Címlapsztori: Bevált európai modell jöhet – alsó- és felsőház az NB I-ben

ÉRDEKES BEJELENTÉST hallhattak a magyar labdarúgás rajongói: az NB I átszervezését helyezte kilátásba Csányi Sándor, Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke az M4 Sportnak január 29-én adott interjújában: „Nem titok, gondolkodunk, hogy 2025 után hogyan alakuljon a magyar bajnokság rendszere, a csapatok száma, a lebonyolítás szisztémája. Ennek a munkának a közepénél tartunk, és a tizenkét NB I-es csapatból tízen tizenhat csapatot szeretnének látni, míg ketten megtartanák a jelenlegi létszámot. Ha megnézzük az európai labdarúgás versenyrendszereit, nagy különbséget nem látunk. Ha hozzáértőkre hallgatunk, úgy néz ki, a tizenkét csapatos OTP Bank Liga és a tizenhat csapatos Merkantil Bank Liga jó kombináció. Ugyanakkor felvetődhet, hogy két kieső legyen-e, vagy egy kieső, és az utolsó előtti játsszon az NB II második helyezettjével osztályozót. Határozottan felvetődött, hogy úgy alakítsuk át a lebonyolítás rendjét, hogy a háromszor tizenegy mérkőzés helyett legyen kétszer tizenegy, és az így kialakult sorrend alapján legyen rájátszás felső- és alsóházzal.”

Bár a sportvezető megjegyezte, nem szereti az alsó-, illetve felsőházi megoldást, a háromszor tizenegy fordulós lebonyolítást igazságtalannak tartja. Hozzátette, hogy a változtatások a 2025–2026-os kiírástól lépnének érvénybe, ám még semmi sem dőlt el. Nyilatkozata azonban előrevetíti, hamarosan új rendszerben folytatódhat az OTP Bank Liga, ezért körbejártuk a témát.

Nem új keletű a gondolat, hogy rájátszásos rendszerben bonyolítsák le a magyar első osztályú bajnokságot, 2001 és 2004 között ugyanis ezt alkalmazva rendezték az akkori nevén Borsodi Ligát, majd később Arany Ászok Ligát. Nézzük, mi is történt abban a három idényben, amikor a tizenkét csapatot felvonultató bajnokságot alsó-, illetve felsőházra osztották a versenykiírás alapján.

HIÁBA AZ IZGALMAK, EGYSZER MÁR ELKASZÁLTÁK

A 2001–2002-es évad alapszakaszában 33 fordulót rendeztek, mint az NB I mostani kiírásában, tehát minden csapat háromszor játszott egymás ellen. A bajnokság ezen szakasza hatalmas meglepetést hozott, hiszen az előző idényben hatodik helyen záró MTK Hungária tízpontos előnyre tett szert, és az utolsó játéknapra is megtartott hármat az előző évadot tizedik helyen záró Zalaegerszeggel szemben. Az ötmeccses rájátszásban azonban az utóbbi szerepelt a legjobban, tíz pontot szerzett, letaszította az élről a fővárosi kék-fehéreket, ezzel története során először lett bajnok – emlékezetes meccsen került Zala megyébe a győztesnek járó trófea, hiszen az utolsó forduló előtt két pont hátrányban lévő, címvédő Ferencvárost fogadta 16 000 néző, azaz telt ház előtt, és 1–1-es döntetlennel tette biztossá első helyét.

A 2002–2003-as idényben a lebonyolítás ez előzőhöz képest némileg változott: az alapszakasz és a rájátszás egyaránt két-két körből állt, ezzel pedig igazságos rendszert hoztak létre, hiszen minden csapat ugyanannyi meccset játszott hazai pályán, mint idegenben. A 22 körből álló alapszakasz a Ferencváros elsőségét hozta, az MTK Hungária egy, az Újpest FC nyolc ponttal maradt el tőle. A rájátszás során a Fradi legfőbb üldözője továbbra is az MTK volt, és az utolsó forduló előtt szinte biztosnak tűnt, hogy saját közönsége előtt ünnepelhet bajnoki címet a DVSC két vállra fektetésével. Csakhogy az MTK legyőzte a Megyeri úton az Újpestet, míg a harmadik helyüket megtartani akaró hajdúságiak nem tették meg a szívességet, hogy asszisztáljanak a zöld-fehérek sikeréhez, és 0–0-s döntetlent játszva egy ponttal távoztak az Üllői útról – no meg jó néhány pofonnal, történt ugyanis, hogy a rekordbajnok csalódott szurkolóinak jelentős része olyannyira nehezen emésztette meg a fiaskót, hogy a pályára rohant, és több debreceni labdarúgót bántalmazott, Szentes Lázár vezetőedzőt pedig megrúgták, és hátulról leütötték, aminek következtében kórházba kellett szállítani. Ilyen körülmények között lett bajnok az MTK!

