Sorozatban hatodszor is kikapott, biztosan utolsó lesz a Mezőkövesd

Vágólapra másolva!
2024.05.04. 14:54
Kovács Péter
A labdarúgó NB I 31. fordulójában a már kieső Mezőkövesd 2–1-re kikapott odahaza a Zalaegerszegtől, így biztosan a tabella utolsó helyén végez.


LABDARÚGÓ NB I
31. FORDULÓ
Mezőkövesd Zsóry FC–Zalaegerszegi TE FC 1–2 (1–0)
Mezőkövesd, Városi Stadion, 1320 néző. Vezette: Pillók
Gólszerző: Szalai J. (44.), ill. Bedi (60.), Drazsics (87. – öngól)

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Semmi meglepő sem volt abban, hogy a mezőkövesdi házi gólkirály, Sztefan Drazsics csak a kispadon kapott helyett a ZTE elleni bajnokin, s az sem kavart nagyobb port, hogy az olasz kapus, Riccardo Piscitelli még a keretbe sem került be, hiszen mindkét meghatározó labdarúgó úgy döntött, nem követi a csapatot a másodosztályba. A kapus szóban meg is egyezett az Újpesttel, míg a középcsatár menedzserei egyelőre több klubbal is tárgyalásban állnak, s hírlik, hogy az egyik kérő éppen a ZTE. Talán ez is oka annak, hogy a 31 éves szerb támadó kimaradt a kezdőből, de két alapembernek számító játékos, Molnár Gábor és Pillár Róbert is csak a kispadról figyelhette a társakat, azt, hogy szinte teher nélkül futballoznak Szalai Józsefék, akik pontos passzokkal próbáltak eljutni a vendégek kapuja elé, ennek volt tulajdonítható az első helyzet is a hazai oldalon.

Természetesen az élvonalban maradást korábban kiharcoló egerszegieknek sem sok izgulnivalójuk akadt szombaton. A 27. percben akár a vezetést is megszerezhették volna, ugyanis Szivacski Donát passzát Sajbán Máté lefülelte, s egyből a középen kilépő Antonio Mancéhoz passzolt, a center rávezette a labdát Kovácsik Ádámra, s már azt hitte, kicselezte a kapust, aki viszont remek mozdulattal levette a labdát a ZTE gólfelelősének lábáról. Békés játszadozás zajlott a pályán, mígnem az egyre karakteresebben futballozó Szalai József révén a hazaiak megszerezték a vezetést a félidő végén. A tavaly nyáron a Vasastól érkező center immár sorozatban harmadszor kezdő, s a harmadik gólját szerezte – talán érdemes lenne a kövesdieknek elgondolkodniuk azon, hogy korábban miért kapott kevés lehetőséget az egyébként láthatóan gólérzékeny Sztefan Drazsics helyére lépő csatár.

Zalaegerszegi fölénnyel folytatódott a játék, a hazaiak a középpályán, illetve a tizenhatos előtt meghúzott védelmi vonallal próbálták hatástalanítani a ZTE támadásait. Aztán jött Bedi Bence, s ahogy azt a mérkőzést beharangozó írásunkban jelezte, csakúgy, mint a két csapat legutóbbi összecsapásán, újra gólt rúgott a Mezőkövesdnek, amit vélhetően sokáig emleget majd a kék-fehérektől távozni készülő középpályás. A játékos a hatalmas gólja után a kapufát találta telibe, majd a meccs hajrájában az egerszegi szögletből kapu elé lőtt labdát a végül pályára lépő Sztefan Drazsics csúsztatta meg úgy, hogy gól lett a mozdulat vége – súlyos szépséghiba, hogy a támadó öngólt vétett, így hiába vezetett az NB I-ből kieső Mezőkövesd, a ZTE örülhetett a győzelemnek. 1–2

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

 

A LABDARÚGÓ NB I ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. Ferencvárosi TC30215473–27+46 68 
2. Fehérvár FC311651055–39+16 53 
3. Paksi FC30165948–40+8 53 
4. Puskás Akadémia311310853–33+20 49 
5. Debreceni VSC301361146–39+7 45 
6. MTK Budapest311271241–58–17 43 
7. Zalaegerszegi TE311261352–57–5 42 
8. Diósgyőri VTK311181248–56–8 41 
9. Kecskeméti TE301151440–44–4 38 
10. Újpest FC311141645–62–17 37 
11. Kisvárda31841935–50–15 28 
12. Mezőkövesd31552127–58–31 20 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik