MK: Nem arról kellene szólnia ennek a meccsnek, hogy lefogtam Sztankovicsot – Leandro

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2024.02.28. 22:52
Leandro fogta vissza Sztankovicsot (Fotó: Szabó Miklós)
A labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjében a Debrecen a Ferencvárost fogadta, és izgalmas mérkőzésen, tizenegyesekkel a zöld-fehérek jutottak be a legjobb nyolc közé. Bár a Ferencváros szerzett vezetést, Abena kiállítása után egyenlített a Debrecen, újabb gólt azonban már nem tudott szerezni a hazai csapat, a tizenegyeseknél pedig Varga egy debreceni lövést kifogott, így nyert az FTC. A találkozó után így értékeltek az edzők.

A DVSC trénere, Szrdjan Blagojevics gratulált a Ferencvárosnak.

„Drámai meccset játszottunk, de büszke vagyok, hiszen az elmúlt időszakban négy-öt szoros meccset is játszottunk a Ferencváros ellen. Szeretnék mindenkit emlékeztetni, hogy az ellen a Ferencváros ellen, amelyik továbbjutott a Konferencia-liga csoportköréből, és nemrég szoros meccseket játszott az Olympiakosszal. Mivel harcba tudtunk szállni velük, azt bizonyítja, hogy nekünk is megvan a minőségünk. Jól játszottunk az első félidőben is, amikor még nem voltunk emberelőnyben. Megvoltak a helyzeteink, sok lövésünk volt, de nem sikerült betalálnunk, a győzelemhez pedig gólok kellenek. Kontrolláltuk a mérkőzést, emberelőnyben végképp, de döntetlen lett a vége. Egy ilyen meccs megnyeréséhez gólokat kell lőni, és kicsit több türelemre lett volna szükség a hosszabbításban, amikor a támadásokat építettük, túl gyorsan szaladtunk előre. Ettől függetlenül büszke vagyok, és nagyon sajnálom ezt a meccset, szomorú vagyok a játékosok miatt. Szeretnék köszönetet mondani a szurkolóknak a fantasztikus hangulatért, szeretném, ha minden meccsen ez lenne, nem csak a Fradi ellen. Végül szeretnék köszönetet mondani azoknak, akik összeállítják a mérkőzések időpontját. Most már elmúlt este tíz óra, szombaton pedig kora délután fél egytől játszunk. Nehéz lesz, főleg, hogy százhúsz percet játszottunk, plusz a büntetők. De azt üzenem, hogy ezt is túl fogjuk élni!”

 

A Ferencváros részéről a kiállított Dejan Sztankovics helyett a másodedző, Leandro értékelt.

„Szerintem nagyon izgalmas meccset játszottunk. Labdarúgóink megmutatták, hogy szenvedni, csúszni, mászni is tudnak. Teljesen az ő érdemük ez a továbbjutás, meg a padon ülőké is, akik végig buzdították, hergelték a többieket. A szurkolótábor is nagy erőt adott a csapatnak.”

Leandrótól megkérdeztük: mennyire volt nehéz feladat lefogni a feldühödött Sztankovicsot a kiállítása után.

„Nem erről kellene szólnia ennek a meccsnek, hanem arról, hogy nyolcvan percet tíz emberrel játszva is sikerült dominálnunk, mekkorát küzdöttünk, milyen karakteres volt a csapat. Ha egy csapat piros lapot kap, akkor szétesik vagy küzd, velünk utóbbi történt. A harciassággal sikerült továbbjutnunk.”

Labdarúgó NB I
2024.02.29. 09:52

Sztankovics a kezét nyújtotta a bírónak, de a kézfogás helyett gúnyosan megtapsolta őt

A Ferencváros vezetőedzője kiborult.

 

MAGYAR KUPA
NYOLCADDÖNTŐ
Debreceni VSC–Ferencvárosi TC 1–1 (0–1, 1–1, 1–1) – 11-esekkel 3–5
Debrecen, Nagyerdei Stadion. 10 371 néző. Vezette: Karakó Ferenc.
DEBRECEN: Megyeri – Baranyai (Loncsar, 66.), Dreskovics, Lagator, Manrique (Szuhodovszki, 66.) – Domingues (Bódi, 90.), Pellumbi (Romancsuk, 10.), Dzsudzsák, Ferenczi – Szécsi (Kocsis, a szünetben), Bárány (Batai, 114.). Vezetőedző: Szrdjan Blagojevics.
FERENCVÁROS: Varga Á. – Makreckis, Mmaee (Botka, 74.), Abena, Ramírez – Loncar (Zachariassen, 59.), Besic (Maiga, 59.), Abu Fani – Szevikjan (Cissé, 48.), Pesics (Kodro, 91.), Ben Romdan (Marquinhos, 59.). Vezetőedző: Dejan Sztankovics.
Gólszerző: Bárány (80.), ill. Pesics (45+1. – 11-esből)
Kiállítva: Abena (46., Ferencváros)

 

Legfrissebb hírek

A legnagyobb érték: a tudás – Rátgéber László

Kosárlabda
14 perce

Szuhodovszki Soma: Ha olyan teljesítményt nyújtanék, amit Rossi elvár, akkor ott lennék a válogatottban

Magyar válogatott
14 órája

Futsal: az Eb-szereplésért küzdenek az U19-esek Esztergomban

Utánpótlássport
23 órája

Mezei Szabolcs: Még erősebbek leszünk!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:18

Öregedő amatőrök – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
2025.03.23. 22:57

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

Kalmár Zsolt: Sok pontot kell még szereznünk

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 08:24

U17-es Eb-selejtező: döntetlent játszott a szerbekkel a magyar csapat

Utánpótlássport
2025.03.22. 18:10
Ezek is érdekelhetik