Leandro: Nem mondjuk ki, hogy bajnok a Fradi, hatból hatot szeretnénk még nyerni

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2024.04.10. 20:52
Leandro vett részt a sajtótájékoztatón (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó NB I 21. fordulójából bepótolt mérkőzésen a Ferencváros 2–1-re megverte odahaza a Diósgyőrt. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

 

A Diósgyőr vezetőedzője, Vladimir Radenkovics csalódott volt, hogy nem jött össze a pontszerzés csapatának a Groupama Arénában.

„A bajnoki mérkőzéseket pontokra játsszák, nekünk is ez volt a célunk. Ami az első percben történt, valóságos sokként ért minket, ami kitartott majdnem a félidő végéig. Az első negyvenöt percben hiányoltam a magabiztosságot, mintha féltünk volna, még akkor is, amikor nálunk volt a labda. Ezen kellett a szünetben túllendülni. A második félidővel elégedett vagyok, büszke a fiúkra, hogy ilyen mélyről vissza tudtunk jönni.”

A Ferencváros vezetőedzője, Dejan Sztankovics helyett a klub tájékoztatása szerint technikai okok miatt segédje, Leandro vett részt a sajtótájékoztatón.

„Megérdemelt három pontot szereztünk. Az első félidőben nagyon jól játszottunk, nagyon intenzívek voltunk, rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, melyek közül többet kellett volna kihasználnunk. Néhány dolgot átbeszéltünk a szünetben, aztán az első tíz perc rendben is volt, de az utolsó fél órában nem az történt, amit vártunk. Nem voltunk elég intenzívek, sok labdát vesztettünk, és annyi helyzetet sem dolgoztunk ki, mint korábban.”

A Nemzeti Sport arról kérdezte: vajon kimondják-e már, hogy megvan sorozatban a 6. bajnoki címük?

„Nem mondjuk ki. Van még hat meccsünk, tizennyolc pontot kell szereznünk. Megbeszéltük, hogy nagyon jó tavaszt szeretnénk produkálni, eddig minden meccsünk jól is sikerült a bajnokságban, nagyobb fölényben voltunk, mint ősszel. Ráadásul ott van még a következő kupameccs is, amely nagyon nehéz lesz Nyíregyházán, szinte már első osztályú ellenfelünk lesz.”

 

 

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

LABDARÚGÓ NB I
A 21. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
Ferencvárosi TC–Diósgyőri VTK 2–1 (Varga Barnabás 1., Szevikjan 21., ill. Vancas 56.)
Budapest, Groupama Aréna, 9473 néző. Vezette: Berke

 

Legfrissebb hírek

Őszi formája visszanyerésén dolgozik Mim Gergely

Labdarúgó NB I
2 órája

Demjén Patrik: Vágyom egy bajnoki éremre!

Labdarúgó NB I
3 órája

Egy középpályását és egy támadóját is elvesztette az Újpest a következő hetekre

Labdarúgó NB I
4 órája

Bajban a Kecskemét, a rivális Debrecen elvitte a 3 pontot a Széktói Stadionból

Labdarúgó NB I
14 órája

Ennyi fordulón át még sosem vezette az NB I-et a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
22 órája

A Magyar Kupa-aranyra lehet büszke az FTC hokicsapata a vezetőedző szerint

Jégkorong
2025.03.27. 16:32

Tőzsér Dániel: Csak azt bántam meg, hogy nem értem oda a lányom születésére

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 16:31

Kabát Péter: Jó pár napba telt, mire megemésztettem a kupadöntőt

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 10:43
Ezek is érdekelhetik