Fegyelmi vétség miatt maradhatott ki a KTE keretéből Banó-Szabó Bence – sajtóhír

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.04.05. 13:01
Banó-Szabó Bence fegyelmi vétség miatt csak a Kecskemét tartalékcsapatában kap szerepet (Fotó: Árvai Károly)
Szabó István vezetőedző nem nevezte fiát, Banó-Szabó Bencét a Kecskemét labdarúgócsapatának legutóbbi két tétmérkőzésére. A hírek szerint a mellőzés oka nem sérülés, hanem fegyelmi vétség lehet.

Az idényben csak kilenc bajnokin pályára lépő Banó-Szabó Bencét sérülések is hátráltatták. Felépülése után azonban sem az MTK elleni idegenbeli bajnokin, sem a Magyar Kupában a Nyíregyháza ellen nem lépett pályára, sőt még a keretben sem volt.

A Csakfoci értesülései szerint Banó-Szabót a klubvezetés egy edzésen történt fegyelmi vétség miatt tett ki több hétre a keretből. A kecskeméti játékos az NB III Délkeleti csoportjában, a KTE tartalékcsapatában viszont lehetőséget kapott, ráadásul két góllal vette ki a részét a Körösladány 4–1-es legyőzéséből. A Kecskemét az NB I következő fordulójában vasárnap a Puskás Akadémiát fogadja, míg a harmadosztályú tartalékgárda a Vasas II-vel találkozik.

NB I
27. FORDULÓ, pénteki mérkőzés
20.00: Újpest FC–Zalaegerszegi TE FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Szombati mérkőzések
14.15: Fehérvár FC–Mezőkövesd Zsóry FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
16.30: Diósgyőri VTK–Kisvárda Master Good (Tv: M4 Sport+) – élőben az NSO-n!
19.30: Debreceni VSC–MTK Budapest (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Vasárnapi mérkőzések
14.45: Ferencvárosi TC–Paksi FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
17.30: Kecskeméti TE–Puskás Akadémia FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

   
AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K

Gk

P

1. Ferencvárosi TC

25

17

4

4

65–23

+42

55

2. Paksi FC

26

15

5

6

45–31

+14

50

3. Fehérvár FC

26

13

4

9

43–36

+7

43

4. Debreceni VSC

26

11

6

9

40–32

+8

39

5. Puskás Akadémia

26

9

10

7

38–29

+9

37

6. MTK Budapest

26

10

6

10

35–49

–14

36

7. Diósgyőri VTK

25

10

5

10

40–42

–2

35

8. Kecskeméti TE

26

10

4

12

37–40

–3

34

9. Újpest FC

26

10

4

12

35–50

–15

34

10. Zalaegerszegi TE

26

9

5

12

41–51

–10

32

11. Kisvárda

26

6

2

18

27–44

–17

20

12. Mezőkövesd

26

5

5

16

24–43

–19

20

 

 

Legfrissebb hírek

NB I: ETO FC Győr–MTK Budapest

Labdarúgó NB I
59 perce

Őszi formája visszanyerésén dolgozik Mim Gergely

Labdarúgó NB I
5 órája

Demjén Patrik: Vágyom egy bajnoki éremre!

Labdarúgó NB I
6 órája

Egy középpályását és egy támadóját is elvesztette az Újpest a következő hetekre

Labdarúgó NB I
6 órája

Jól halad Banó-Szabó Bence felépülése, ekkor csatlakozhat a csapatedzésekhez

Labdarúgó NB I
16 órája

Bajban a Kecskemét, a rivális Debrecen elvitte a 3 pontot a Széktói Stadionból

Labdarúgó NB I
17 órája

Ennyi fordulón át még sosem vezette az NB I-et a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:55

Bárány Donát: Kizárólag a győzelem elfogadható Kecskeméten

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:42
Ezek is érdekelhetik