NB I: Ihor Haratint a Vidi és az Újpest is csábította

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2024.02.06. 13:27
A korábbi ferencvárosi Ihor Haratin nem tér vissza az NB I-be (Fotó: Török Attila)
Több klub is kereste a magyar élvonalból, a jelek szerint a Ferencváros korábbi közzéppályása egyelőre mégsem tér vissza az NB I-be.

Egyre kisebb a valószínűsége, hogy Ihor Haratin 2021 szeptembere után visszatér az NB I-be. A 28 esztendős ukrán válogatott középpályás 2018 és 2021 között volt a Ferencváros labdarúgója, Szerhij Rebrov alapemberként számított a nagy munkabírású középpályásra, aki a Magyarországon töltött idő alatt három bajnoki címet szerzett a zöld-fehérekkel. A játékos a Legia Warszawánál eltöltött gyengébb időszakot követően több magyar együttes is megkörnyékezte, a játékos a napokban elismerte, van esély a visszatérésére.

Nos, a jelek szerint Ihor Haratint egyelőre mégsem láthatjuk az NB I-ben. A Fehérvár FC időközben a posztjára átigazolta korábbi ferencvárosi csapattársát, Sigér Dávidot, a másik klubba pedig a játékos nem szívesen menne. Merthogy az ukrán légiós iránt az Újpest érdeklődött, ám Ihor Haratin lapunknak leszögezte, egykori ferencvárosiként nem szívesen játszana Újpesten.

Legfrissebb hírek

Valahol otthon lenni – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
37 perce

„A tükör előtt könnyebben ment” – Andrea Lekics érzelmes videóban búcsúzott a kézilabdától

Kézilabda
13 órája

Szöllősi-Zácsik Szandra a nyáron elhagyja az FTC-t, Andrea Lekics visszavonul – hivatalos

Kézilabda
2025.04.17. 15:10

Tímár Krisztián: Támadófronton kifejezetten jó minőségű futballistái vannak a Fehérvárnak

Labdarúgó NB I
2025.04.17. 12:25

Pécsi Ármin: A legjobb játékunkra lesz szükség a Paks ellen

Labdarúgó NB I
2025.04.17. 06:41

Az idő ára – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.04.16. 23:24

Az egymás elleni rangadók dönthetnek a bajnoki címről

Labdarúgó NB I
2025.04.16. 06:41

Pető Tamást menesztette a Fehérvár, Tímár az új edző – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.04.15. 17:45
Ezek is érdekelhetik