Végletekig kiélezett volt a 2003–2004-es idény is, amely az elmúlt évtizedek legizgalmasabb bajnoki hajráját hozta Magyarországon. Az alapszakaszgyőztes Ferencvárost a Siófok és a DVSC követte, az Újpest pedig kilencpontos hátránnyal ötödik lett. Ehhez képest a rájátszás utolsó játéknapján három együttesnek maradt esélye a bajnoki címre, és az izgalmakat fokozta, hogy közülük kettő egymással csapott össze. A Ferencváros 3–1-re legyőzte a listavezetőként érkező debrecenieket, ám a zöld-fehérek elsőségéhez elengedhetetlen volt, hogy a tavasszal hatalmast hajrázó Újpest ne győzzön a már tét nélkül futballozó, a felső házban utolsóként álló MTK Budapest ellen a Puskás Ferenc Stadionban. Mivel a bajnoki 1–1-es döntetlennel zárult, a lila-fehérek kénytelenek voltak beérni az ezüstéremmel és az UEFA-kupa-indulással, a bajnok pedig a Fradi lett.

A fenti múltidézésekből kiderül, három roppant izgalmas évadot hozott a rájátszásos lebonyolítású NB I, a 2004–2005-ös kiírás azonban már átszervezett formában zajlott: 16-ra emelték a létszámot, eltörölték a rájátszást, valamint a 2003–2004-es idényre bevezetett osztályozót. Hogy ezt mi indokolta, azt Szieben László, a kiírás megváltoztatását kezdeményező Magyar Labdarúgóliga egykori elnöke fejtette ki lapunk hasábjain 2004. február 13-án: „A tizenhat és tizennégy csapatos profi bajnokság létrehozását egyaránt szorgalmazták a klubtulajdonosok és a szakemberek is, tehát meggyőződésem, hogy ezzel optimális helyzetbe hozhatjuk a magyar futballt. Négy tényező, és most fontosságuk szerint sorolom őket: tisztesség, elvégzett munka, hozzáállás és pénz kell ahhoz, hogy esélyt adjunk a futball felzárkóztatásához.”

A döntéshozók úgy vélték, gazdasági előnyökkel jár az új bajnoki kiírás, szerintük a rájátszásos rendszer nem bizonyult elég hatékonynak, és az is szempont volt, hogy ha több a csapat, több fiatal tehetség kaphat bizonyítási lehetőséget. Két évtized távlatából látjuk, a magyar labdarúgás e változtatások révén sem került fejlődő pályára, ráadásul a 2000-es évek közepét gazdasági instabilitás, valamint visszaélések, bundabotrányok és állandó licencproblémák jellemezték. Ez a szakasz akkor zárult le teljesen, amikor az MLSZ újból átszervezte az NB I-et, és a 2015–2016-os idény tizenkét csapattal indult. A lebonyolítás azóta is ugyanez: háromszor 11 fordulót követően, azaz a bajnokság végén az utolsó két helyezett kiesik a másod­osztályba. Eszerint az első két körben oda-vissza mérkőző csapatok a harmadik körben úgy játszanak, hogy az előző bajnoki kiírás első hat helyezettje hatszor pályaválasztó, míg a többiek – köztük a két újonc – ötször mérkőzhetnek hazai környezetben. Az MLSZ ekkor is elvetette a rájátszás ötletét, mivel úgy vélte, az alsóházi rájátszásban azok a csapatok, amelyek már nem eshetnek ki, de sokkal feljebb sem kerülhetnek, unalmas mérkőzéseket játszanának.

CIPRUS: 2007 ÓTA KITARTANAK A RÁJÁTSZÁS MELLETT

Csányi Sándor szavaiból ítélve ugyanakkor nagy az esély rá, hogy a jelenleg érvényben lévő lebonyolítási rend éppen tíz idényt követően megszűnik. A rájátszásos rendszer nem ördögtől való gondolat, Európában jelenleg tizenkilenc országban vannak rájátszásos küzdelmek, a legtöbb esetben alsó- és felsőházas rendszer működik. A régiónkban is ez a leggyakoribb, hiszen Románia, Szlovákia, Ausztria, Szerbia és Csehország is ezt alkalmazza. A Magyarországon megfontolandó, tizenkét csapatos, egy-egy kiesős, illetve osztályozós bajnoksághoz hasonló működik Finnországban, Skóciában, Svájcban, valamint Szlovákiában, ezek közül a szlovákhoz hasonlíthat majd leginkább a magyar módi, hiszen északi szomszédainknál is huszonkét játékhetet követően ér véget az alapszakasz, és tízfordulós a rájátszás – az NB I-ben is ez a terv.

