Disznófej helyett – jegyzet

A régi szép      (vagy csúnya, nézőpont kérdése) időkben az egyszeri futballszurkolónak nem kellett meghasonlania önmagával, hiszen szeretett csapatában megismert kedvencei jellemzően pályafutásuk végéig ugyanazt a mezt viselték. Ha véletlenül mégsem, a külföldre igazolás a csúcson és az alsóbb osztályú szereplés levezetésképp kevésbé számított „megcsalásnak”, hiszen nem a közvetlen konkurenciához távoztak. Ellenkező esetben egy-egy klubváltás hatalmas hullámokat vetett, kiragadott példaként itthon Szűcs Lajos FTC–Honvéd, Spanyolországban Luís Figo Barcelona–Real Madrid váltása többek mellett kiszúrt autógumit, pályára hajított disznófejet eredményezett, de a sor más nevekkel és balhékkal tetszés szerint helyettesíthető.

Az az érzésem, hogy Sigér Dávid kocsikerekét senki sem fogja kiszúrni, és disznófejet sem hajítanak be neki a legközelebbi „Fradi–Vidin”, noha a Ferencvárosból Fehérvárra tette át a székhelyét. Az egyik ok a mélyebb konfliktus hiánya, hiszen a középpályás maga kérte a zöld-fehéreknél szerződése felbontását, amikor érezte-tapasztalta, hogy kevesebb játéklehetőséget kap. A vezetőség korrekten akceptálta a szándékát, noha a két klub viszonylag ritkán üzletel egymással. Az más kérdés, hogy az ősszel Dejan Sztankovics vezetőedző még saját, a pályán meghosszabbított kezének titulálta Sigért, reménykedjünk, hogy ez a „virtuális amputáció” nem jár negatív egészségügyi következményekkel, mármint a csapat sikeres lesz a tavasszal nélküle is. A fő ok a békességre viszont az, hogy az Üllői útra hat éve érkezett labdarúgó szakmai mellett emberi kvalitásai miatt is közkedvelt a nézőtéren, a pályán és a klubházban egyaránt. Nincs miért utálni, szidni őt, lefogadom, következő ferencvárosi fellépésén ellenfélként is vastaps köszönti majd a hazai B-középtől.

Bizonyára azért ment épp Székesfehérvárra (manapság oly divatos módon egyelőre nem nyilatkozhatott, hogy elmondhassa a sokak által kíváncsian várt részleteket…), mert Flores Torontóba igazolása és Kalmár sajnálatos kiesése miatt kvázi megvan a helye a középpályán. Ha 33 évesen, több súlyos sérülésen túljutva újra bizonyít, akár még a válogatottba is visszakerülhet, élete második Európa-bajnokságára. Ami pedig az elején említett szurkolói meghasonlást illeti, 14 esztendős lányom kis híján megkönnyezte nagy kedvence távozását, de mint kérdésemre válaszolta, ennek ellenére örök fradista marad. Azt hiszem, klubszínektől függetlenül így kell az ilyesminek történnie, főképp, ha olyan pozitív egyéniségről van szó, mint Sigér Dávid.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!