a hétvégén már a meccskeretben volt, és abban bízik, hogy a csapat az idényt dobogón zárja.

Hosszú ideje menetel a Paksi FC, ami azért is nagy szó, mert egyik legfontosabb játékosa hetek óta nem lépett pályára. Amikor egészséges, Windecker József rendre vezéregyéniségként futballozik (nem mellékesen védekező középpályásként már ötgólos az idényben), sokat tett azért, hogy csapata Bognár György vezetőedző bemutatkozó meccse után (hazai pályán 2–0-s vereség a Mezőkövesd Zsórytól) végül klubcsúcsot jelentő hat mérkőzésből álló győzelmi sorozatot építsen. Ám mert egy ideje a fájdalom állandó kísérője volt a játékának, március végén meg kellett operálni.

„Egy ideje már úgy futballoztam, hogy a hasfalamnál és a közelítőmnél rendszeresen fájdalmat éreztem, ám a csapatnak és nekem is ment a játék, és egyszerűen nem akartam kiszállni – kezdett a történetébe Windecker József. – Aztán amikor már akkora lett a fájdalom, hogy kihatott volna a teljesítményemre, Bognár György vezetőedzővel és Haraszti Zsolt ügyvezetővel úgy döntöttünk, a válogatott miatti bajnoki szünetben megműttetem a sportsérvemet. Egy müncheni specialistára esett a választás, azért, mert korábban többek között a csapattársa­mat, Haraszti Zsoltot, valamint Juhász Rolandot is operálta már, újfajta technológiával dolgozik, amelynek köszönhetően gyorsabb a felépülés. Egyébként a jobb oldalamon éreztem a fájdalmat, de a március huszonkilencedikén elvégzett beavatkozásnál kiderült, a bal oldalamon is nyitva van a sérvkapu, így egyszerre csinálták meg a kettőt. A doktor úr azt mondta, öt-hat hét múlva már tudok edzeni, de aztán a reméltnél is gyorsabban felépültem, vasárnap az NB III-ban már meccset is játszottam!”

A paksiak 30 éves labdarúgója március 19-én még tevékeny részese volt a Vasas elleni idegenbeli 3–2-es győzelemnek (az volt csapatának sorozatban a negyedik sikere), aztán jött a műtét, a hétvégi fordulóban azonban már visszatérhetett – igaz, egyenlőre csak a meccskeretbe. Pénteken a KTE ellen 3–2-re megnyert rangadón már ott lehetett a paksiak kispadján, pályára azonban még nem lépett, ugyanakkor két nappal később a klub NB III-as együttesében kilencven percet játszott a Monor ellen 2–2-re végződő találkozón, mi több, gólt is szerzett.

„Kettős érzés volt bennem, amikor hétről hétre kívülről néztem a meccseinket: mindig rossz, amikor az ember nem játszhat, nem segíthet, ugyanakkor nagy boldogságot adott, hogy jöttek az eredmények. Aligha túlzok, amikor azt mondom, tíz bajnokiból nyolcat megnyerni még a Ferencváros életében is jelentős eredménynek számít, és főleg így van ez, ha másik klubról van szó, most éppen a Paksról. Amúgy talán két közös edzésen vettem részt, és Bognár György Kecskeméten máris leültetett a kispadra, szóba került, hogy esetleg néhány percre beállok, de akkor meg két nappal később nem futballozhattam volna az NB III-as csapatunkban. Így végül a KTE ellen nem álltam be, de hihetetlenül jó volt a pályán megélni azt a katarzist, amit a harmadik, győzelmet jelentő gólunk adott! Két nappal később aztán végigjátszottam a Monor elleni bajnokit – pedig egy félidőt, legfeljebb hatvan percet terveztünk –, jó állapotban éreztem magam, persze, azt is tudom, az NB III azért nem az első osztály. Hogy mit hozhat a bajnoki hajrá? A harmadik helyen állunk, és meg is akarjuk tartani ezt a pozíciót. Szombaton rangadót játszunk a DVSC-vel, de mi úgy készülünk, hogy négy élet-halál harc vár még ránk. Több forgatókönyv is elképzelhető, azon leszünk, hogy olyan valósuljon meg, amelynek végén a Paks az első három között zár.”