„Szakmai szempontból mindenképpen jó a rájátszásos rendszer, mert a felsőházba kerülők a végjátékban az idény legjobbjaival csapnak össze, ami ösztönzi a fejlődést – nyilatkozta a Cipruson légióskodó Gyurcsó Ádám, aki az AEK Larnaca játékosaként harmadik éve futballozik a tizennégy csapatos bajnokságban, amelyet 2007–2008 óta rájátszásos rendszerben rendeznek. – Az alapszakasz huszonhat fordulójában kidomborodik, melyik csapatnak hol a helye, igazságosnak tartom. Az idényben nagy nyomás volt rajtunk, oda kellett érnünk az első hatba, hiszen az előzőben európai csoportkörösök voltunk, a rájátszásban buktuk el a bajnoki címet. Ebben az évadban hét-nyolc csapat tűzte ki célul a felsőházba kerülést, mi azok közé tartozunk, akik sikerrel vették az akadályt, és az évad érdemi részének a hétvégén veselkedtünk neki. Akkor találkoztam először ezzel a lebonyolítással, amikor Lengyelországban játszottam, de ott megfelezték a pontokat, ami nem volt igazságos. Cipruson ilyenről szerencsére szó sincs, annyi pontot viszünk magunkkal, amennyit az alapszakaszban gyűjtöttünk. A végjáték így is mindig izgalmas a körbeverések miatt, minden fordulóban közvetlen riválissal játszanak a csapatok, apróságok döntenek a végeredményről. A nézőket is a rájátszás érdekli leginkább, ez dönt ugyanis arról, ki melyik pozícióban végez, ráadásul rangadó rangadót követ. Nem értek egyet azzal, hogy a szurkolók lelkesedése alábbhagy, ha egy évadban négyszer rendeznek mérkőzést ugyanazzal a párosítással, hiszen még kétszer láthatják a legjobb párharcokat a felsőházban – a hangulat is ezeken a meccseken a legjobb. Szerintem a Fradi–Újpest a felsőházban ugyanolyan izgalmas lenne, mintha csak kétszer találkoznának, sőt megkockáztatom, még izgalmasabb lenne a megnövekedett tét miatt. Szerintem az alsó-, illetve felsőházi lebonyolítással még érdekesebbé lehet tenni egy bajnokságot, de mindig azzal a formátummal van a baj, amelyik éppen érvényes – az alsóházi csapatok között például szerepelnek olyanok, amelyek szinte tét nélkül mehetnek neki az idény második szakaszának, mert nincs esélyük kiesni.”

NEM CSAK A DOBOGÓRÓL VEZETHET ÚT EURÓPÁBA

Ezzel szemben például az osztrák Bundesligában vagy a szlováki Niké ligában az alsóházi csapatokat is érdekelté teszik a minél jobb szereplésben.

„Ausztriában egyrészt azért hajtanak a klubok, hogy ne essenek ki, másrészt az alsóház első két helyén végezve még lehetőségük nyílik részt venni az Európa-konferencialiga-rájátszásban: az ő párharcuk nyertese csap össze a felsőház ötödik helyezettjével, s aki ezt a csatát megnyeri, a nemzetközi porondon indulhat – mondta lapunknak Tiefenbach Dániel, az Austria Lustenau középpályása, aki rávilágított arra is, mit tart problémásnak az osztrák modellben. – Kétszer tizenegy meccset játszanak egymással a csapatok, majd kettébontják a mezőnyt, kettővel osztják a csapatok pontjait. Ebben az évben nekünk jól jön a pontfelezés, mert nagyon keveset szereztünk – enélkül alig lenne esélyünk a bennmaradásra –, ám az előzőben éppen emiatt bosszankodtunk, mert faragtak az előnyünkből. Ezzel a lépéssel kiélezettebbé válik a versenyfutás a csapatok között, izgalmasabb a végjáték, ami a szurkolók meccsre járási kedvét is megdobja – kicsit olyan, mintha ilyenkor új bajnokság kezdődne. Ugyanakkor megértem azoknak a csapatoknak az elégedetlenségét, amelyek jól szerepeltek, és kőkeményen megdolgoztak érte, hogy minél nagyobb pontelőnyük legyen riválisaikkal szemben, hiszen az ő erőfeszítéseiket devalválják. Éppen ezért az osztrák labdarúgó-társadalom nem egységes abban, hogy ez a lebonyolítási rendszer-e a megfelelő – vannak véleménykülönbségek, és általában a kárvallottak hangoztatják leghangosabban a sajátjukat. Gondoljunk bele, ha az első helyezett Paks pontjainak felét elvennék, milyen helyzetbe kerülne… Még a dobogós helye is veszélybe sodródna. Sportemberként nehéz megemészteni, hogy elveszik, amiért megdolgoztál, ezért nem tartom igazságosnak ezt a lebonyolítást; ám az izgalmak miatt valahol érthető, ha ilyen döntést hoznak, különösen azokban a bajnokságokban, amelyekben van egyeduralkodó csapat. Magyarországon a Ferencváros gyakran már az idény elején tíz vagy több ponttal ellép az üldözőitől, míg Ausztriában a Salzburg ver általában köröket a mezőnyre, és az évad második felére már semmilyen kérdés, izgalom sem marad – meglepő, hogy most mindkét bajnokságban kiegyenlített küzdelem folyik az aranyéremért, szorongatják a nagyágyúkat, de ez elvétve fordul elő. Nem lehet azt mondani, hogy egyértelműen jó vagy rossz az osztrák Bundesliga lebonyolítási formája, ám sportemberként kevésbé támogatom.”

Arról nem szól a fáma, hogy Magyarországon is a pontfelezős rendszert alkalmaznák-e, illetve Csányi Sándor mondandójából az derült ki, egyelőre csak annyi biztos, hogy még semmi sem biztos. Az MLSZ várhatóan további, hosszas egyeztetést folytat a szakmával, a klubokkal, hogy a magyar futball érdekeit szem előtt tartva a lehető legjobb döntést hozza meg.

Legutóbb a svájciak álltak át a rájátszásra

A svájci Super League a 2003–2004-es idénytől a 2022–2023-as kiírásig majdhogynem ugyanazt a lebonyolítási rendet követte: a tízcsapatos bajnokságban mindegyik párharcot négyszer rendezték meg, 36 fordulós volt a liga (a 2011–2012-estől a 2018–2019-es időszakig a kilencedik helyezett osztályozót játszott a másodosztály ezüstérmesével). Az elmúlt években azonban arra jutott a Svájci Labdarúgó-szövetség, hogy érdemes növelni a létszámot és csavarni egyet a lebonyolításon. 2022 májusában döntés született arról, hogy 2023–2024-től tizenkét csapatosra bővül a mezőny, majd 2022 novemberében a Svájci Labdarúgóliga éves rendes közgyűlésén a húsz érintett klub 12:8 arányban megszavazta a javaslatot, amely szerint a skót modell alapján szervezik meg a bajnokságot. Az élvonal tizenkét klubja háromszor találkozik az első szakaszban egymással, a 33. fordulót követően pedig felosztják a tabellát, és az 1–6., illetve a 7–12. helyen álló csapatok a második szakaszban még egy-egy mérkőzést játszanak egymás ellen, 38 forduló dönt tehát a végeredményről. Visszatért az osztályozó is, a 11. helyezett a másodosztály másodikjával csap össze az első osztályú tagságért.

NS-SZAKÉRTŐ: LIPCSEI Péter

az NB II-es Soroksár vezetőedzője, 58-szoros válogatott középpályás

„IGAZSÁGTALANNAK TARTOM a harminchárom fordulós lebonyolítást az NB I-ben, szerintem van jobb meg­oldás, Ausztria kézenfekvő példa. Tizenkét klub szerepel az élvonalban, mindegyik csapat játszik kétszer tizenegy mérkőzést az alapszakaszban, utána következik a felső-, illetve az alsóházi rájátszás hat-hat együttessel, s a végén az alsóház utolsó helyezett­je kiesik. Ugyancsak jó ötletnek tartom az osztályozót, még ha az NB II-es csapatokkal ellentétben az NB I-esek
nem feltétlenül örülnének ennek. Ezerkilencszázkilencvenben, tizennyolc évesen a másodosztályú Kazincbarcika futballistájaként osztályo­zót játszottam a Honvéd ellen, s bár elveszítettük a párharcot, örök élmény maradt nekünk. A Kispesten rendezett mérkőzést a helyszínen nézte meg Nyilasi Tibor, ott figyelt fel rám, és csábított a Ferenc­városhoz, onnan pedig eljutottam az FC Portóig.”